
Az új amerikai elnöki beiktatásának napja – amely alkotmányos előírás szerint január 20-ra esik – nemcsak a demokratikus hatalomátadásról, hanem egy ennél apró-cseprőbb ügyről, a Fehér Házból való be- illetve kiköltözésről is szól. A rendkívül összetett, zárt ajtók mögötti logisztikai műveletet Gary Walters, aki hét elnök alatt, 21 évig szolgált az elnöki rezidencia fő inasaként, 110 embert megmozgató "szervezett káosznak" nevezte, melynek célja, hogy öt és fél óra alatt minden a helyére kerüljön, és az új lakók otthonosan érezzék magukat, amikor először átlépik a küszöböt. Az eskütételtől az elnöki parádé végéig gyakorlatilag teljesen lecserélik a lakosztály és a Nyugati Szárny (West Wing) berendezését, beleértve az Ovális Irodát is. A bútorok részben a család sajátjai, de rendszerint a Fehér Ház raktárából is kerülnek elő darabok.
DOnald trump 2025-ös, második beköltözése után bátran kijelenthetjük: emberemlékezet óta nem volt ennyire eltéveszthetetlen ízlésű lakója a pennsylvania avenue 1600-nak.

A Trump-féle dekoráció az első ciklusa, 2017 és 2021 között nem tért el sokban az azelőtt megszokottól, radikális változás akkor még nem érte az Ovális Irodát. Barack Obama csíkos tapétáját idővel mintásra, de ugyancsak bézs színűre cserélték, a kandalló közvetlen közelében az alapító atyák – balról jobbra Alexander Hamilton, George Washington és Thomas Jefferson – portréi díszelegtek, két oldalán pedig a polgárjogi harcos Martin Luther King Jr., valamint Winston Churchill volt brit miniszterelnök fejszobra ékeskedett. A középen lévő dohányzóasztalon már akkor is a Trump által berendelt új Air Force One makettje virított, bár a Boeing megcsúszott a gép gyártásával, a republikánus zászlóvivő így inkább egy Katartól pár hónapja ajandékba kapott luxusgépet alakíttat át erre a célra.
Joe Biden 2021 elején ugyancsak minimális módosításokat eszközölt: a teljesség igénye nélkül például a bézs helyett kék színű szőnyeg került az Ovális Irodába, Churchillt az 1968-ban meggyilkolt Robert F. Kennedy váltotta, a kandalló felé Franklin Delano Roosevelt portréját akasztották, az alapító atyákhoz pedig közelebb került a rabszolgákat felszabadító Abraham Lincoln a falon.

Amerika új aranykora, kicsit másképp
Négy évvel későbbre ugorva azonban jóval szembetűnőbb változásokat vehetünk észre.
Trump a második ciklusát egy 2016-osnál magabiztosabb választási győzelemnek köszönhette, talán ezért is állt neki nagyobb bátorsággal a saját ízlésére formálni a hivatalos irodáját. Idén egyebek mellett visszatért a bézs szőnyeg, egy másik Washington-portré került középre, kikerült a falra John Adams, a második és Martin van Buren, a nyolcadik elnök arcmása, és visszakerült Churchill fejszobra is. A legfeltűnőbb viszont, hogy a kandallópárkányon növények helyett aranyozott vázák és más díszítőelemek jelentek meg, a faasztalokat szintén arany színűre cserélték, és a zászlók mellett hatalmas, aranykeretes tükrök is helyet kaptak bal-, illetve jobb oldalt.

De a "kólarendelő gombbal" ellátott elnöki íróasztal, a Viktória brit királynő által odaajándékozott Resolute Desk környéke sem maradt ráncfelvarrás nélkül, a Fox News műsorvezetőjének, Laura Ingrahamnak Trump büszkén mutatta márciusban, hogy a Washington-portré és Lincoln fejszobra közé a függetlenségi nyilatkozat másolatát akasztották.
Tonight: Trump interview, Part 2. Inside the Oval Office and much more.TRUMP: https://t.co/WIQehtGMUT
— Laura Ingraham (@IngrahamAngle) March 19, 2025
Ekkor már látszódott, hogy Trump egy talpalatnyi helyet sem kíván üresen hagyni az Ovális Irodában, és nemcsak a fehér ház raktárából felhozott kiállítási darabokról van szó.
