Hosszú évek óta nem fenyegette olyan lázadás az amerikai elitet, mint most – Fülüket-farkukat behúzva menekülhetnek?

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az emberek valami újat akarnak; nem akarják ugyanazokat a régi, unalmas politikusokat, és szerintem úgy gondolják, hogy a rendszer nem működik, és vérfrissítésre van szükség

- szögezte le a politika színpadán szinte teljesen zöldfülű jelölt, aki magabiztos előválasztási győzelmével sokkolta pártja "öregjeit" és milliomos donorjait, hisz ők mind ellenfele mögött sorakoztak fel.

Ha valaki szorosan követte az amerikai belpolitikát az elmúlt időben, erős tippje lehet, hogy kitől származhat az előbbi idézet.

Gondolhatnánk, hogy a csupán pár éves állami törvényhozói tapasztalattal bíró, szocialista nézeteket valló Zohran Mamdanitól, aki a nyáron minden várakozást felülmúlva földbe döngölte New York állam volt kormányzóját, Andrew Cuomót. A befolyásos politikusdinasztiából származó, 67 éves Cuomo a demokrata előválasztási vereség dacára függetlenként küzd tovább a világváros polgármesterségéért.

A valóság ettől nem is állhatna távolabb: egy republikánus politikus másfél évtizeddel ezelőtti megszólalásáról volt szó.

Méghozzá a karrierjét szemészként kezdő Rand Pauléről, aki 2010-ben hatalmas előválasztási diadalt aratott a republikánusok akkori szenátusi frakcióvezetőjének, Mitch McConnellnek a protezsáltjával szemben, és kentuckyi szenátorként azóta is a felsőház egyik meghatározó alakja, nem ritkán Donald Trumppal is csetepatéba bocsátkozva.

Paul a jobboldali populistaként leírt Tea Party mozgalom egyik úttörője volt, ami tetőpontján lényegében a Republikánus Párt elitjének a megdöntését tűzte ki célul.

A Tea Party elnevezése egyrészt az amerikai forradalom egyik előfutárára, az 1773-as bostoni teadélutánra volt utalás – a mozgalom ennek a második kiadását kívánta megtestesíteni –, másrészt a taxed enough already ("megadóztatnak már eléggé") szófordulatból alkotott betűszót is magába foglalta. Ebből leszűrhető, hogy noha ki-ki más kérdéseket is zászlajára tűzött, a Tea Party elsősorban fiskálisan konzervatív gazdaságpolitikai alapon szerveződött a 2008-as pénzügyi válság és annak kormányzati kezelésének árnyékában: a piacok szabad működésébe a lehető legkevesebb kormányzati beavatkozást ("small government") és az elszálló államadósság megregulázását követelte.

Az elitellenes szólamokkal operáló, alulról és decentralizáltan szerveződő mozgalom országszerte feltüzelte, valamint az utcára és a szavazóurnákhoz csábította annak szimpatizánsait,

ugyanakkor a kritikusok előszeretettel hánytorgatták fel a háttérben (pénzügyi) támogatást biztosító nagyvállalati érdekcsoportokat, jelesül a Koch testvérek cégbirodalmát.

A libertárius elveket valló Ron Pault – a már idézett Rand édesapját – szokás a Tea Party "keresztapjának" is nevezni: az egykori kongresszusi képviselő 2008-as elnökjelölti kampánya ugyanis megágyazott annak a heves ellenreakciónak a jobboldalon, amit George W. Bush kétpártilag megszavazott bankmentőcsomagja (TARP), illetve Barack Obama egészségügyi reformja (Obamacare) és gazdaságélénkítő kiadásnövelése váltott ki. A demokrata elnök megválasztását követő ellenálláson kívül ugyancsak mérföldkővel ért fel Rick Santellinek, a CNBC tudósítójának 2009-ben, a chicagói tőzsdéről élőben közvetített indulatos monológja. Ebben egy modern bostoni teadélutánt vizionálva kelt ki a végrehajtással fenyegetett jelzáloghitelesek kormányzati megsegítése ellen, mondván, a lépés csupán a pénzügyileg felelőtlen adósokat jutalmazza.

