
Az orosz Gazeta beszámolója szerint augusztus 23-án Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy nem hajlandó elfogadni Moszkva egyik legfontosabb követelését:
Nem adjuk el a földjeinket
– hangsúlyozta beszédében.
A kijelentés azért fontos, mivel a hírek szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök azt szabta meg a háború befejezésének egyik legfontosabb feltételeként, hogy Kijev kivonul a Donbasz ukrán kézen maradt területeiről, és átadja azt az oroszoknak. Az ügy komoly ellenérzéseket váltott ki, mivel Donyeck megyében még olyan, korábban százezres városok maradtak az ukrán főváros ellenőrzése alatt, mint Kramatorszk vagy Szlavjanszk, ráadásul nem is látható, hogy az oroszoknak meglenne a képességük arra, hogy ezeket a központokat bevegyék.
Az elmúlt napokban megfenekleni látszanak a tárgyalások, mivel a felek kölcsönösen elutasítják a másik békefeltételeit. Donald Trump amerikai elnök is olyan kijelentéseket tett, amelyek arra utalnak, hogy hátrébb lépne a közvetítésben, inkább Kijev és Moszkva lenne a felelőse a folyamatoknak.
Címlapkép forrása: EU
Légy Te az év pénzügyi vezetője! Már lehet nevezni a CFO of the year 2025 díjra
Idén is díjazzuk a vállalatok legjobb pénzügyi-gazdasági vezetőit.
Az EKB-nál is újra terítékre kerülhet a kamatcsökkentés
De szeptemberben ez még szükségtelen.
Az EU valójában nyer az Amerikával kötött kereskedelmi megállapodással?
Az EU az amerikai vámok hatásait kereskedelmi kapcsolatainak diverzifikálásával ellensúlyozhatja.
Ingatlanpiaci elemzőt keres a Portfolio, jelentkezz hozzánk!
Rengeteg tanulási és fejlődési lehetőséggel várunk.
Dani Rodrik: Miért hunyászkodik meg szinte mindenki Trumppal szemben?
A Harvard professzorának írása.
Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának soron kívüli összehívását kezdeményezte
Az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantása ügyében.
Ukrajnán kapott hajba Franciaország és Olaszország
Bekérették Olaszország párizsi nagykövetét.
Kína úttörő erdőtelepítő programmal támogatja a klímavédelmet
Komoly sebezhetőséggel néznek szembe Kína erdei ökoszisztémái: a monokulturális erdők dominanciája miatt a fás területek érzékenyek lettek a betegségekre, kártevőkr
Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is? A jogszabály rögzíti, hogy a hitel kamata legfeljebb 3% lehet, tehát nem zárja ki a kedvezőbb -3
Családi drámák és új tulajok a világ egyik legismertebb csapatánál
Család drámák, majd új tulajok a világ egyik legismertebb kosárcsapatánál. Kik a Los Angeles Lakers tulajdonosai, és hogyan jutott addig a helyzet, hogy a Buss-család... The post Családi drámá

Miért utálom a legény- (és leány-) búcsúkat?
Nyilván az utálat nagyon erős kifejezés, nem igazán lehetett eddig panaszom, kifejezetten élvezhetőnek találtam azokat, amiken részt vettem. Illetve az olvasó gondolhatja, hogy a bejegyzés elmé
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Élet egy adatközpont mellett
Vízügyi nehézségek a technológia árnyékában: hogyan hat egy adatközpont a helyi közösség mindennapjaira.
Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok



Kellemetlen meglepetés érheti az otthon startos hitel igénylőit
Biztos a 10 százalékos önerő?
Szemünk előtt tűnik el a magyar gyümölcs, külföldi áru veszi át a helyét a boltokban
Mit tud kezdeni az ágazat az erős importnyomás miatti polcvesztéssel?
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.