Az Ovális Iroda mennyezeti díszlécét aranyozott domborművek lepték el, ahogy az ajtókat és azok kereteit, a lambériát, a beépített könyespolcokat, az üres falfelületeket és a kandallót is ezekkel egészítették ki. A Washington Post műkritikusa elismerte, hogy minden elnöknek megvolt a maga egyedi stílusa – Franklin Roosevelt állatszőrmét terített a földre, Kennedy tengerparti tájképekkel borította be a falat, Obama pedig amerikai őslakosok alkotta kerámiákat tett ki a polcra – Trump azonban már-már XIV. Lajost, a Napkirályt imitálva aranyba borította az Ovális Irodát, melyet a "17. és 18. századi francia uralkodókra jellemző barokk és rokokó stílusba öltöztette."

Minden egyes sajtótájékoztató alkalmával egyre inkább hasonlít az Ovális Iroda a versailles-i kastély díszes Tükörtermére
- írja a Post hasábjain Carolina A. Miranda. A publicista arra is emlékeztet, hogy a falon lógó alapító atyák és volt elnökök jó része – még ha tehetősnek is mondhatták magukat – kerülték a fényűzés látszatát. Az 1790-ben alapított Washington D. C. megtervezésével megbízott francia Pierre-Charles L’Enfant eredetileg "elnöki palotát" álmodott az amerikai főváros központjába, ám ehelyett George Washington inkább pályázatot hirdetett a mindenkori országvezető állandó otthonának megtervezésére. Ezt az ír származású James Hoban nyerte meg neoklasszikus stílusjegyeket viselő tervével, az épületbe először John Adams költözhetett be 1800-ban.
A brit monarchiával épphogy csak szakító, gyerekcipőben járó köztársaság első elnökeként Washington ódzkodott a túlságosan hivalkodó, királyokra hajazó megjelenéstől, és az utódjai is többé-kevésbé tartották magukat az angolszász, protestáns egyszerűséget tükröző esztétikához. Önmagában az is sokatmondó, hogy "végrehajtói kúriaként" vagy egyszerűen az "elnök házaként" hivatkoztak a Fehér Házra egészen a 20. század elejéig, amikor Theodore Roosevelt intézményesítette a mára alapvetőnek vett elnevezést. A Trumppal és a trumpi fényűzéssel kritikus Post azért aláhúzza, hogy máig házként emlegetik az építményt, nem palotaként, bár Trump feszegeti a kettő közötti határt.
A republikánus zászlóvivő egyébként nemcsak az Ovális Irodán hagyta ott a kézjegyét:
One of the new @WhiteHouse paintings of President @realDonaldTrump. More to come. pic.twitter.com/yQy8qiVejC https://twitter.com/WhiteHouse?ref_src=twsrc%5Etfw
— Sebastian Gorka DrG (@SebGorka) August 19, 2025
BREAKING: Trump replaces Obama's portrait in the White House for the iconic Butler, PA image. pic.twitter.com/EeWCTm3HFZ https://t.co/EeWCTm3HFZ
— TaraBull (@TaraBull808) April 11, 2025
- a Fehér Ház folyosóit saját magát ábrázoló festmények, grafikák és fotók lepték el, többek közt a 2023-as georgiai letartóztatását vagy a tavaly ellene megkísérelt merényletet felelevenítve. A 45. és 47. amerikai elnök ugyanakkor Obama és a két Bush portréját jóval eldugottabb helyekre tetette át, szakítva az eddigi szokással, miszerint a legutóbbi főparancsnokok kiemelt pozíciót érdemelnek, hogy a turisták könnyedén szemügyre vehessék a kortárs elődöket.
- Trump emellett júniusban személyesen felügyelte, ahogy egy-egy óriási, majdnem 30 méter magas zászlórúdat helyeznek el a Fehér Ház északi és déli oldalán, melyeket "szerte az országban a legjobb rudaknak" nevezett.
Happening Now—President Trump stops by to say hello and thank the workers who are installing the Beautiful American Flagpole on the South Lawn of the @WhiteHouse… pic.twitter.com/QXtcdp35bu https://twitter.com/WhiteHouse?ref_src=twsrc%5Etfw
— Dan Scavino (@Scavino47) June 18, 2025 - Nyáron továbbá leburkoltatta a Jackie Kennedy által kialakított rózsakert zöld gyepjét, és helyén egy Mar-a-Lagó-i birtokára hajazó, spanyol típusú teraszt hozott ott létre, mely pár hete készült el.