A mozgalom – amelytől a kívülállóként berobbant Donald Trump vette át a jobboldali populista stafétát – 2016-re teljesen kifulladt, és nem érte el az Obamacare fő célként kitűzött visszavonását sem. Ennek ellenére annak tagjai a pártba betagozódva sikeresen jobbra tolták a párt ideológiai és hatalmi központját, és a kétpárti alkuknak már csak a látszatát is elutasítva kongresszusi vezetők karrierjeit végezték ki. A republikánusok 2010-ben mégis nagyrészt a keményvonalas Tea Partynak köszönhették a képviselőházi többség megkaparintását, miközben 2014-ben óriási felhördülést okozott, hogy egy alig ismert Tea Party-ista közgazdásztanár megszégyenítő előválasztási vereséget mért a párt alsóházi frakciójának második számú vezetőjére, Eric Cantorra. Cantor heteken belül mandátumáról is lemondva távozott a közéletből.

Nos, bő egy évtizeddel később most arról indult be a találgatás, hogy a tea partyhoz hasonlóan hamarosan a bal-, illetve a liberális oldal politikai elitjét söpörheti-e el a szavazóbázisuk elégedetlensége.

Termékeny a lázadás táptalaja

A Tea Party republikánus párton belüli felemelkedésében kulcssszerepet játszott a Bush-elnökségből való totális kiábrándulás és a McCain, illetve az establishment által képviselt, relatíve mérsékelt konzervativizmus elutasítása. Ez szerintük sem a 2008-as kampányban, sem utána nem volt elegendő, hogy legyőzze, majd féken tartsa Obamát. A republikánus bázis elégedetlensége a Gallup közvélemény-kutatásában is megmutatkozott, 2009 májusában csupán tízből hat republikánus amerikai vélekedett pozitívan saját pártjáról.

Mindeközben napjainkban a következő történt a Demokrata Párt berkeiben: az egészségügyi állapota miatti aggályok nyomán utolsó pillanatban félreállított Joe Biden elnöki ciklusa közel sem volt mentes a melléfogásoktól, a helyette alelnökként beugró Kamala Harris kampánya nem ugrotta meg a lécet, így végső soron nem teljesült az az ígéret, ami a demokrata szavazók "mumusa", Trump visszatérésének a meggátolásáról szólt, aki ráaádásul turbófokozatba kapcsolva kormányoz idén január óta.

A párhuzamok nem véletlenek, ahogy az sem, hogy szinte ugyanakkora háborgás és keserűség tapasztalható most a vereséget gyászoló demokrata bázison belül, mint a tea party idején a rivális republikánusoknál.

Országos szinten rekordalacsonyra, 34%-ra zuhant a Demokrata Párt népszerűsége, ami a Gallup 1992 óta vezetett adatsorában a valaha mért legrosszabb érték. A zuhanás oka egyértelmű:

a magukat demokratának vallók közül immár csupán 73% látja kedvezően a pártját, ami negatív csúccsal ér fel.

A Wall Street Journal és a CNN is hasonló, ha nem borúlátóbb adatokról számolt be. A megszűnt FiveThirtyEight korábbi vezetője, G. Elliot Morris szerint a demokratákon belül az ideológiai centrumtól legmesszebb esők, a magukat "nagyon liberálisnak" vallók "húzzák le" leginkább a párt megítélését. (Érdemes megjegyezni, hogy az természetesen személyenként változó, hogy ki mit ért nagyon liberális alatt, vagy miért azonosítja magát ekképp.)

Ide vág, hogy minél liberálisabb valaki, annál jobban elvárná a Demokrata Párttól, hogy kompromisszumok helyett a konfliktust keresse a republikánusokkal: tízből több mint nyolc demokrata szimpatizáns fontosnak tartaná, hogy a párt választott politikusai keményen fellépjenek Trump politikája ellen, ha nem értenek egyet vele. A Pew Research Center alapján viszont

közel háromnegyedük úgy gondolja, hogy a demokrata politikusok szörnyen, vagy nem veszik fel valami jól a kesztyűt Trumppal szemben.

