
Bosznia-Hercegovinában népszavazást tartanak Milorad Dodik sorsáról, akit augusztus elején függesztett fel hivatalából a Központi Választási Bizottság.
A boszniai Szerb Köztársaság parlamentje október 25-re írta ki a voksolást, amely a térség politikai válságát tovább mélyítheti.
Dodik közben továbbra is magát tekinti az entitás legitim elnökének, emiatt sokan tartanak attól, hogy szétszakadhat az ország, vagy durvább összecsapások is lehetnek.
A referendumon a szavazók arról is döntenek, elfogadják-e a nemzetközi főképviselő és a választási bizottság döntését Dodik leváltásáról. A 66 éves politikus fellebbezést nyújtott be, és azt állítja, hogy az ellene indított eljárások politikailag motiváltak. Az ügy középpontjában két, 2024 júliusában elfogadott törvény áll, amelyek megtiltották a főképviselő határozatainak végrehajtását.
Az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel kifejezetten baráti kapcsolatot ápoló Dodikot augusztusban jogerősen egyéves börtönbüntetésre és hatéves közügyektől eltiltásra ítélték, ám a szabadságvesztést pénzbírság megfizetésével elkerülte.
Továbbra is több ügyben folyik ellene vizsgálat, többek között alkotmányellenes tevékenység és a srebrenicai népirtás tagadása miatt, ami szintén büntetendő Boszniában.
Az ítélet komoly belpolitikai feszültséget okozott a balkáni államban, amely az 1995-ös daytoni békemegállapodás óta két, nagyfokú önállósággal rendelkező entitásból áll: a boszniai Szerb Köztársaságból és a horvát–muszlim Föderációból. A gyenge központi kormányzat csak laza keretet biztosít a két régió együttéléséhez, ami most újabb próbatétel elé kerül.
Címlapkép forrása: EU
Félmillió embert evakuálnak, leáll a tömegközlekedés: pusztító tájfun közelít
Akár 170 kilométeres szél is lehet.
Megszólaltak a szakértők a kurszki atomerőmű támadása után
Egyelőre normál szinten a sugárzás.
Trump komolyan gondolja: olyan klubhoz csatlakozna, ahol nem látják szívesen
Nem mindenki látná szívesen a klubban.
Minél előbb fel kell számolni a nők kedvezményes nyugdíját? Javaslatok nyugdíjreformra
Válaszcikk Farkas András írására.
Mi ez, ha nem magyar modell? Árrésstop és kamatplafon jön a szomszédban
Maga az elnök jelentette be.
Orbán Viktor főtanácsadója árult el újabb részleteket a készülő új akciótervről
Kiderült, miben gondolkodik a kormány.
Kína úttörő erdőtelepítő programmal támogatja a klímavédelmet
Komoly sebezhetőséggel néznek szembe Kína erdei ökoszisztémái: a monokulturális erdők dominanciája miatt a fás területek érzékenyek lettek a betegségekre, kártevőkr
Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is? A jogszabály rögzíti, hogy a hitel kamata legfeljebb 3% lehet, tehát nem zárja ki a kedvezőbb -3
Családi drámák és új tulajok a világ egyik legismertebb csapatánál
Család drámák, majd új tulajok a világ egyik legismertebb kosárcsapatánál. Kik a Los Angeles Lakers tulajdonosai, és hogyan jutott addig a helyzet, hogy a Buss-család... The post Családi drámá

Miért utálom a legény- (és leány-) búcsúkat?
Nyilván az utálat nagyon erős kifejezés, nem igazán lehetett eddig panaszom, kifejezetten élvezhetőnek találtam azokat, amiken részt vettem. Illetve az olvasó gondolhatja, hogy a bejegyzés elmé
Élet egy adatközpont mellett
Vízügyi nehézségek a technológia árnyékában: hogyan hat egy adatközpont a helyi közösség mindennapjaira.
Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok



Kellemetlen meglepetés érheti az otthon startos hitel igénylőit
Biztos a 10 százalékos önerő?
Szemünk előtt tűnik el a magyar gyümölcs, külföldi áru veszi át a helyét a boltokban
Mit tud kezdeni az ágazat az erős importnyomás miatti polcvesztéssel?
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.