Összeomolhat Európa egyik utolsó vörös bástyája – Érik a szélsőjobboldal hatalomra kerülése?

Egy Peugeot és egy bravúr

Kezdetnek érdemes lehet feleleveníteni a spanyol miniszterelnök "eredettörténetét", hisz nem egy indok van, amiért a múlt (görbe) tükröt mutathat a jelennek.

Az ifi kosarasból lett PhD-s közgazdászt, Pedro Sánchezt 2014-ben választották először a Spanyol Szocialista és Munkáspárt (PSOE) élére, azonban nem mondhatjuk, hogy azóta megszakítás nélkül vezetné a mediterrán ország balközepét meghatározó tömörülést – melyet Francisco Franco tábornok fasiszta tőről metszett diktatúrája idején betiltottak, majd a caudillo halála és a demokratikus átmenet révén 1977-ben alakult újjá.

A 2015-ös parlamenti választás több okból is mérföldkőnek számított a spanyol politikai rendszer szempontjából:

egyrészt a paletta széttöredezését, másrészt a két nagy párt pofára esését hozta, hiszen sem a szocialisták, sem mérsékelt jobboldali riváliusuk, a Néppárt (PP) nem tudott kormányt alakítani. Cserébe viszont a liberális centrista Ciudadanos (Polgárok) és a baloldali populista Podemos (Képesek vagyunk) komoly áttörést ért el. Utóbbi az Ibériai-félszigetet súlyosan felforgató 2008-as pénzügyi válság utáni megszorításokat ellenző Indignados (Felháborodottak) mozgalomból nőtte ki magát.

A következő tízéves időszak első, de nem utolsó sikertelen kormányalakításának árnyékában 2016-ban új voksolást tartottak, de ez ugyancsak patthelyzetbe fulladt, a PSOE pedig súlyos belviszályba süllyedt, nem kis részben Sáncheznek köszönhetően. Az ellenzék vezetőjeként bármi áron meg kívánta akadályozni, hogy az első helyen végzett, néppárti Mariano Rajoy kisebbségből folytassa a kormányzást, és visszautasította a tartózkodást az erről szóló parlamenti szavazáson. A pártvezér belső kritikusai azonban legszívesebben már véget vetettek volna a hosszú hónapokig elhúzódó kormányválságnak, ami a PSOE megítélését is lerántotta a mélybe. A belharc tömeges lemondásokhoz vezetett a párton belül, de Sánchez kitartott, és csak drámai huzavona árán volt hajlandó távozni 2016 őszén, hogy megnyissa az utat a második Rajoy-kormány és egy új szocialista zászlóvivő előtt.

Utólag visszanézve, pontosabb úgy fogalmazni, hogy az egykoron "el guapo"-nak, azaz jóképűnek becézett politikus a lemondással csak saját visszatérésének ágyazott meg:

távozása után egy, a 190 centis magassága mellett eltörpülő Peugeot 407-essel országjárásra indult, és a pártvezetői kampányban karakteres baloldali programot ígért a párton belüli riválisa, illetve a felmérésekben éppen pariban lévő Podemos jelentette kihívásra válaszul. Sánchez országszerte meglátogatott, meghallgatott és meggyőzött elég párttagot ahhoz, hogy 2017 májusában másodjára is a szocialisták élére válasszák, posztját pedig azóta is tartja.

Egy évvel rá – sok másik politikus és vállalkozó mellett – a Néppárt volt pénztárnokát és egyben Rajoy korábbi szövetségesét, Luis Bárcenast 33 év börtönre ítélték a szövevényes "Gürtel-ügy" kapcsán, ami egyebek mellett fényt derített a PP titkos, második pártkasszájára, amelyet üzletemberek tömtek ki szívességekért cserébe a modern európai politikatörténet egyik legnagyobb korrupciós botrányának keretében. Sánchez kapott a Bárcenas elleni ítéleten, és egy parlamenti bizalmatlansági indítvány révén, a Podemos és több regionális párt segítségével sikerült megbuktatnia Rajoyt. A kezdeményezés konstruktív mivoltából adódóan hiába ült csak 84 szocialista a 350 fős törvényhozásban, ő maga került a miniszterelnöki székbe – ravasz módon, a "hátsó ajtón keresztül", ha kritikusait kérdeztük volna.

