
Dmitro Petlin, a helyi katonai közigazgatás Polgári Védelmi, Mobilizációs és Védelmi Munkálatok Osztályának vezetője bejelentette, hogy
nagyjából 23 ezer civil, köztük 113 gyerek tartózkodik aktív harci övezetekben.
A tartományi igazgatóság összesen 18 települést sorolt az aktív harci övezetek közé, köztük olyan városokat, mint Liman, Pokrovszk vagy Mirnorád.
Az ukránok arra számítanak, hogy Donald Trump amerikai elnök 50 napos ultimátumának hatására az oroszok felpörgetik majd a támadásokat a frontvonalon. Az elmúlt napok eseményei alapján joggal tartanak attól Kijevben, hogy három város is veszélybe kerülhet Donyeck megyében: Kosztyantynivka és Mirnorád veszélyeztetett, valamint Pokrovszkot már el is érték a támadó alakulatok. Ez utóbbi egykori logisztikai és közlekedési központban mára 1380 civil maradt, de a település déli területeire már betörtek a támadók.
Petlin azt is elmondta, hogy csak az elmúlt héten mintegy 2500 lakót evakuáltak a megye frontvonal közeli településeiről. Az oroszok 2022-es inváziója óta csak ebből a megyéből mintegy 1,23 millió embernek kellett elhagynia a lakhelyét a harci cselekmények fokozódása miatt. Jelenleg nagyjából 265 ezer ember maradt még Donyeck megye ukránok ellenőrizte részén, amely több középvárost is magába foglal, így például a háborút megelőzően még bőven százezer feletti Kramatorszkot és Szlavjanszkot.
Címlapkép forrása: Portfolio
Máris itt van Izrael reakciója az Egyesült Királyság ultimátumára
Nem hagyták szó nélkül a britek tervét.
Elege lett Trumpnak: kőkeményen megfenyegette Oroszországot, 10 napjuk maradt
Ezt már lehet, nem hagyják szó nélkül.
Trump állítja: nem tudott arról, mire készül az Egyesült Királyság
Nem egyeztetett az Izraelnek adott ultimátumról.
Kiderült, mely termékek úszhatják meg Trump vámháborúját
Fontos jelzés érkezett a tengerentúlról.
A Pepco csődöt jelentett Németországban, most kiderült, mi lesz a magyar üzletekkel
Megszólalt a vállalat.
Emberek helyett gépek dolgoznak majd - Közleményt adott ki a magyar milliárdos
Átszervezés indult a Doclernél.
Folytatódik a fegyverszünet az Amerika és Kína közötti vámháborúban?
Erről tárgyaltak a felek.
Forgóeszközhitel - Mennyi pénzt mozgathat meg a GINOP PLUSZ B komponense?
A forgóeszközhitelről már korábban is írtunk, de most megmutatjuk, mit jelent ez országos szinten.
Norvégia útja a karbonsemlegesség felé
Állami és ipari együttműködés a teljes CCS-értéklánc mentén.
Pogi vs. Balásy 2.0 - Vita a piac és a verseny mindenhatóságáról
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge fund menedzsere folytatják a korábban megkezdett vitát a... The post Pogi vs. Balásy 2.0 - Vit
Összeadás, kivonás, rombolás
A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Szegény ország, több ima
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá
Mennyit költs egyetem alatt?
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep
Kolnai, utópia, ChatGPT
Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te


Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
Szembejött a kormánnyal a valóság – Mikor jön a beismerés?
Mennyi lesz a 2025-ös növekedés?
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.