
Katonai lépésekről egyeztet az Egyesült Államok Európával, asztalhoz ültetnék Oroszországot
Augusztus 19-20-án Ukrajna, az Egyesült Államok és egyes európai országok vezérkari főnökei megbeszéléseket tartottak arról, hogyan tudnák „intenzívebbé” tenni a jelenlegi béketárgyalásokat – írja a Jevropejszka Pravda.

Ismét bevetette Putyin csodafegyverét Oroszország – Úgy tűnik, súlyos kudarc lett a vége
Augusztus 21-én hajnalban legalább egy 3M22 Cirkon rakéta is útnak indult Ukrajna irányába, azonban a korábban csodafegyvernek beharangozott hiperszonikus cirkálórakéta ismét kudarcot vallott – írja az ukrán Defence Express.

Jelentett a hírszerzés: akkora a probléma Oroszországban, hogy kényszerintézkedéseket vezetett be Moszkva
Oroszország szerte korlátozásokat vezetnek be a régiók az üzemanyag-vásárlásra, valamint Moszkva egyre inkább Fehéroroszország felé fordul a beszerzést illetően – írja az ukrán hírszerzés a honlapján.

Győzelmet ünnepelt az orosz védelmi minisztérium – Kiderült, valamit nagyon elnéztek a térképen
Csütörtökön jelentette be az orosz védelmi minisztérium Olekszandro-Slutyine elfoglalását, nem sokkal később azonban kiderült: elnézték a települést.

Megszólalt Orbán Viktor a Munkácsot ért orosz légitámadásról
Az államalapítási ünnepség miatt szerda helyett csütörtökön ülésező kormány döntéseiről ismertetett néhány részletet Orbán Viktor Facebook-oldalán.

Elmondta Donald Trump, mi hiányzott eddig az ukrán győzelemhez - Ígéretet is tett
Súlyos hibának nevezte Donald Trump azt, hogy az Egyesült Államok korábban nem engedélyezte a mélységi csapásmérést Ukrajna számára, ezzel megfosztva attól a lehetőségtől Kijevet, hogy Oroszország területén nyerje meg a háborút.

Elképesztő számot mondtak be az oroszok: ha ez igaz, nagy bajban van Ukrajna
Oroszország egyik legismertebb hackercsoportja azt állítja, feltörte az ukrán vezérkar titkos adatbázisait, amelyből pontosan kiderül, hány katonát veszített el Kijev a háború kezdete óta.

Bedurrantja az FP-5 gyártását Kijev: ezzel könnyedén csapnak le Oroszország mélyén is
Az ukrán Fire Point vállalat forradalmasítja a hazai védelmi ipart nagy hatótávolságú drónok és cirkálórakéták gyártásával, amelyek képesek mélyen az orosz területen lévő célpontok megsemmisítésére - jelentette az AP News.

Holland Patriot védheti az ukrán segélyszállítmányokat Lengyelországban
Hollandia Patriot rakétarendszert és mintegy 300 katonát küld Lengyelországba, hogy ott az ukránoknak szánt segélyszállítmányok védelmében vegyen részt. A bejelentést Wladyslaw Kosiniak-Kamysz védelmi miniszter tette, mondatainak pedig különös jelentőséget adott, hogy tegnap egy orosz drón zuhant az ország területére.
(Reuters)
Megvalósítaná Európa legrosszabb rémálmát Putyin szoros szövetségese: jöhet a nukleáris töltettel felszerelt Polonez
Fehéroroszország vizsgálja rakétagyártása bővítési lehetőségeit, beleértve azt is, hogy lehetséges-e atomtöltet indítására képessé tenni Polonez típusú rakétavetőit - közölte csütörtökön az ország biztonsági tanácsának vezetője.

Kiderült, mit akar Trump: nélküle találkozhat Putyin és Zelenszkij?
A The Guardian bennfentes információkra hivatkozva azt írja, hogy Donald Trump először kétszemélyes találkozót szeretne az orosz és az ukrán vezető között.

Agyaggalamb-lövők tanítják majd az orosz hadsereget: így próbálják megállítani a drónrajokat
Utasítást adott Vlagyimir Putyin orosz elnök arra, hogy a haderő azonnal kezdjen képzéseket szervezni, melyek megtanítják az orosz katonákat arra, hogyan lehet sörétes puskákkal lelőni ellenséges drónokat.

Ukrajnában jól ismert taktikát vetettek be a radikális iszlamisták: megállíthatatlanul terjed az oroszok hadviselése
Az Al-Dzsazíra részletes beszámolója szerint Afrikában a Száhel-övezetben a megszokottól eltérő, teljesen újfajta harcmodor terjedt el a fegyveres csoportok körében, ez pedig az eddigieknél is sokkal veszélyesebbé tette a térséget.