Sánchez akkor mondott beszédében demokratikus megújulást ígért, és a Néppártot átható korrupciót csepülte, mondván, az megrendíti a politikusokba és az állami szervekbe vetett hitet, illetve aláássa a társadalmi összetartást, főleg "ha az érintett politikai szereplők képtelenségével társul a legalapvetőbb politikai felelősségvállalásra" és

nem történik határozott, példamutató reakció.

2025 nyarára tekerve az idő kerekét, ironikusan hathat, hogy

a szocialista miniszterelnök most fenyegető bukása szorosan kötődik a 2017-es visszatérését elősegítő személyekhez, sőt, számos tekintetben hajaz azokra a körülményekre, amikor spanyolország történetében elsőként ő buktatott meg egy regnáló kormányfőt.

A sors fintora

Ez után a felvezető után nem fog sokként érkezni a hír, hogy az évekkel ezelőtt a PP korrupciós ügyeit kihasználó Sánchezt éppen ilyesféle vádak kötötték gúzsba az utóbbi hónapokban, ezúttal a baloldalt kényszerítve magyarázkodásra.

• Miután a jobboldalhoz köthető Manos Limpias (Tiszta kezek) nevű aktivistacsoport panaszt tett, 2024 áprilisában egy bíróság előzetes vizsgálatot indított a kormányfő felesége, Begoña Gómez ellen befolyással való üzérkedés és üzleti korrupció gyanújával. Az üzletasszony állítólag közbenjárhatott különböző állami támogatások odaítélése végett, és pályázatokhoz írhatott ajánlásokat cégeknek, de bűncselekményre utaló bizonyítékot eddig nem fedtek fel. Nem sokkal később újabb panaszt tettek, ezúttal az ultrakonzervatív Hazte Oír (Hallasd a hangod) szervezet részéről, a bíró így azt szintén vizsgálni kezdte, hogy az oktatóként is tevékenykedő Gómez törvényellenesen írhatta-e a saját nevére a madridi Complutense Egyetem egyik szoftverét, és szakmai képesítés nélkül, jogosulatlanul szignózhatott-e technikai dokumentumokat. Sánchez személyes lejáratásnak és jobboldali csoportok politikailag motivált boszorkányüldözésének titulálta a feljelentéseket.

  Tavaly tavasszal még "el is vonult", és öt napig fontolgatta a lemondást, de végül hívei támogatásának hatására ez ellen döntött.

• Idén tavasszal aztán a miniszterelnök bátyja, a zenész David Sánchez szintén górcső alá került a Manos Limpias jóvoltából: ellene azért indult eljárás, mert a badajozi tartomány vezetése állítólag csak a kedvéért hozott létre egy köztisztviselői állást, és egy barátját is felvetette ugyanoda.
• Mindez persze már bőven elég volt ahhoz, hogy a jobboldali ellenzék tömegtüntetésekbe kezdjen és maffiaszerű működéssel vádolja a kormánypártot, de ennek tetejébe jött további két ügy. A PSOE egyik korábbi tagját azzal gyanúsítják, hogy lejáratókampányt akart folytatni a csendőrség azon korrupcióellenes osztálya ellen, ami Gómezéknek is utánament; miközben a Sánchez által kinevezett legfőbb ügyész ugyancsak bíróság elé állhat, amiért állítólag bizalmas információkat szivárogtatott ki arról az adócsalási perről, amely a madridi régió keményvonalas néppárti elnöke, Isabel Díaz Ayuso párja ellen indult.

És a java még csak most jön.

