Zelenszkij újabb szankciókat sürget Ororszországgal szemben
Globál

Zelenszkij újabb szankciókat sürget Ororszországgal szemben

Portfolio
Zelenszkij erősebb szankciókat sürget Oroszország ellen a Kijevet ért halálos támadás után, amely 31 ember életét követelte, köztük öt gyermekét - jelentette a BBC.

Az ukrán elnök szerint a csütörtöki támadásban 159-en megsebesültek, köztük 16 gyermek.

Függetlenül attól, hogy a Kreml mennyire tagadja hatékonyságukat, a szankciók működnek - és ezeket meg kell erősíteni

- jelentette ki Zelenszkij.

Kijev gyásznapot tartott a támadás után, amely következtében egy lakóépület összeomlott, valamint megrongálódott egy kórház, egy iskola, óvoda és egyetem.

Az ukrán légierő közlése szerint Oroszország több mint 300 drónt és nyolc cirkálórakétát indított a csütörtöki támadásban.

Donald Trump elítélte Oroszország ukrajnai tevékenységét és új szankciókat helyezett kilátásba Moszkva ellen.

Oroszország, szerintem undorító, amit csinálnak

- mondta újságíróknak. Trump korábban 50 napot adott Putyinnak a háború befejezésére, majd ezt 10-12 napra csökkentette, ami augusztus 8-án járna le.

John Kelley amerikai diplomata az ENSZ Biztonsági Tanácsában kijelentette, hogy Oroszországnak és Ukrajnának "tűzszünetről és tartós békéről kell tárgyalnia", hozzátéve: "Ideje megállapodni."

Ukrán tisztviselők pénteken közölték, hogy Kijev "pozitív jelzéseket" kapott az Egyesült Államoktól lehetséges új szankciókról, különösen az orosz olajat és a másodlagos piacokat célzó intézkedésekről. Andrii Sybiha ukrán külügyminiszter szerint Trump "nagylelkű és türelmes" volt, de "most van itt az ideje, hogy maximális nyomást gyakoroljunk Moszkvára".

Németország eközben pénteken bejelentette, hogy a következő napokban két további amerikai gyártmányú Patriot légvédelmi rendszert szállít Ukrajnának.

Zelenszkij szerint csak júliusban Oroszország több mint 5100 siklóbombát, 3800 Shahed drónt és 260 rakétát indított, köztük 128 ballisztikus rakétát.

Minden nap számít. Ezt csak közös erőfeszítésekkel lehet megállítani - Amerika, Európa és más globális szereplők által

- hangsúlyozta. 

Az ukrán elnök később megismételte felhívását, hogy Vlagyimir Putyinnal tárgyalásokat folytasson az ukrajnai háború befejezése érdekében.

Tudjuk, ki mondja ki a végső szót Oroszországban. Ukrajna ismét felajánlja, hogy túllép a technikai tárgyalásokon – nem nyilatkozatok cseréjét akarjuk, hanem valódi találkozót a vezetők szintjén.

– mondta Zelenskyy legutóbbi videóüzenetében.

Címlapkép forrása: EU

FIN-CON 2025

FIN-CON 2025

2025. szeptember 3.

Portfolio Sustainable World 2025

2025. szeptember 4.

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?

Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.

Ez is érdekelhet