Az NBC szintén azt találta, hogy a demokratákkal azonosulók majdnem kétharmada azt szeretné inkább, hogy a párt kongresszusi képviselői "ragaszkodjanak az álláspontjukhoz, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy nem haladnak előre a dolgok Washingtonban", ahelyett, hogy kompromisszumra törekedjenek Trumppal a sikeres törvénykezés érdekében.

Egyszóval a bázis részéről kétség kívül meglenne az igény egy konfrontatívabb, megalkuvást nem tűrő Demokrata Pártra, az ebben reménykedők jó része azonban eddig csalódni kényszerült.

A Quinnipiac felmérése másik negatív rekordról tanúskodott: az amerikaiak csupán 19%-a,

és tíz demokrata szimpatizánsból csak négy helyesli azt, ahogy a kongresszusi politikusaik végzik a munkájukat.

Saját szavazóik fele és a választókorú népesség 72%-a rossz szemmel nézi a Capitoliumban serénykedő demokraták teljesítményét, ami jóval meghaladja a kongresszusi republikánusok saját bázis általi 20%, illetve országos szinten 62%-os elutasítottságát.

Ha a republikánusok támogatottsági számai rosszak... akkor a demokratáké egyenesen borzalmasnak nevezhetők

- kommentálta az adatokat a Quinnipiac elemzője, Tim Malloy. Ezek után már meg sem lepődik az ember, hogy a Reuters közvélemény-kutatása szerint

a demokrata establishment okkal retteghet saját szavazóitól: 62%-uk ugyanis úgy véli, eljött a vérfrissítés ideje, és új emberekre kellene cserélni a párt élvonalát.

A felmérésben nem konkretizálják, hogy pontosat kiket kellene leváltani (és mely politikusokra), amit azért is nehéz behatárolni, mert a párt a 2024-es bukta után de facto vezető nélkül maradt. A szép lassan előbújó, továbbra is népszerű Kamala Harris – saját szavaival élve – "a rendszeren kívülről" igyekszik majd hatást gyakorolni (azaz a kampányról írt könyve bemutatókörútjára indul, és nem a kaliforniai kormányzói címért 2026-ban), ennek következtében a párt kongresszusi elöljáróira nehezedett különösen nagy nyomás az elmúlt időszakban, hogy álljanak végre a sarkukra.

Hakeem Jeffries képviselőházi és Chuck Schumer szenátusi frakcióvezetők azonban eddig nem igazán nőttek fel a demokrata bázis elvárásaihoz. A közösségi médiában olykor gúny tárgyává váltak egyes vérszegény nyilatkozataikkal, nem éppen tömegeket vonzó akcióikkal, vagy azzal, hogy Trump sokadik "vörös vonalat átlépő" vagy "önkényuralmi húzására" nem mással kontráznak, mint – ahogy azt Schumer immár hírhedtté vált módon közölte –

egy keményen megfogalmazott levéllel.

Azért hozzá kell tenni, Jeffries igyekezetét megmutatta, hogy júliusban egy több mint nyolcórás, rekorddöntő hosszúságú beszéddel odázta el a "nagy, gyönyörű törvény" alsóházi megszavazását. Schumert viszont nemrégiben az HBO progresszív körökben népszerű humoristája, John Oliver is célba vette, amiért évtizedek óta egy általa kitalált, "fejében élő" házaspárra "hallgat", sőt, velük példálózik nyilvános megszólalásaiban, arra bazírozva, hogy azok a bizonyos Bailey-ék vajon mit mondanának különféle politikai kérdésekről.

Kifelé az erdőből, de merre?

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, a Demokrata Párt – kudarc után egyébként természetes – útkeresése több törésvonalat is felszínre hozott, amelyek közül valamelyik könnyedén meghúzhatná a frontvonalat egy Tea Party-szerű kezdeményezés számára.

Egyrészt vehetjük a már említett taktikai dilemmát, a "harc vagy együttműködést", ami a szövetségi kormányzat szeptember 30-án lejáró finanszírozásával ismét elő fog kerülni.