• A legsúlyosabb korrupciós vádak ugyanis a Sánchez 2017-es visszatérésében kulcsszerepet játszó, "Peugeot-maffiának" csúfolt hármassal szemben merültek fel. Minden azzal kezdődött, hogy Sánchez 2018 és 2021 közötti közlekedési miniszterének, José Luis Ábalosnak a tanácsadójáról, Koldo Garcíáról kiderült, hogy a koronavírus-járvány alatt egy maszkbeszállító cég a nagy összegű állami megbízásokért cserébe "osztalékot" fizethetett neki. Ábalos tagadta az érintettségét, de a párt kidobta a soraiból. Ám a pár év alatt óriási vagyont felhalmozó García elleni nyomozás során napvilágot látott számos hangfelvétel, amelyeken Ábalosszal egyebek mellett ismerősök állami állásba elhelyezéséről, kenőpénzek elosztásáról vagy prostituáltakkal való hétvégi találkozásról beszélnek, mi több, arra is utalnak, hogy belenyúlhattak az urnákba Sánchez első, 2014-es pártelnöki megválasztásakor. A spanyol rendőrség júniusban jelentést közölt, amelyben Garcíával és Ábalosszal egyetemben Santos Cerdánt, a PSOE szervezeti titkárát, egyben Sánchez jobbkezét szintén közbeszerzési szerződésekből származó jutalékbeszedéssel gyanúsították meg. A párt harmadik számú vezetője, aki a gyanú szerint a korrupciós hálozat élén állhatott, lemondott tagságáról és mandátumáról, Sánchez pedig bocsánatot kért a spanyol néptől, és azt mondta, "sosem kellett volna megbíznia" Cerdánban. Ugyanakkor már júniusban leszögezte, a gyűrűző botrány a pártra korlátozott, a kormányt nem érinti, és nem fog előrehozott választást kiírni. Sánchez egyúttal kezdeményezte a PSOE pénzügyeinek külső átvilágítását, majd 15 pontból álló korrupcióellenes intézkedéscsomagot jelentett be.

  Tettekkel és intézkedésekkel le fogjuk győzni a korrupciós válságot. Elismerem a felelősségemet, és alázattal nézek szembe ezzel a feladattal. Könnyű lenne bedobni a törölközőt, de mi nem a könnyebb utat választjuk, hanem tesszük, ami helyes

  - idézi az MTI a harapófogóba szorított kormányfő júliusi felszólalását, akinek noha a szoros környezetéből egymás után buktak ki a vádak, őt közvetlenül nem gyanúsították meg eddig a hatóságok.

Itt a vége a sánchismónak?

A korrupciós vádak sorozata tehát erősen rányomta a bélyegét a szocialisták mögött lévő bő egy évre, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a Sánchez-kormánynak csak szégyenkezni lenne oka.

• Az Economist 2024 végén a 2008-as válságot követő reformoknak köszönhetően egyenesen mind közül a legjobban teljesítő fejlett gazdaságnak koronázta Spanyolországot, ami a visszatérő turizmusnak köszönhetően sikeresen lábalt ki a Covid okozta krízisből, és ahol az enyhébb energiafüggőség miatt az árak sem szálltak el annyira, mint máshol a kontinensen (bár kritikusok épp a megújuló forrásokra való túlzott támaszkodást okolják az április végi, majd' félnapos áramszünetért). A spanyol GDP-növekedés az eurózóna szinte összes többi államát lekörözi – különösen az azonos súlycsoportban lévő országokét –, az infláció relatíve alacsony és a munkanélküliség is lassan a pénzügyi összeomlás előtti szintre csökken vissza.

• A gazdasági bumm részben a bevándorlásnak is köszönhető, mely a gyarmatosító múlt és a fennmaradó kulturális kapcsolatok révén Latin-Amerikából, de Észak-Afrikából és Európa többi részéről is érkezik. A nemzeti bank becslése szerint az egy főre jutó GDP 2022 és 2024 közötti 2,9%-os bővülésének negyede tudható be a bevándorlóknak, miközben az elmúlt 25 év alatt 2%-ról 15%-ra nőtt a külföldön született spanyolországi lakosok aránya. A bevándorlás kapcsán szigorító európai Zeitgeisttal szemben úszva Sánchezék az illegális migrációs nyomást nyugat-afrikai országokkal kialkudott szezonális munkavállalási engedélyekkel igyekeznek mérsékelni, és idén akár 1 millió engedély nélküli bevándorló státuszát rendezhetik a demokratikus Spanyolország kilencedik legalizációs programjának keretében. A miniszterelnök korábban úgy summázta politikáját, hogy "Spanyolországnak választania kell aközött, hogy nyitott és virágzó ország legyen, vagy bezárkózott és szegény."