Dróntámadás érte az orosz követséget Svédországban
Ez már a sokadik ilyen incidens, ismét egy vödör festéket dobtak le az épületre.
A stockholmi hatóságok már nyáron repüléstilalmi zónát húztak az épület köré az ismétlődő incidensek miatt, ezek szerint hatástalanul.
(TASZSZ nyomán)
Egyértelmű nemet mondott Zelenszkij Oroszország két fontos követelésére
Válaszolt Volodimir Zelenszkij Oroszország két fontos követelésére a háború lezárása kapcsán: Moszkva az orosz, mint ukrajnai államnyelv bevezetését, valamint az orosz ortodox egyház, mint engedélyezett vallási szervezet visszaállítását követeli Kijevtől.

Elmondta Szergej Lavrov, mi kell a Zelenszkij-Putyin találkozó megvalósulásához
Vlagyimir Putyin orosz elnök készen áll arra, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel személyesen is találkozzon, de csak akkor, ha a „szükséges kérdéseket rendezik” a találkozó előtt – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Elfogtak és a legfontosabb európai gázvezeték elleni robbantásos merénylettel vádolnak egy ukrán férfit
Letartóztattak egy ukrán férfit, akit az Északi Áramlat gázvezetékek elleni támadások koordinálásával gyanúsítanak - írja a Reuters az olasz ügyészségre hivatkozva.

Ukrán támadás érte Novosahtinszket
Az oroszországi Rosztov régióban található város mellett működő olajfinomítót érte ukrán dróntalálat, a létesítményben tűz ütött ki.
Bejelentkezett a NATO egyik legerősebb hatalma: készek katonákat küldeni Ukrajnába
A Middle East Eye beszámolója szerint Törökország kész biztonsági garanciákat nyújtani Ukrajnának, ennek pedig része lehet akár az is, hogy katonákat küldenek a kelet-európai országba.

Ukrajna hatalmas rizikót vállalt be és ennek nagyon súlyos következményei lehetnek
2025 augusztusának első felében az orosz-ukrán háborúban a frontvonalon egyértelműen a Pokrovszk körüli helyzet jelentette a legnagyobb izgalmat. A támadók váratlanul nagy területen törtek előre, amire Kijev a legjobb csapatait küldte ellentámadásra. Az elmúlt pár napban már kevesebb figyelmet kap a térség, de ez egyáltalán nem biztos, hogy jó hírt jelent Ukrajnának.

Elesett egy falu a Kosztyantynivka szektorban
Olekszandro-Slutyine elfoglalását most jelentette be az orosz védelmi minisztérium.
Elképesztő ajánlatot kapott Donald Trump: Ukrajna építené meg az amerikai drónhadsereget
Ukrajna 50 milliárd dolláros drónmegállapodást javasolt az Egyesült Államoknak, a pénzért cserébe a kelet-európai ország 10 millió drónt gyártana Amerikának - tudósított az Ukrainszka Pravda.

Zelenszkij bevallotta, a világ legerősebb vezetőjét kérte, hogy nyomást gyakoroljon Orbán Viktorra
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elismerte, Donald Trump amerikai elnöktől személyesen kért segítséget, hogy hasson Orbán Viktorra Ukrajna uniós csatlakozásának ügyében. Kijev szerint Magyarország jelenlegi politikája nyíltan az ukrán EU-tagság ellen szól, miközben Washington támogatásáról biztosította Ukrajnát. A Trump–Orbán-telefonhívás újabb bizonyítéka annak, hogy az ukrán csatlakozás körüli diplomáciai küzdelem az amerikai elnök közvetlen beavatkozását is szükségessé tette – számolt be az Ukrinform.

Kiderült, pontosan mit bombáztak le az oroszok Munkácson
Az amerikai tulajdonú Flex Ltd. (korábban Flextronics) elektronikus eszközeit gyártó üzemét támadták meg az oroszok ma hajnalban Munkácson – írja több orosz forrás.

Zelenszkij: összeomlás szélére került az orosz gazdaság, Putyin keresi a kiutat a háborúból
Az orosz gazdaság hanyatlásnak indult, a Kreml keresi a módját, hogyan lehetne a háborút úgy lezárni, hogy azt belföldön győzelemként lehessen feltüntetni - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Ukrainszka Pravda cikke szerint.

Munkácsi támadás: 15 sérültről tudni
Az ukrán állami szervek közölték: 15 sérültje van a Munkács területét érő orosz támadásnak, a városban tomboló tüzet pedig még mindig nem sikerült megfékezni. 7000 négyzetkilométeren tombolnak a lángok.
Elmondta Zelenszkij, mit gondol arról, hogy Budapesten találkozzon Putyinnal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök reflektált ma reggel arra a felvetésre, mely szerint Budapesten kellene találkoznia Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy a háború lezárásáról egyeztessen.