Jóllehet Schumer márciusban számos párttársa megrökönyödését és felháborodását kiváltva nem ment el a végsőkig a republikánusokkal szemben, most azt ígéri, hajlandó bezáratni a kormányzatot, hacsak nem megy bele a másik oldal a társadalombiztosítási megszorítások visszavonásába.

Akiről Schumer meg Jeffries talán példát kívánhat venni, az az, aki az elmúlt hónapokban biztosan jelesre vizsgázott "harcművészetből" a demokrata szavazók előtt: Gavin Newsom kaliforniai kormányzó. Miután a nyár folyamán Trump beküldte Los Angelesbe a nemzeti gárdát (amit másodfokon törvényellenesnek ítéltek), aztán a republikánusok átrajzolták a kongresszusi választókörzeteket Texasban, hogy magukat hozzák helyzetbe a 2026-os félidős választáson,

Newsom némi túlzással élve vérszemet kapott.

HUGE NEWS FOR “MY GUYS AND GALS”!!! NEWSOM UNIVERSITY IS OPENING VERY SOON. ENROLLMENT IS ALREADY THROUGH THE ROOF. EVERYBODY WANTS IN (EVEN THE LOSERS) BUT ONLY THE SMARTEST, MOST TALENTED STUDENTS WILL BE ACCEPTED (NO LOW IQ DING-DONGS LIKE JD “JUST DANCE” VANCE OR LAURA “LOW… pic.twitter.com/Zunmq00sPq https://t.co/Zunmq00sPq

— Governor Newsom Press Office (@GovPressOffice) September 4, 2025

Ahogy megírtuk, megtorlásképp Kaliforniában venne el ugyanennyi körzetet a republikánusoktól, amiről novemberben népszavazást tartanak az államban, mindeközben pedig a közösségi médiában kezdett kitartó trollkampányba: sajtósai immár szinte kizárólag Trump nagybetűkkel és szúrkálódásokkal teli stílusát utánozva és kigúnyolva kommunikálnak, olykor rekreálva az amerikai elnök által megosztott képeket is. Ha Trump támogatói nem is, a demokraták úgy tűnik, jól szórakoznak és díjazzák Newsom gerillakampányát: körükben márciusról augusztusra országosan 7 ponttal javult a nettó megítélése a YouGov szerint, és a kormányzó hirtelen a 2028-as demokrata elnökjelölti mezőny élére katapultálta magát – amiről persze még rendkívül korán van okfejtésekbe bocsátkozni.

AN HONOR! THANK YOU!!! pic.twitter.com/X0uUq1PATG https://t.co/X0uUq1PATG

— Governor Newsom Press Office (@GovPressOffice) August 29, 2025

pic.twitter.com/gh1JgxcrLj https://t.co/gh1JgxcrLj

— Governor Newsom Press Office (@GovPressOffice) September 4, 2025

Jóllehet az idén podcastet is indító Newsomtól nem feltétlen számíthatunk elitellenes lázadásra, hisz nyugati parti bennfentesként a demokraták establishment szárnyát erősíti. Bár tavasszal felkavarta az állóvizet, amikor "igazságtalannak" nevezte, hogy a transznemű sportolók biológiai lányokkal ellen mérkőzzenek meg.

a párt balszárnya, amely a tea party magától értetődő "Másolata" lehetne, azonban másképp képzeli a Trumppal szembeni harcot. és szerintük zohran mamdani diadalmas kampánya szolgálhat ehhez a tökéletes recepttel.

Bernie Sanders, aki hónapok óta a "Harc az oligarchia ellen" elnevezésű körútja keretében járja az országot mások mellett Mamdani és Alexandria Ocasio-Cortez (AOC) társaságában, korábban "ragyogónak" nevezte a 33 éves New York-i politikus kampányát.

Ahelyett, hogy milliárdosoktól fogadunk el pénzt, vagy olyan hülye tévéreklámokra költünk, amikre az emberek egyre kevésbé figyelnek, inkább több ezer és ezer embert kell mozgósítani egy progresszív program köré, amely a munkásosztály igényeiről szól. Ki kell menni, és kopogtatni az ajtókon. És ha valaki, például Kamala Harris, nem hallgatott volna a tanácsadóira, hanem ezt csinálja, akkor ma ő lenne az Egyesült Államok elnöke

- vélekedett Sanders a Politicónak. A független, 83 éves vermonti szenátor 2016-ban és 2020-ban is sikertelenül szállt ringbe az elnökjelöltségért, jelenleg azonban ő az egyik legnépszerűbb párthoz köthető aktív politikus, ha a demokraták felé hajló szavazókat kérdezzük. Chuck Schumer mindeközben a népszerűségi lista végén kullog. 