• Ami a külpolitikát illeti, Sánchez az Európai Unió egyik leghangosabb "palesztinpárti" szószólójává nőtte ki magát az írek mellett. Spanyolország tavaly májusban független államként ismerte el Palesztinát, a kormányfő pedig idén "népirtásként" írta le az Izrael Hamász ellen indított gázai háborúja miatt kialakult humanitárius válságot, és kifogásolta a Nyugat Oroszországgal és Izraellel szemben alkalmazott "kettős mércéjét". A szocialista politikus emellett nemrég kiharcolta, hogy Donald Trump NATO-tagállamoktól követelt GDP-arányos védelmi kiadásnövelés 5%-os célja ne vonatkozzon Madridra, ami a szövetségesek között eddig is a legkevebbet költötte a haderejére. Sánchez ezzel kiengesztelte a kabinetjét támogató fegyverkezés-ellenes radikális baloldalt, de bezsebelt pár beszólást az amerikai elnöktől.

• Anélkül, hogy idejekorán temetni kezdenénk, ha a jövőből fogunk visszanézni a Sánchez-korszakra, azt kétség kívül meghatározta a progresszív baloldali társadalom- és foglalkoztatáspolitika is: lazítottak az abortusz és az okiratokon történő nemváltoztatás szabályozásán, eutanáziatörvényt és garantált minimumjövedelmet alkottak, 2018 óta 61%-kal emelték a minimálbért, fizetett menstruációs szabadságot vezettek be, valamint az apára is kiterjesztették és 17 hétre növelték a szülési szabadságot.

A baloldali, illetve liberális körök túlnyomó része tehát követendő példaként ünnepli a spanyol kabinet intézkedéseit, miközben állandó parlamenti többség híján Sánchez legutóbb 2023-ban tudott költségvetést átverni a kongresszuson, a szél pedig Ibériában egyre csak jobboldalról fúj.

Bekövetkezett, aminek kellett

Sánchez az első, 2018-as hatalomra kerülése után – nem meglepő módon – nem húzta sokáig, hiszen a kormánypárt a képviselők alig negyedét adta a törvényhozás alsóházában. 2019 tavaszára voksolást írt ki, ami az első választási győzelmét hozta a 2015-ös és '16-os kudarc után. Abszolút többséget továbbra sem sikerült szereznie, és mivel a Podemosszal folytatott koalíciós alkudozás zsákutcába futott, az önkormányzati és európai választásokat nem számolva 10 éven belül ötödjére is az urnákhoz szólította a spanyolokat. Ugyanakkor őszre nem sokban változtak az erőviszonyok: "csupán" annyi történt, hogy a centrumtól jobbrább sazzézó Ciudadanos támogatottsága összeomlott – amiről azóta tudjuk, hogy végzetesnek bizonyult –,

de ezzel párhuzamosan a voksok 15%-ával jelentős áttörést ért el a radikális jobboldali Vox.

2020 januárjában Sánchez végül kezet rázott a palettán tőle balra lévő Podemosszal, és megszületett a modern Spanyolország első koalíciós kormánya, jóllehet a kormányfői beiktatáshoz így is szüksége volt egyes regionális és a baszk nacionalista pártok voksaira.

Ezután a 2023-as tavasz végi helyhatósági választásokon előretört a Néppárt és a Vox, a baloldal pedig csúfosan leszerepelt,

így a "túlélőmester" Sánchez elébe ment a dolgoknak.

A meglepetés erejével igyekezett kizökkenteni a jobboldalt: december helyett már júliusra kiírta az új alsóházi választást. Bár a manőver arra kevés volt, hogy első helyen végezzen a PSOE, a kormányrúd közelébe férkőző szélsőjobbal "riogató" Sánchez pártja felülteljesítette a várakozásokat, és legalább annyira kifogta a szelet a Néppárt és a Vox vitorlájából, hogy előbbi elnöke, Alberto Núñez Feijóo ne tudjon kisebbségi kormányt alakítani. A volt galíciai tartományi miniszterelnök négy voks híján maradt hoppon, a Vox és pár regionális képviselő nem bizonyult elegendőnek.

