
Extrém erős viharok tomboltak
Az elmúlt hét folyamán már több cikkünkben is beszámoltunk róla, hogy a kánikulát követő hidegfront által hozott viharok különösen nagy károkat okoztak országszerte Magyarországon.
A múlt hét elején átvonuló zivatarrendszer miatt először másodfokú, narancssárga figyelmeztetést adtak az ország nagy részére. Az akkori előrejelzések intenzív villámlást, viharos szelet, jégesőt és lokálisan felhőszakadást is előrevetítettek.
A hétfő éjszakai órákban megérkező rendszer kedden intenzív csapadékkal, viharos erejű széllel és helyenként jégesőt hozott hazánkba, és kedden délelőtt tovább vonult az északkeleti országrészek felé. A meteorológiai szolgálat akkorra már a harmadfokú,
piros riasztást is kiadta a helyenként 110 kilométer per órát is meghaladó széllökésekkel járó viharok miatt.
A múlt heti viharok komoly károkat okoztak országszerte, amelyekről Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi médiában is beszámolt. A súlyos időjárási körülmények szerinte három fő területen okoztak fennakadásokat Magyarországon: a közlekedésben, a vízellátásban és az áramszolgáltatásban.
Voltak tegnap éjszaka nehéz pillanatok. Egy adott időpontban 366.723 fogyasztó maradt áram nélkül
- emelte ki a miniszterelnök, hozzátéve, hogy ez a szám valójában jóval több embert érint.
A vihar ugyan a vidéki régiókat nagyobb mértékben érintette, Budapesten is jelentős viharkárok keletkeztek, különösen az Óbudai-szigeten, ahol balesetveszély miatt több területet ideiglenesen le kell zárni – közölte Karácsony Gergely főpolgármester. Ugyanakkor, a fővárosban a közösségi közlekedés zavartalanul működött vihar után is.
A viharok a lakosság számára komoly anyagi károkat is okoztak. A Magyar Biztosítók Szövetségének jelentése szerint, a tagbiztosítókhoz beérkezett kárbejelentések alapján
45 734 lakásban 7 milliárd 526 millió forint kár keletkezett, ami azt jelenti, hogy a lakásokban a vihar átlagosan 165 ezer forintnyi kárt okozhatott.
Az interneten is nyomot hagytak a hatalmas viharok
A Google Trends segítségével nemrég megnéztük, hogy az Izrael és Irán közt kirobbant közel-keleti háború mennyiben mutatkozott meg a Google Trends keresési statisztikáiban, majd pedig azt vizsgáltuk meg, hogy az Izrael oldalán beavatkozó az amerikai légierő hogyan befolyásolta a kereséseket. Legutóbbi Google Trends cikkünk keretében a hazánk második űrhajósaként történelmet író Kapu Tibor űrküldetése iránti Google-kereséseket néztük meg.
Az időjárás, azon belül is a viharok témaköre iránti érdeklődést jól mutatja, hogy a Google Trends leginkább felkapott témákat összesítő oldalán
az elmúlt hét legtöbb keresést generáló témája volt.

Az Időjárás és Vihar témakörökkel kapcsolatos keresések meredeken megugrottak az elmúlt héten, az utóbbi 30 nap adatait nézve. Ebben az esetben témakör a Google által a témához kapcsolódónak érzékelt keresőszavakra érkező összes érdeklődést jelenti.

A Vihar témakörrel kapcsolatos keresések földrajzi eloszlása alapján a legnagyobb arányban
Hajdú-Bihar, Csongrád-Csanád és Veszprém vármegyében érdeklődtek a viharok iránt.
Előbbi két vármegyét a kárbejelentések alapján különösen nagy mértékben érintette az extrém időjárás. Veszprém vármegyében pedig, azon belül is a Balaton északi partján a viharról készült felvételek nagy számban terjedtek a közösségi médiában is, így nem meglepő, hogy itt volt a legintenzívebb az internetes érdeklődés is.

A Vihar témakör messze most generálta a legnagyobb elérést az elmúlt 5 év adatai alapján is, ami összhangban van a hatalmas viharok intenzitásával.

Ahogy említettük, a viharok leginkább a tömegközlekedést érintették országszerte, így megvizsgáltuk a két legjelentősebb közösségi közlekedési vállalat, a MÁV és a BKK iránti érdeklődést is az elmúlt 30 napra nézve.
A MÁV-val kapcsolatos keresések egyértelmű rekordot döntöttek a viharok ideje alatt az elmúlt hónapban.
A BKK-val kapcsolatos érdeklődés azonban nem mutatott nagy kiugrást a múlt héten.

Ez a tartalom a Google-lel való fizetett partnerség része, a Google Trends népszerűsítésére.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Taktaharkány is bekeményít, iskolai végzettséghez kötnék a betelepülést
50 ezer forintos hozzájárulást is kellene fizetni a komoly szándék bizonyítására.
Megvan az első magyar bank, amelyik lehetővé teszi a DÁP-os belépést
Egyszerűsödik az ügyintézés, például a lakcímváltoztatás is automatikussá válhat a bankoknál.
Flottafókusz: a felsővezetőknek mindig prémiumautó jár?
A cikksorozat harmadik részében a legnépszerűbb felsővezetői autókat teszteljük.
Fokozódik Donald Trump személyes vendettája: vigyázzba állítaná a vele szembeszegülő bírót
Hivatalosan bepanaszolták.
Ingatlanpiaci elemzőt keres a Portfolio, jelentkezz hozzánk!
Rengeteg tanulási és fejlődési lehetőséggel várunk.
Eldőlt a Wise-háború, elbukott az alapító lázadása
Nem tudta maga mellé állítani a részvényeseket.
Lemondott a Mészáros Csoport egyik legsikeresebb cégének vezére
A mai naptól már nincs a pozíciójában.
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Norvégia útja a karbonsemlegesség felé
Állami és ipari együttműködés a teljes CCS-értéklánc mentén.
Pogi vs. Balásy 2.0 - Vita a piac és a verseny mindenhatóságáról
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge fund menedzsere folytatják a korábban megkezdett vitát a... The post Pogi vs. Balásy 2.0 - Vit
Összeadás, kivonás, rombolás
A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös
Szegény ország, több ima
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá
Mennyit költs egyetem alatt?
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep
Kolnai, utópia, ChatGPT
Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te
Katasztrófaövezetből virágzó ökoszisztéma: így lett újra a halaké és az úszóké a Szajna
A Szajna valaha egy Párizs szívében húzódó ökológiai katasztrófaövezet volt, de az elmúlt 50 év során a szinte halott csatorna fokozatosan virágzó ökoszisztémává

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
Szembejött a kormánnyal a valóság – Mikor jön a beismerés?
Mennyi lesz a 2025-ös növekedés?