Miközben jószerével az egész pártban elismerést váltott ki, hogy Mamdani előválasztási kampánya átütően koncentrált a megélhetési kérdésekre, illetve fiatalok tömegeit mozgatta meg a való életben és a közösségi médiában egyaránt, többekben megütközést váltott ki, hogy az establishment több figurája, köztük a New York-i Schumer és Jeffries sem volt hajlandó beállni a párt hivatalos jelöltje, azaz Mamdani mögé – még úgy sem, hogy a baloldal üdvöskéje Jeffries körzetét is bezsebelte. Az állam egyik billegő választókerületét képviselő Tom Suozzi egyenesen a párt elhagyására szólította fel Mamdanit és a demokratikus szocialistákat, és kapitalistaként reményét fejezte ki, hogy nem ő fog nyerni.

.@AOC, when asked abt Jeffries & Schumer not endorsing Mamdani: https://twitter.com/AOC?ref_src=twsrc%5Etfw

— Kevin Frey (@KevinFreyTV) September 4, 2025

Nagyon aggaszt, milyen példát mutat bárki is a pártunkon belül. [...] Ha valaki most nem akarja támogatni a párt jelöltjét, az megnehezíti, hogy később a választókat bármelyik másik jelölt támogatására kérje. [...] A párt érdekében muszáj félretennünk az ellentéteinket

- szögezte le válaszul Alexandria Ocasio-Cortez, aki még 2018-ban egy vezető demokrata politikus sikeres előválasztási kihívásával került a Kongresszusba nagy meglepetésre. Sokatmondó talán, hogy az egykor Obama szövegírójaként dolgozó Jon Favreau, a Pod Save America műsorvezetője is szánalmasnak titulálta Schumer és Jeffries hallgatását. Ezzel párhuzamosan tudósítások szerint Mamdani exdemokrata, de függetlenként induló ellenfelei, Andrew Cuomo és Eric Adams polgármester is Trumppal dílelhet zárt ajtók mögött, hogy megállítsák őt.

BERNIE TO ZOHRAN: “My understanding is you won the primary, correct? — I find it hard to understand how major Dem leaders in New York are not supporting the Democratic candidate.”*HUGE ROARS*BERNIE: “So we have another fight on our hands— the future of the Democratic party.” pic.twitter.com/ROJsipR2Vy https://t.co/ROJsipR2Vy

— The Tennessee Holler (@TheTNHoller) September 7, 2025

Hiába mondta a hétvégén New Yorkba látogató Sanders, hogy

egy újabb harc áll előttünk, a Demokrata Párt jövőjéért folytatott harc,

egyelőre a balszárny részéről sem körvonalazódik egy Tea Partyhoz mérhető előválasztási "puccskísérlet".

Miközben Mamdani, akit a vele leülő üzleti vezetők "meglepően pragmatikusként" írtak le, a politikai "tisztasági tesztek" ellen kikelve mindenkit a mozgalmához való csatlakozásra buzdított, a Sanders potenciális utódjának tekintett AOC sem a pártvezetés megdöntésén munkálkodik, hanem épp a ranglétrán igyekszik egyre magasabbra mászni. Lojalitását bizonyítandó, Ocasio-Cortez tavaly első alkalommal utalt a frakció közös kampányszámlájára a behemót adománygyűjtő gépezetéből, majd az év elején a "csapatjátékosságát" hangsúlyozta a vele szemben szkeptikus, centrista párttársainak, kizárva a hivatalban lévőket kihívó előválasztási jelöltek támogatását. Így ha AOC – talán Sanders korábbi kampányaiból tanulva – nem akarja elveszíteni a párt mérsékeltjeinek jószándékát, muszáj lesz tartania az ígéretét.