Brit szakértő figyelmeztet: hatalmas stratégiai hibát követhet el a NATO
Az orosz-ukrán háború tanulságai alapján hiba lenne teljesen háttérbe szorítani a páncélozott járművek és tüzérségi eszközök fejlesztését a drónképesség növelése érdekében - írja elemzői vélemények alapján a Defense News.

Amerikai alelnök: két fő kérdés van most az ukrajnai béketárgyalások kapcsán
JD Vance amerikai alelnök szerint az orosz-ukrán háború lezárását célzó tárgyalások két fő kérdés körül forognak: Ukrajna biztonsági garanciákat szeretne, míg Oroszország ukrán terüeteket szeretne elrabolni, olyanokat is, melyeket jelenleg nem ellenőriz - írta meg a Bloomberg.

Lebombázták az oroszok Munkácsot
Orosz támadás érte Munkácsot, egy ipari létesítményt felrobbant, a városban tűz van – írja több ukrán lap.

CNN: lehet, hogy soha nem fog megvalósulni a Putyin-Zelenszkij találkozó
Friss elemzésében arról értekezik az amerikai CNN hírportál, hogy jó esély van rá, hogy soha nem fog összejönni a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök közti találkozó.

Egy elszigetelt térség lett a világ demográfiai csodája: olyan népesedési bumm zajlik itt, amire Kína és Oroszország is irigykedve néz
Egészen egyedülálló népesedési pályát jártak be Közép-Ázsia országai az elmúlt évtizedekben. Ameddig jóformán az egész világon tendenciózusan csökkentek a születési arányszámok, addig itt gyakorlatilag kilőttek a mutatók, méghozzá a Szovjetunió összeomlását követő gazdasági nehézségek közepette. Felmerül a kérdés, hogy ez a minta lemásolható-e, vagy egy kivételes helyzetről van-e szó. Elemzésünkben a térség különleges népesedési mintáinak jártunk utána.

Bedöntötték az ukránok a voronyezsi vasutat, az oroszok Smerccsel lövik Kosztyantynivkát - Híreink az ukrán frontról csütörtökön
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.
Tegnapi beszámolónk itt olvasható vissza:
Címlapkép forrása: Oleg Palchyk/Global Images Ukraine via Getty Images
Katonai lépésekről egyeztet az Egyesült Államok Európával, asztalhoz ültetnék Oroszországot
Nagy kérdés, mit érnek el ezzel Putyinnál.
Készülhet valamire Kína: így függetlenednének még inkább az USA-tól
Bejelentést tett az ország egyik nagy AI-fejlesztője.
Ismét bevetette Putyin csodafegyverét Oroszország – Úgy tűnik, súlyos kudarc lett a vége
Pár éve még rettegésben tartotta a világot.
Emelkedik az egyik legelterjedtebb streaming-szolgáltatás ára
Ennyibe kerül innentől a havi előfizetés.
Jelentett a hírszerzés: akkora a probléma Oroszországban, hogy kényszerintézkedéseket vezetett be Moszkva
Limitálták a lakossági felhasználást.
Győzelmet ünnepelt az orosz védelmi minisztérium – Kiderült, valamit nagyon elnéztek a térképen
Nem sikerült a pontos meghatározás
Megszólalt Orbán Viktor a Munkácsot ért orosz légitámadásról
Felajánlotta a magyar kormány segítségét.
Elmondta Donald Trump, mi hiányzott eddig az ukrán győzelemhez - Ígéretet is tett
Felkavarta az állóvizet.
Élet egy adatközpont mellett
Vízügyi nehézségek a technológia árnyékában: hogyan hat egy adatközpont a helyi közösség mindennapjaira.
Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok

Minierdők a város szívében
A Mijavaki-módszerrel telepített minierdők kis területen is hatékonyan növelik a biodiverzitást és mérséklik a városi hőszigethatást.
Merre mozdulhat az arany ára?
Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj
SPB: Alacsony kereslet és növekvő költségek veszélyeztethetik az amerikai vállalatok nyereségességét
Emelkedésnek indult a román CPI az energia ársapkák kivezetésének köszönhetően. A piac összességében pozitívan reagált a költségvetés rendbetételére irányuló kormányzati erőfeszít
Mi a baj dollárral?
Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr


Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Kellemetlen meglepetés érheti az otthon startos hitel igénylőit
Biztos a 10 százalékos önerő?
Szemünk előtt tűnik el a magyar gyümölcs, külföldi áru veszi át a helyét a boltokban
Mit tud kezdeni az ágazat az erős importnyomás miatti polcvesztéssel?
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