Míg az Ovális Iroda berendezése és az extra portrék egy új elnök beköltözésével minden bizonnyal menni fognak, a zászlórudak és a belső terasz sokkal időtállóbb változtatás lehet.
Már csak azért is, mert a patio feltörése eléggé költséges lenne, a zászlórudak eltávolítása pedig hazafiatlan hatást keltene egy jövőbeli utód részéről.
Trump continues transforming the White House into Mar-a-Lago. The patio furniture he selected for the new Rose Garden (parking lot) are the same white tables and chairs and yellow and white striped umbrellas he has at his Florida home. pic.twitter.com/YHoE0zC07d https://t.co/YHoE0zC07d
— Mike Sington (@MikeSington) August 7, 2025
Teddy Roosevelt elnöksége előtt, 1900-ban egyébként díszes keleti és nyugati szárnyakat terveztek a szűkössé vált Fehér Ház kibővítésére, melyek között az eredeti épület kevésbé maradt volna hangsúlyos – ezt az ötletet azonban elvetették, és szerényebb kiegészítésre került sor az irodák és a rezidencia elkülönítése érdekében.
Donald Trumpnak hála ugyanakkor most ismét felmerült a komplexum kibővítése, ami talán a legjelentősebb és leginkább maradandó örökségévé válhat washingtonban.
Napkirály vagy aranyozott kor?
A Trump-adminisztráció július végén jelentette be, hogy a first lady stábjának és a nyilvános túráknak is otthont adó keleti szárny helyére – pontosabban azt "jelentősen átalakítva és újjáépítve" –
egy termetes, körülbelül 8400 négyzetméteres bálteremmel tervezik kiegészíteni a Fehér Házat.
Összehasonlításképp, egy sztenderd amerikai futballpálya megközelítőleg 5300 négyzetméteres. Az állítólag szeptemberben már induló építkezés mintegy 200 millió dolláros költségét magánforrásokból finanszíroznák, és a tervek szerint Trump második elnöki ciklusának végéig, 2029 januárjáig fejeződne be. Az amerikai elnök a bejelentéskor újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a projekt nem közpénzből valósul meg.
Mindig is mondtam, hogy tenni fogok valamit a bálteremért, mert kellene egy. Ez egy nagyszerű örökséget hagyó projekt lesz, és szerintem különleges lesz
- jelentette ki Trump, aki szerint "több mint 150 éve szeretnének báltermet a Fehér Házban", viszont
soha nem volt olyan elnök, aki értett a báltermekhez. Én nagyon jó vagyok ebben
- utalt ingatlanbefektetői múltjára a politikus. Trump arra is kitért, hogy a jelenlegi megoldás, azaz hogy sátrakat állítanak fel a Fehér Ház kertjében, nem megfelelő:
Amikor esik, az katasztrófa... Az emberek csúszkálnak a sátorig, nem szép látvány. A nők a gyönyörű estélyi ruháikban, a frizurájukkal, és mire odaérnek, szörnyen néznek ki.
Trump takes his Mar-a-Lagoing of the White House to the next level. Construction begins in September of a massive 90,000 square foot gaudy gold ballroom that completely overshadows the historic original White House. pic.twitter.com/A39okN0uGv https://t.co/A39okN0uGv
— Mike Sington (@MikeSington) July 31, 2025
A Fehér Ház látványtervei alapján az új bálterem az Ovális Irodához hasonlóan arany és fehér színekben pompázna, így sokan azonnal párhuzamot vontak Trump Mar-a-Lagó-i villájával, ahol rendkívül hasonló a miliő. A New Yorker és a Post nem volt rest Trump báltermek, magas vámok, és a 19. század végén megválasztott William McKinley volt elnök iránti érdeklődéséből azt leszűrni, hogy
a republikánus zászlóvivő látszólag az Egyesült Államok "aranyozott korába" kívánkozhat vissza,
melyet az óriási vagyont és monopóliumokat felhalmozó "rablóbárók", például a Rockefeller család határoztak meg – a 20. század eleji progresszív reformokig.
THE TARIFF MENA new addition spotted in the White House West Wing. pic.twitter.com/iD8XgQjRg4 https://t.co/iD8XgQjRg4
— GOP (@GOP) August 21, 2025
Érdekes módon egyébként nem ez az első alkalom, hogy Trump bedobta a bálterem ötletét. A CNN szerint legalább 2010 óta foglalkoztatja ez, amikor fel is hívta az Obama-adminisztrációt, mondván, ő szívesen építene egyet. Obama emberei nem tudták pontosan, mit kezdjenek az ajánlattal.
