
Herszon 2022 tavaszán, az orosz invázió elején került orosz kézre, egy darabig ez számított Moszkva legnagyobb sikerének a háborúban. A Dnyeper nyugati partján fekvő település megtartása még ugyanabban az évben reménytelen helyzetbe került, miután az ukránok tudatosan támadták a folyón átívelő utánpótlási útvonalakat, ezért az oroszoknak fel kellett adniuk a háborút megelőzően még majdnem 300 ezer fős lakosságú központot. Az összecsapások és a támadások azóta sem kímélik Herszont, folyamatosan csapódnak be tüzérségi lövedékek, de 2025 közepére új helyzet állt elő:
Az ellenség egyértelműen át akarja venni az irányítást az út felett, mivel a Marianszke–Beriszlav út, illetve a Snigurivka felé vezető út nagy szakasza már az ő ellenőrzésük alatt áll. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag elveszítjük a jobb part jelentős részét
– mondta el Ivan Antypenko helyi újságíró, hozzátéve, hogy ez elsősorban a civil élet lehetőségére vonatkozik, ami 2023-ban még lehetségesnek tűnt, de mára elszállt a remény.
A várost és a környékét a folyamatosan légicsapások is érik, már gyakorlatilag mindenütt ott vannak az FPV- drónok. A körülmények tarthatatlanná váltak, lényegében a gazdák már nem tudják a terményt se betakarítani a közeli földekről. Sokat ront a helyzeten Antypenko szerint, hogy Herszon és környéke nem lett felszerelve a szükséges drónvédelemmel, ezért itt az oroszok könnyedén tudnak támadni. Szerinte fontos lett volna, hogy az elmúlt egy évben az elektronikus hadviselés (EW) alapvető jelzavaró rendszereit telepítsék, ez meg is történt, de nem elegendő a hatékony védekezéshez. Az újságíró végül jelezte, hogy egyre veszélyesebbé válik mindenkinek a városban vagy annak környékén tartózkodni, mivel
gyakorlatilag bekerítették az orosz drónok az egész területet.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Újabb háború gondolatával kacérkodnak az oroszok - Máris kiszámolták, mibe fájna a támadás megindítása
Jó pár rakétát ellőnének.
Elképesztő videó: hullottak a tűpontos FAB-bombák az ukrán városra, elpusztították a kulcsfontosságú hidat
Elzárták a kerületet a külvilágtól.
Videó: olyan támadást hajtott végre Ukrajna, amivel legutóbb is leverte a biztosítékot Washingtonban
Elképzelhető, ezúttal másképp lesz.
Fittyet hány Oroszország egyik legfontosabb partnere az Egyesült Államok fenyegetéseire - Hajlandóak szembenézni Washington haragjával
Vehemensen tagadták a korábbi híreszteléseket.
Szép csendben haladnak az amerikai tengeralattjárók Oroszország irányába - De vajon mekkora tűzerőt képviselnek?
Nagy kérdés, képes lesz ez megrettenteni Oroszországot.
Tojás nagyságú jég hullott Magyarország szomszédjában - Kiadták a narancssárga riasztást több vármegyére is
Dunántúl felett lehetnek hevesebb zivatarok.
Az éj leple alatt csapott le az ukrán hírszerzés: lángokba borították az orosz légibázist
Régóta dédelgetett célpont volt.
Tombol az orosz milblogger: egészen hihetetlen szintet ért el az orosz elitalakulat leépülése
Ejtőernyősök Buhankával.
Így hangolná össze a kormány a különböző lakástámogatásokat
Társadalmi egyeztetése bocsátották azt a jogszabálytervezetet, amelynek elsődleges célja az Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a Falusi CSOK és a Babaváró hitel összehangolása annak érdekébe
Az osztalék portfólióm - 2025. július
A Pepsi csomagomat megdupláztam, szerintem jó áron és éppen időben, mielőtt kijött volna a jó negyedéves jelentésével. És kaptam egy csomó osztalékot is, jó hónap volt.VáltozásokPepsiCo
Top Indexek Expressz certifikát éves 9% fix hozammal
A világpiacok jelenlegi turbulens időszaka kiváló alkalmat kínál a kedvező beszállási pontok kihasználására. Az új Top Indexek certifikátunkkal most a Swiss Market Index, a Nasdaq 100 és
Mi a legerősebb érv a demokrácia ellen?
Járom a TV stúdiókat ebben a három éve tartó, kis magyar kvázi-recesszióban. Mi a baj a magyar gazdasággal? - szól a kérdés. Hol a növekedés?... The post Mi a legerősebb érv a demokrácia e
Afrika technológiai innovációkkal tenne a fenntarthatóságért
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) kidolgozott egy tudományos, technológiai és innovációs (STI) befektetési ütemtervet, hogy az afrikai országok ezek seg
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Biztos nem csak szerencsejátékozol befektetés helyett?
A pénzügyi tudatossági körökben köztudott, hogy a szerencsejáték alapvetően a vesztesek játéka. Ennek oka teljesen érthető, még ha a játék szervezője profitmotiváció nélkül is dolgozna
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba


Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.