
A Project 23470 típusúsegédhajó, amelyet az Északi Flottának szántak, a Jaroszlavli Hajógyárban épült, majd 2023-ban a szentpétervári Balti Hajógyárba szállították, hogy el tudják végezni rajta az utolsó simításokat.. A United24 információi szerint a hajó továbbra is a Jaroszlavli Hajógyár tulajdonában volt, amely bérelte a kikötői helyet.
Pénteken este egy segédgépház ismeretlen okból elkezdett megtelni vízzel, és a hajó egyre súlyosabb dőlést mutatott.
A hajógyár alkalmazottai és mentőcsapatok egész éjszaka próbálták megmenteni a hajót, de erőfeszítéseik nem jártak sikerrel. Szombaton a Kapitan Usakov 90 fokban megdőlt, majd elsüllyedt.
Az eset kivizsgálása Moszkva szerint folyamatban van.
A Project 23470 típusú vontatóhajók többcélú segédhajók, amelyek vontatási, mentési, tűzoltási és teherszállítási feladatokra, valamint helikopteres műveletekre is alkalmasak, emellett relatíve vékony jégpáncél feltörésére is alkalmasak.
Címlapkép forrása: Mil.ru via Wikimedia Commons
Az oroszok szerint súlyos szabotázsakció készül – Teljesen borulhatnak a béketárgyalások?
Erős vádak Moszkvából.
Súlyos orosz áttörésről jöttek hírek – Megszólalt Zelenszkij elnök
Kommentálta a frontvonal eseményeit az ukrán vezető.
Polgári ellenállásra készül Oroszország szomszédja: diákokat is kiképeznek
Hasznos tudást szerezhetnek.
Súlyos jelentés jött: szomorú számokat látunk Magyarországról
Hatalmas változás történt egy hónap alatt.
Keddi agymenés
A Magyar Nemzet nevű kiadvány a nemzeti identitásra és a magyar gazdaságra nézve is veszélyt jelent. Avagy kis párbeszéd a ChatGPT és köztem.
Egyszerűsített foglalkoztatás 2025: változások és legfontosabb tudnivalók
Az egyszerűsített foglalkoztatás (EFO) továbbra is népszerű forma a szezonális és alkalmi munkavégzések során, különösen a mezőgazdaságban, a turizmusban vagy például a filmipari statiszt

Van ingyen ebéd? - Pénzügyi optimalizáció a 3%-os Otthon Start Program tükrében
A 3%-os kamatozású Otthon Start Program ismét teret enged a kreatív pénzügyi tervezésnek.  A gondolat lényege, hogy a lehető legtöbb olcsó hitelből vásárlunk ingatlant, miközben... The

Helyszíni ellenőrzés? Nehogy rajtakapjanak felkészületlenül!
Avagy: Hogyan biztosíthatod, hogy az ellenőrzés ne rémálom, hanem sikertörténet legyen?

Mi is az az ökorasszizmus?
Tanulmányok szerint a marginalizált közösségek aránytalanul viselik a szennyezés egészségügyi terheit.
Mennyibe kerül nekünk az Otthon Start 3%-os hitel?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Mennyibe kerül nekünk az Otthon Start 3%-os hitel? A 3%-os kamatozású Otthon Start Program sokak számára vonzó lehetőség az otthonteremtésre, de felm
Top 10 osztalék részvény - 2025. augusztus
Augusztus negyedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Amikor a vágy titokzatos tárgya már nem a Mona Lisa...(Egyáltalán: ki az a Mona Lisa?)
Igazolt tény, hogy a műtárgypiac rezisztens a válságokra, az aukciók tendenciája a folyamatos erősödés. A millenniumi generáció viszont nem befektetésként tekint a műtárgyakra. Zentai Péte



Nagyra nőtt a fontos eszköz - Újabb robbanás vagy összeomlás jön?
A bitcoinon túl is lehet élet?
Így befolyásolják a profik az élelmiszerárakat: kiderült, mi zajlik a háttérben
Az árupiac a nagy játékosok terepe.
344 milliárd dolláron ülnek – Mire készülnek Buffették?
Nem vették meg az április esést, nagy dobásra készülhetnek a Berkshire-nél.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.