Nem vagyok biztos benne, hogy helyénvaló lenne egy fénylő, arany Trump-feliratot elhelyezni a Fehér Ház bármely részén
- mondta 2015-ben Obama szóvivője, Josh Earnest, nem tudván, hogy mi vár a Fehér Házra 10 évvel később.
Trump azonban komolyan gondolta az ajánlatot, és úgy tűnik, Kisebb sértésnek vette az elutasítást.
"Felajánlottam, hogy megcsinálom, de soha nem kaptam választ" - nyilatkozta Trump az első ciklusa idején. Visszatekintve, ekkor szerinte túlságosan lefoglalta, hogy megvédje magát a támadásoktól, ezért nem tudta megvalósítani a báltermet – de most már ő a "vadász", és nem a préda. "Ez nagy különbség" - mondta.
The audience is starting to enter the ballroom at Mar-a-Lago for Trump’s remarks after he comes back from NYC.Tiny Dancer is playing in the background. pic.twitter.com/hM4aUOoPWx https://t.co/hM4aUOoPWx
— Julio Rosas (@Julio_Rosas11) April 4, 2023
Kritikusai persze Trump abszolutista és autoriter hatalomvágyát látják bele a stílusválasztásba, saját portréi kihelyezését pedig személyes kultusznak titulálják. A Fehér Ház erre februárban rá is játszott, amikor egy valószínűleg mesterséges intelligenciával készült képet posztolt a koronás elnökről, "éljen a király!" felirattal.
— The White House (@WhiteHouse) February 19, 2025
Chuck Schumer, a szenátus demokrata frakcióvezetője nem volt elragadtatva a bálterem ötletétől, ami szerinte jól példázza, hogy Trump saját magát és a luxusra vágyó gazdagokat részesíti előnyben, míg a mindennapi amerikaiakat megszorítások érik. Ugyanezt hangsúlyozta Antjuan Seawright demokrata politikai stratéga, aki úgy véli, a bővítésnek nem lehetne rosszabb az időzítése az átható gazdasági bizonytalanság közepette, ami tulajdonképpen "egyértelmű középső ujj a munkásosztálybeli amerikaiaknak, akik közül sokan rá szavaztak."
A Hill ugyanakkor azt írja, sok szakértő elismeri, hogy szükség lehet egy nagyobb közösségi térre az elnöki fogadások megrendezésére,
bár kérdés, hogy annak valóban ennyire impozáns méreteket kellene-e öltenie.
A Fehér Ház Történelmi Szövetsége nem talált kivetnivalót a republikánus zászlóvivő projektjében: Stewart D. McLaurin, a szervezet elnöke emlékeztetett arra, hogy a Fehér Ház története során folyamatosan fejlődött, és a korábbi vitatott bővítések ma már szerves elemeit képezik az épületnek.
A Fehér Ház története 233 év alatt formálódott, mióta 1792-ben letették az alapkövét. A déli és az északi portikusz [oszlopos előcsarnok - a szerk.], a keleti szárny, a nyugati szárny és a Truman-erkély mind aggodalmat keltettek akkoriban, de ma már el sem tudjuk képzelni a Fehér Házat ezen ikonikus elemek nélkül
- magyarázta McLaurin.
Ám az sem biztos, hogy Trumpék tartani tudják majd az építkezés szeptemberre tervezett kezdését. Jóllehet a Fehér Ház, a legfelsőbb bíróság épülete és a Capitolium mind mentesül az 1966-os nemzeti történelmi emlékek védelméről szóló törvény hatálya alól, a Fehér Ház saját bizottsággal rendelkezik, amely tanácsadást biztosít az épület "múzeumi jellegének megőrzéséről és értelmezéséről". A testülez szövetségi tisztviselőkből és az elnök által kinevezett tagokból áll, ám
a javaslataik nem kötelező érvényűek, így az elnöknek jelentős mozgástere van
- írja a New York Times. Susie Wiles, Trump kabinefőnöke korábban azt közölte, hogy a "teljes mértékben elkötelezettek amellett, hogy a megfelelő szervezetekkel együttműködve megőrizzék a Fehér Ház különleges történelmét".
