
Az amerikai törvényhozás felsőházának külügyi testülete, a szenátus külkapcsolati bizottsága a Demokrata Párt és a Republikánus Párt támogatása mellett közleményt adott ki,
melyben figyelmeztetik Ukrajnát a korrupciómegelőzési hivatalok függetlensége ellen tett lépések miatt.
A közlemény nagy részében Ukrajna korrupció elleni erőfeszítéseit méltatják, mely intézkedésekre a megtámadott ország még háború alatt is képes volt.
Megjegyzik ugyanakkor:
Tartunk tőle, hogy a Verhovna Rada által elfogadott, majd Zelenszkij elnök által aláírt törvények szabotálni fogják ezt ez előrelépést és szembe mennek Ukrajna példátlan harci szellemével és Ukrajna állampolgárainak, valamint a nemzetközi közösségnek az elvárásaival.”
Az amerikai szenátorok úgy látják, hogy az Ukrajnával szembeni egyik legnagyobb ellenérv rendre az, hogy az ország rendkívül korrupt, a washingtoni politikusok szerint éppen ezért a korrupció elleni hivatalok függetlenségének leépítése kontraproduktív lépés.
Read:@SenatorShaheen and @LindseyGrahamSC's statement after the passage of a law that will undermine Ukraine's critical anti-corruption institutions, including the National Anti-Corruption Bureau of Ukraine and the Specialized Anti-Corruption Prosecutor’s Office ⬇️ pic.twitter.com/NNREy0X60u https://twitter.com/SenatorShaheen?ref_src=twsrc%5Etfw
— Senate Foreign Relations Committee (@SFRCdems) July 23, 2025
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Fittyet hány Oroszország egyik legfontosabb partnere az Egyesült Államok fenyegetéseire - Hajlandóak szembenézni Washington haragjával
Vehemensen tagadták a korábbi híreszteléseket.
Szép csendben haladnak az amerikai tengeralattjárók Oroszország irányába - De vajon mekkora tűzerőt képviselnek?
Nagy kérdés, képes lesz ez megrettenteni Oroszországot.
Tojás nagyságú jég hullott Magyarország szomszédjában - Kiadták a narancssárga riasztást több vármegyére is
Dunántúl felett lehetnek hevesebb zivatarok.
Az éj leple alatt csapott le az ukrán hírszerzés: lángokba borították az orosz légibázist
Régóta dédelgetett célpont volt.
Tombol az orosz milblogger: egészen hihetetlen szintet ért el az orosz elitalakulat leépülése
Ejtőernyősök Buhankával.
Lecsaptak az ukrán szolgálatok: sorra tartóztatják le az embereket, Kárpátalja is érintett
Felszámoltak egy egész hálózatot.
Ravasz jogászkodással kerülheti meg Brüsszel az amerikai vámalku legnagyobb buktatóit
Ursula von der Leyen az apró betűs részekkel fordítana az előnytelen megállapodáson.
Gigászi tankhadsereg épül a NATO keleti szárnyán, Nyugat-Európa is elhűlve nézheti
Lengyelország újabb 180 harckocsi beszerzésére írt alá szerződést.
Így hangolná össze a kormány a különböző lakástámogatásokat
Társadalmi egyeztetése bocsátották azt a jogszabálytervezetet, amelynek elsődleges célja az Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a Falusi CSOK és a Babaváró hitel összehangolása annak érdekébe
Az osztalék portfólióm - 2025. július
A Pepsi csomagomat megdupláztam, szerintem jó áron és éppen időben, mielőtt kijött volna a jó negyedéves jelentésével. És kaptam egy csomó osztalékot is, jó hónap volt.VáltozásokPepsiCo
Top Indexek Expressz certifikát éves 9% fix hozammal
A világpiacok jelenlegi turbulens időszaka kiváló alkalmat kínál a kedvező beszállási pontok kihasználására. Az új Top Indexek certifikátunkkal most a Swiss Market Index, a Nasdaq 100 és
Mi a legerősebb érv a demokrácia ellen?
Járom a TV stúdiókat ebben a három éve tartó, kis magyar kvázi-recesszióban. Mi a baj a magyar gazdasággal? - szól a kérdés. Hol a növekedés?... The post Mi a legerősebb érv a demokrácia e
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Afrika technológiai innovációkkal tenne a fenntarthatóságért
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) kidolgozott egy tudományos, technológiai és innovációs (STI) befektetési ütemtervet, hogy az afrikai országok ezek seg
Biztos nem csak szerencsejátékozol befektetés helyett?
A pénzügyi tudatossági körökben köztudott, hogy a szerencsejáték alapvetően a vesztesek játéka. Ennek oka teljesen érthető, még ha a játék szervezője profitmotiváció nélkül is dolgozna
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
