
Kiderült egy sor információ a Baku és Jereván közötti megállapodásból, ezek egyszerre jelentek meg a két ország külügyminisztériumi honlapján. Az Ilham Alijev azeri és Nikol Pasinján örmény vezető között Washingtonban aláírt dokumentum 17 fő pontot fektet le, ezek közül a következő 10 emelkedik ki:
- A felek lefektetik, hogy a jövőben nem fognak területi követeléssel élni egymás irányába.
- Nem alkalmaznak egymással szemben erőszakot.
- A két ország határán nem lesznek harmadik fél erői.
- A határvonal pontos futásáról külön megállapodásban fognak megegyezni.
- Baku és Jereván egyaránt elítéli a szeparatizmust és a terrorizmust, és egyaránt a saját hatókörén belül fogják ezeket leküzdeni.
- Egyik oldal sem hivatkozhat a saját törvényeire a megállapodás betartásának ellenőrzéséhez.
- Létrejön egy közös bizottság, amely ellenőrizni fogja a megállapodás betartását.
- Hatálybelépést követően az elkövetkezendő egy hónapban a nemzetközi fórumokon is visszavonják a követeléseiket egymással szemben.
- Külön megállapodásokat kötnek egymással különböző területeken, beleértve a gazdaságot és a humanitárius kérdéseket.
- A ratifikációt követően diplomáciai kapcsolatot létesítenek egymással.
A két ország között a Szovjetunió felbomlásakor véres háború robbant ki az örmények lakta Hegyi-Karabah hovatartozásának kérdése miatt. Ez hivatalosan Azerbajdzsánhoz tartozik, de az éveken át tartó fegyveres konfliktusban lényegében Jereván felügyelete alá került. A feszültség nem csillapodott, végül Baku két rövid háborúban teljesen elfoglalta a területet.
A békemegállapodás véget vethet a hosszú ideje tartó ellenségeskedésnek a felek között, és csökkenhet ezzel a kaukázusi viták száma.
Oroszország és Irán kritizálta a feleket, mivel szerintük felelőtlen megállapodás született.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Évtizedes mérföldkő mehet a levesbe: földrengés jöhet, ha ezt meglépi a csúcstestület
Ennyi volt precedens?
Történelmi fordulat Németországban: élre tört a szélsőjobboldal
Az AfD már a legnépszerűbb párt.
Trump már a Goldman Sachs közgazdászát is kirúgatná, nemcsak Powellt száműzné
Az amerikai elnök kereskedelmi bankokat is célba vett.
Ez aztán a gátlástalan befektetés: egyre többen nyerészkednének a szörnyű katasztrófákon
Az uniós felügyelet betiltaná ezt a játékot.
Washingtonnak csak kérnie kellett, és úgy is lett – Nemzetközi bűnözők kerültek a Trump-kormányzat kezére
De persze más eszközt is bevetettek.
Tovább terjeszkedik a MET: többségi részesedést szerzett a Benelux-piacon
Újabb üzletet jelentettek be.
Kiadott az EU egy szexkalauzt a nyárra, botrány is lett belőle
Szakértők sora kritizálja a kiadványt és a tanácsokat.
Egyszerűsített foglalkoztatás 2025: változások és legfontosabb tudnivalók
Az egyszerűsített foglalkoztatás (EFO) továbbra is népszerű forma a szezonális és alkalmi munkavégzések során, különösen a mezőgazdaságban, a turizmusban vagy például a filmipari statiszt

Égető kérdések Franciaország jövőjéről
A helyi infrastruktúrák és közszolgáltatások sebezhetőségének rendszerszintű felmérése nélkülözhetetlen a hatékony alkalmazkodáshoz.
Hozamot, de másképp? Certifikátok a portfólióban
2025 augusztusában a nemzetközi pénzpiacokat továbbra is fokozott volatilitás, a geopolitikai feszültségek és az inflációs várakozások körüli bizonytalanság jellemzi. Az európai és amerik
Keddi agymenés
A Magyar Nemzet nevű kiadvány a nemzeti identitásra és a magyar gazdaságra nézve is veszélyt jelent. Avagy kis párbeszéd a ChatGPT és köztem.
Van ingyen ebéd? - Pénzügyi optimalizáció a 3%-os Otthon Start Program tükrében
A 3%-os kamatozású Otthon Start Program ismét teret enged a kreatív pénzügyi tervezésnek.  A gondolat lényege, hogy a lehető legtöbb olcsó hitelből vásárlunk ingatlant, miközben... The

Helyszíni ellenőrzés? Nehogy rajtakapjanak felkészületlenül!
Avagy: Hogyan biztosíthatod, hogy az ellenőrzés ne rémálom, hanem sikertörténet legyen?

Mi is az az ökorasszizmus?
Tanulmányok szerint a marginalizált közösségek aránytalanul viselik a szennyezés egészségügyi terheit.
Mennyibe kerül nekünk az Otthon Start 3%-os hitel?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Mennyibe kerül nekünk az Otthon Start 3%-os hitel? A 3%-os kamatozású Otthon Start Program sokak számára vonzó lehetőség az otthonteremtésre, de felm

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Nagyra nőtt a fontos eszköz - Újabb robbanás vagy összeomlás jön?
A bitcoinon túl is lehet élet?
Így befolyásolják a profik az élelmiszerárakat: kiderült, mi zajlik a háttérben
Az árupiac a nagy játékosok terepe.
344 milliárd dolláron ülnek – Mire készülnek Buffették?
Nem vették meg az április esést, nagy dobásra készülhetnek a Berkshire-nél.
