
Trump kedden jelentette be, hogy amennyiben Moszkva 10 napon belül nem tesz intézkedéseket az ukrajnai háború befejezése érdekében, vámokat és egyéb büntetéseket vezet be Oroszországgal szemben.
Elég hosszú ideje rengeteg szankció alatt élünk, gazdaságunk rengeteg korlátozás alatt működik
– válaszolta ezzel kapcsolatban Peszkov a Kreml szokásos sajtótájékoztatóján.
Ezért természetesen már kialakítottunk egy bizonyos védettséget ebben a tekintetben, és továbbra is tudomásul veszünk minden nyilatkozatot, amely Trump elnöktől vagy más nemzetközi képviselőktől érkezik ebben a kérdésben
– jegyezte meg a Kreml szóvivője.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Megszólaltak a tudósok: kiderült, hova tűntek a pusztító cunamik a valaha volt egyik legerősebb földrengés után
Nem olyan volt szökőár, amilyenre számítottak.
Ha befektetsz, alacsonyabb vámokat kapsz! – Mit üzen Trump EU-val és Japánnal kötött új típusú megállapodása?
A közvetlentőke-befektetések már nem csupán gazdasági, hanem (geo)politikai eszközként is szolgálnak.
Kibukott: a világ legsúlyosabb bűnözői próbálnak beszivárogni Ukrajnába, egyetlen dolog érdekli őket
A hatóságok résen vannak.
Nagyot szakít a mesterséges intelligencián a Microsoft, elszállt az árfolyam
Nagy meglepetés a cégtől.
CNN: katasztrofális a helyzet a fronton, az ukránok már a legrosszabbra készülnek
Nagyon felgyorsult az orosz előrenyomulás.
Tisztázta a Posta, hogyan kézbesítik majd a 30 ezer forintos nyugdíjas élelmiszer-utalványokat
Eloszlatták a félreértéseket.
A britek ultimátuma mellett az EU még egy jelképes lépésen is elcsúszik
Komoly fejtörést okoz Ursula von der Leyennek Izrael szankcionálása.
Figyelem, startupok! 900 millió okod van most figyelni
Mi lenne, ha végre olyan forráshoz jutnál, ahol nemcsak pénzt kapsz, hanem olyan partnereket, akik hisznek a technológiádban, és veled együtt építkeznek?
Honnan szereznek pénzt a horvátok a zöldprojektjeikre?
Fenntarthatóság pénzügyi háttérrel: fejlődés és a forrásfelhasználás nehézségei.
Kiszáríthatják-e Arizonát a politikai viták?
A vízhiány egyre súlyosbodik, a megoldások pedig egyre ellentmondásosabbak.
Forgóeszközhitel - Mennyi pénzt mozgathat meg a GINOP PLUSZ B komponense?
A forgóeszközhitelről már korábban is írtunk, de most megmutatjuk, mit jelent ez országos szinten.
Norvégia útja a karbonsemlegesség felé
Állami és ipari együttműködés a teljes CCS-értéklánc mentén.
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Pogi vs. Balásy 2.0 - Vita a piac és a verseny mindenhatóságáról
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge fund menedzsere folytatják a korábban megkezdett vitát a... The post Pogi vs. Balásy 2.0 - Vit
Összeadás, kivonás, rombolás
A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös


Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.