A kormányalakítás joga ezáltal Sánchezre szállt át, aki a választás okán újonnan gründolt progresszív és radikális baloldali szövetség, az átmenetileg Podemost is magába foglaló Sumarral (Együtt) állapodott meg. Ám ez még nem lett volna elég a parlamenti többséghez:

Sáncheznek ellentmondásos módon alkut kellett kötnie szinte valamennyi regionális párttal, még a katalán szeparatistákkal is, hogy megtartsa a hatalmat, akik busás árat kértek a külső támogatásért.

A Ciudadanos bukásával (amely a 2023-as voksoláson már meg sem mérettette magát) összességében rendkívül szimmetrikussá – és végletesen megosztottá, egyszóval polarizálttá – vált a spanyol politikai paletta: bal- és jobboldalt is találunk egy-egy mérsékeltebb, hagymányos gyűjtőpártot, illetve egy-egy radikális, populista húrokat is meg-megpengető tömörülést. A királycsinálóvá pedig rendre az ilyen-olyan érdekekkel bíró regionális pártok válhatnak, ahogy 2020-ban és '23-ban is.

Hiába vezeti tehát a PP jelenleg magabiztosan a közvélemény-kutatásokat, ha most kerülne választásra,

legalább a Vox támogatása nélkül valószínűleg Feijóo sem tudna kormányt alakítani, nemhogy a zuhanórepülésben lévő PSOE a szintén gyengélkedő Sumar nélkül.

Utóbbi szavazói azután széledtek szét, hogy a Podemos kilépett a baloldali paktumból, hogy önálló arcélt villantson.

Ám egy dolog szinte biztos: abból, a spanyol közbeszéd pár hete emlékeztetőt kapott, hogy nemcsak a szocialistákat lengik körül a korrupciós vádak, hanem a PP-t is,

nevető harmadikként a Vox profitálhat leginkább, aminek a támogatottsága egyébként is folyamatosan nőtt az elmúlt évben.

A Néppárt egykori pénzügyminisztere, Cristóbal Montoro ellen ugyanis szintén vizsgálat indult, amiért állítólag akár 11 millió euró kenőpénzt kapott hivatali idejében energetikai vállalatoktól.

Jöhet a jobboldali fordulat?

Évekig foglalkoztatta a politikatudomány művelőit, hogy Nyugat-Európa más országaival ellentétben Spanyolországban miért nem tört előre korábban a populista radikális jobboldal. Néhányan az ország francóista történelmében keresték az okokat, ami talán tompíthatta a szélsőjobboldal iránti érdeklődést, míg mások azzal érveltek, hogy más európai nemzetekhez képest a spanyolok lelkesebben támogatják az európai integrációt, illetve kevésbé utasítják el a menekülteket és bevándorlókat, ezért nem fognak rajtuk az euroszkeptikus és bevándorlásellenes szólamok. Ráadásul a 2008-as pénzügyi válság a baloldali populizmus, és nem a radikális jobboldal aranykorát hozta el a Pireneusoktól délre.

A töréspont azonban 2017-ben jött el, amikor Katalóniában egy Madrid által alkotmányellenesnek vélt népszavazás nyomán kikiáltották az autonóm régió teljes függetlenségét, ami súlyos politikai válsághoz vezetett.

A Sánchez-kormány két pálfordulsát is bemutatott ez ügyben:

• 2019-ben megkegyelmezett a börtönbüntetésre ítélt kilenc szeparatista vezetőnek a párbeszéd érdekében,
• 2023-ban pedig csak még jobban felháborította a spanyol nemzet és állam egységét féltő jobboldalt, amikor a patthelyzetet hozó választás után egy katalán szeparatistákkal kötött alkuval biztosította be kormányfői kinevezését. Az utcákra vonult jobboldal azzal vádolta Sánchezt, hogy a hatalomért cserébe kiárusította a jogállamiságot.

