Váratlan helyen maradt le nagyon Amerika legnagyobb riválisa: egy egész régió szakadhat ketté

Az elmúlt évtizedben jelentősen bővült a védelmi-biztonsági kapcsolatok száma a délkelet-ázsiai térségben. Ennek elsődleges hajtóerejét az adta, hogy fokozódott a befolyási verseny az Egyesült Államok és Kína között, az egyre nagyobb nyomás alá kerülő országok mindezt azzal próbálták megkerülni, hogy inkább más partnerekkel – így például Japánnal, Franciaországgal, Ausztráliával, Dél-Koreával, Kanadával, Oroszországgal vagy Indiával – törekedtek erősebb katonai kapcsolatokra. Mindez azt eredményezte, hogy

a korábbi helyzet sokkal átláthatatlanabbá vált, kusza hálózattá alakult a térségi biztonsági mátrix.

A kimutatás szerint az Egyesült Államok vezető szerepben maradt a régióban, méghozzá Indiával együtt vezeti a listát. Kína jelentős lemaradásban van, mindössze a nyolcadik helyen áll pusztán a számokat nézve, de ez annak is köszönhető, hogy a keleti nagyhatalom öt országra korlátozta a védelmi kapcsolatainak bővítését: Mianmar, Thaiföld, Laosz, Kambodzsa és Vietnám. Mindez két következményre világít rá egyértelműen:

Peking partnerek nélkül is kellő magabiztosságot érez a tengereken, valamint sokkal inkább a szárazföldön vált az Indokínai-félszigeten jelentős erővé.

Kifejezetten Laoszban és Kambodzsában nőtte ki magát Kína az első számú védelmi szereplővé, de a polgárháborúba süllyed Mianmarban is megkerülhetetlen szereplő.

A folyamatok a teljes régió kettészakadását eredményezhetik. Susannah Patton, a jelentés társszerzője és az Intézet kutatási igazgatóhelyettese a jelentéshez mellékelt nyilatkozatban fogalmazott így:

A régióban fennáll a veszélye annak, hogy két táborra szakad: az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel mély védelmi kapcsolatokkal rendelkező tengeri országokra, valamint az ilyen együttműködéssel nem rendelkező szárazföldi országokra

– mondta.

Ki kell emelni, hogy a védelmi megállapodások között jelentős különbség lehet. Példaként említette, hogy Japánnal és az Egyesült Államokkal kötött megállapodások elsősorban gyakorlati funkciót töltenek be. Peking ezzel szemben sokkal inkább diplomáciai és politikai jellegű egyezségeket támogat, ezekből hiányoznak a technológiaátadásra, a közös kiképzésre, vagy a hírszerzési információk megosztására vonatkozó kikötések. A vizsgált időszakról a jelentés megállapította, hogy nem a két nagyhatlom volt a legaktívabb, Ausztrália, India és Japán is több kontaktust kötött.

Az interoperabilitás feltűnően hiányzik Kína regionális partnerekkel folytatott katonai gyakorlataiból, ami tükrözi Peking vonakodását képességeinek felfedésével kapcsolatban, valamint a rendszerek és doktrínák közötti különbségeket

– írja a jelentés.

Mindez rávilágít arra, hogy Pekingnek komoly korlátjai vannak a térségi terjeszkedésben, ráadásul a kínai döntéshozók szemlélete is erősen különbözik a nagy riválistól, az Egyesült Államoktól. Washington és a legfontosabb szövetségesei elsősorban a tengeri együttműködések megerősítését célozzák, addig Kína inkább egy nagy szárazföldi tengely létrehozását célozzák, amely Oroszországtól egészen Vietnámig tarthat.

Címlapkép forrása: U.S. Navy Edward Baxter via Wikimedia Commons