Hiába a sietség, egy másik, "harapósabb" testületen, a Nemzeti Fővárostervezési Bizottságon bizonyára át kell mennie majd a tervnek: a Post szerint a kormányzat még nem nyújtotta be a projektet a szakértők szerint törvényileg előírt és gyakran évekig tartó felülvizsgálatra. Egy biztonsági kerítés és egy teniszpavilon engedélyeztetése például több mint egy évig tartott nemzetbiztonsági, esztétikai, környzetvédelmi és más okokból.
Az amerikai építészek intézete időközben arra kérte a kormányzatot, hogy szigorú felülvizsgálatnak vessék alá a projektet. Egy "nemzeti kincs" és a "demokráciánk tartós szimbóluma" csak a Fehér Ház jelentőségét, méretét és szimbolikáját tükrüzve módosítható, írták.
Előbb-utóbb kiderül, mi sül ki Trump ambiciózus tervéből, ami ténylegesen az egyik legmaradandóbb és legszembeötlőbb örökségévé válhat. Augusztus elején az amerikai elnök egyébként a nyugati szárny tetejét vette szemügyre, nem a keletit, ami találgatásokat váltott ki arról, hogy ott is várható valamilyen felújítás. A riporterek a szemle közben kérdések hadaival bombázták, hogy kiderítsék, mit készülhet építeni a tetőre, amire Trump egyszer annyit válaszolt, hogy "valami szépet", míg máskor azzal tréfálkozott, hogy "nukleáris rakétákat".
.@POTUS on the White House roof inspecting his improvement projects: https://twitter.com/POTUS?ref_src=twsrc%5Etfw
— Rapid Response 47 (@RapidResponse47) August 5, 2025
Címlapkép forrása: Jabin Botsford/The Washington Post via Getty Images
Hatalmas tűz volt Budapesten - Sikerült megfékezni a lángokat
Több tűzoltó szervezet is kivonult a helyszínre.
Elmagyarázta Szergej Lavrov, miért viselt Szovjetuniót dicsőítő pulóvert a Trump-Putyin csúcson
Jól látható volt az SZSZSZR felirat.
Drasztikus változás jön Németországban: a szociális ellátórendszer alapvető átalakítására készülnek
Változnak az idők Európa legerősebb országában.
Azt gyakorolja a kínai hadsereg, hogy tudják kilőni az amerikaiak legendás HIMARS-rendszerét
Még a fegyver élethű mását is megépítették.
Hatalmas sikert jelentett az ukrán főparancsnok: masszív ellentámadás volt Donyeckben
Három falu visszafoglalását jelentették.
Úgy néz ki, nem lesz gyors béke Ukrajnában: már az amerikaiak is fél évről beszélnek
"Remélhetőleg nem lesz ennél több idő."
Meghátrál Irán: nagyon jelentősen visszafognák az atomprogramot
Nagyon el akarják kerülni az újabb háborút.
Így nézne ki Amerika új aranykora? – Donald Trump ezzel biztosítaná be a helyét a történelemkönyvekben
Több értelemben is beköszöntött az aranykor.
Kína úttörő erdőtelepítő programmal támogatja a klímavédelmet
Komoly sebezhetőséggel néznek szembe Kína erdei ökoszisztémái: a monokulturális erdők dominanciája miatt a fás területek érzékenyek lettek a betegségekre, kártevőkr
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is? A jogszabály rögzíti, hogy a hitel kamata legfeljebb 3% lehet, tehát nem zárja ki a kedvezőbb -3
Családi drámák és új tulajok a világ egyik legismertebb csapatánál
Család drámák, majd új tulajok a világ egyik legismertebb kosárcsapatánál. Kik a Los Angeles Lakers tulajdonosai, és hogyan jutott addig a helyzet, hogy a Buss-család... The post Családi drámá

Miért utálom a legény- (és leány-) búcsúkat?
Nyilván az utálat nagyon erős kifejezés, nem igazán lehetett eddig panaszom, kifejezetten élvezhetőnek találtam azokat, amiken részt vettem. Illetve az olvasó gondolhatja, hogy a bejegyzés elmé
Élet egy adatközpont mellett
Vízügyi nehézségek a technológia árnyékában: hogyan hat egy adatközpont a helyi közösség mindennapjaira.
Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok



Kellemetlen meglepetés érheti az otthon startos hitel igénylőit
Biztos a 10 százalékos önerő?
Szemünk előtt tűnik el a magyar gyümölcs, külföldi áru veszi át a helyét a boltokban
Mit tud kezdeni az ágazat az erős importnyomás miatti polcvesztéssel?
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.