A függetlenséget kikiáltó, azóta is szökésben lévő Carles Puigdemont pártja, a Junts per Catalunya (Együtt Katalóniáért) és a Katalán Republikánus Baloldal (ERC) széles körű amnesztiát kért a katalán függetlenségi mozgalomban (el procés) szerepet vállaló és elítélt több száz ember számára Sánchez beiktatásáért cserébe, amit tavaly meg is kaptak a kongresszus által elfogadott törvény értelmében. (A Puigdemont elleni, hűtlen kezeléssel összefüggő vádak továbbra is állnak.) Sánchez egyébként azt is próbálja kijárni az EU-ban, hogy az unió hivatalos nyelveként ismerjék a spanyol mellett a katalánt, a galíciait és baszkot is.

A Vox ezidőtájt sikeresen lovagolta meg a katalán függetlenségi törekvések közepette felerősödött spanyol nacionalista érzületet, amit 2019 őszén szavazatokra is tudott váltani.

A radikális jobboldali pártot, mely a Fideszt is sorai közt tudó Patrióták Európáért (PfE) nevű európai parlamenti frakció tagja, az exnéppártos Santiago Abascal vezeti 2014 óta. Testvérpártjaihoz hasonlóan alapvetően a konzervatív társadalmi értékek mellett áll ki, de spanyol sajátosságként kiemeli a katolicizmus és például a bikaviadalok hagyományának fontosságát, miközben szembemegy az általa "progresszív diktatúrának" nevezett lépéseknek, így többek közt elutasítja az abortuszt és a Spanyolországban 2005 óta legális melegházasságot.

A gazdaságpolitikát tekintve szabadpiacpárti, hangsúlyozza a korrupció elleni küzdelmet, viszont a bevándorlást hevesen ellenzi, elsősorban a nem latin-amerikai, hanem a muszlim országokból érkezők befogadását. Nemrég port kavart, hogy egy spanyol kisváros néppárti tanácsa eredetileg a Vox javaslatára betiltotta a nyilvános sportlétesítményekben tartott vallási rendezvényeket, ami főként a helyi muszlim lakosságot érinti. A keményvonalas párt ezen kívül "klímaterrorizmussal" vádolta a baloldalt, ami szerinte az országot nemrég pusztító erdőtüzek közepette is az éghajlatváltozást okolja, ahelyett, hogy felelősséget vállalna és elszámoltatná a gyújtogatókat. 

A kormány a korrupciós melegágya, egy büdös mocsár, egy maffiacsoport, egy bűnözőbanda, amely csak azért létezik, hogy emberek kis csoportját gazdagítsa és fenntartsa hatalmát

- nyilatkozta Abascal júniusban, a Néppártot bizalmatlansági indítvány beadására felszólítva.

Ám a Voxnak és a Néppártnak egyelőre nincs elég szavazata, hogy megbuktassák Pedro Sánchez kormányát, és Alberto Núñez Feijóo-t tegyék meg miniszterelnöknek. Ráadásul nem tűnik túl valószínűnek, hogy a baloldali Sumar vagy a kisebb, regionális pártok a nagyobb autonómiára való törekvésüket rossz szemmel néző jobboldal mögé álljon be.

Minden szem tehát Sánchezre szegül, aki 2016-ban már bizonyította, hogy ha kell, hajlandó a végsőkig kitartani.

De a Politicónak nyilatkozó néppárti szóvivő szerint korántsem bánja a mostani helyzetet a mérsékelt jobboldal, ami a dolgok jelenlegi állása szerint külső támogatóként, és nem koalíciós partnerként számítana a Voxra, ha kormányra kerülne a jövőben.

Egy bizalmatlansági indítvány igazi felüdülés lenne a miniszterelnök számára. Ő ehelyett a lassú, kínzó elmúlást választotta, ami végső soron még annál is fájdalmasabb lesz

- vélekedett Borja Sémper, a PP sajtótitkára.

A következő parlamenti választást legkésőbb 2027 augsztusában kell megtartani Spanyolországban – már ha Sáncheznek addig nem lapul még valamilyen trükk a tarsolyában.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images