A perfect afternoon in Astoria. pic.twitter.com/rLNzcgATRc https://t.co/rLNzcgATRc

— Zohran Kwame Mamdani (@ZohranKMamdani) September 6, 2025

A mérsékelt közép alfái

De nemcsak a balszárny,

a párt inkább középutasként leírt politikusainak egy része is kész felvenni a bokszkesztyűt.

A CIA-ügynökből lett michigani szenátor, Elissa Slotkin azért csepülte pártját, amiért túl "woke-nak és gyengének" tűnik, ezért "egy gazdasági haditervet" tett le az asztalra, hogy a középosztályra és a hazafiasságra apellálva visszaszerezzék az "alfa energiájukat". Slotkin szerint a párton belüli harc 2017-től eltérően most nem progresszívek és mérsékeltek között, hanem harcolni és feladni vágyók között zajlik. Jóllehet ő is a gazdasági kérdésekre fókuszálna, a michigani politikus bírálta az oligarchia szó használatát a baloldal részéről. Erre Sanders úgy replikázott, hogy szerinte "nem olyan buták az amerikai emberek", mint azt szenátortársa gondolja.

Middle class Americans need government to get back to the basics. My Economic War Plan aims not to “fix” these systems or nibble around the margins – but to rebuild them. pic.twitter.com/F1CQfsJs9V https://t.co/F1CQfsJs9V

— Sen. Elissa Slotkin (@SenatorSlotkin) July 10, 2025

A kommunikációs dillemába vág egyébként, hogy a Third Way nevű centrista agytröszt szintén levetné a pártról a woke jelzőt, amit részben a politikailag korrektnek vélt, akadémiai vagy progresszív aktivista körökből átvett kifejezések "száműzésével" érnének el. Ezek közé sorolták a "privilégiumot", a "mikroagressziót", az "egzisztenciális fenyegetést", a "patriarchátust" vagy az "LMBTQIA+" betűszót.

Newsomhoz hasonlóan mások, köztük a már említett Suozzi és Seth Moulton massachussets-i képviselő is a "kulturális mérséklődésben" látta meg a siker kulcsát, és kifejezték aggályaikat a transznemű sportolók női ligákban szereplése kapcsán. A novemberi vereség után közvetlenül Moulton azt nyilatkozta,

a demokraták túl sok időt töltenek azzal, hogy senkit se sértsenek meg, ahelyett hogy brutálisan őszinték lennének azzal kapcsolatban, milyen kihívásokkal néz szembe sok amerikai. [...] Két kislányom van. Nem akarom, hogy a pályán elgázolja őket egy férfi vagy korábban férfi sportoló. De mivel demokrata vagyok, elvileg félnem kellene kimondani ezt.

Erre felelve több demokrata kifejezte, hogy nem hajlandók "a busz alá lökni a transzneműeket", míg mások azzal hatástalanítanák a republikánusok ezen irányú támadásait, hogy a helyi döntéshozókra, iskolákra és szülőkre bíznák a kérdés rendezését.

Tavasszal emellett két liberális újságíró, Ezra Klein és Derek Thompson Abundance (Bőség) című könyve is vitákat generált a párton belül. A páros azzal érvel, hogy hiába egyes progresszív döntéshozók jóakarata, a túlzott állami szabályozással és az eredmény- helyett folyamatközpontú hozzáállással csak gátat szabtak az innovációnak, és hiányt generáltak olyan javakból, mint a lakhatás, a közlekedési infrastruktúra vagy a tiszta energia – ám a felesleges bürokrácia és a NIMBY-szindróma ("ne az én hátsó kertembe!") lebontásával bőséget lehetne teremteni, újból felvirágoztatva a demokrata vezetésű államokat, városokat.

A baloldalról többen kritizálták a kötetet, mondván, az csak "újracsomagolja a neoliberalizmust", és egyáltalán nem foglalkozik a profitmaximalizálásra törekedő nagyvállalatok befolyásával, a fennálló egyenlőtlenségekkel vagy a republikánusok szerepével. De Mamdani például nyitottságot mutatott a kötet kormányzati hatékonyságnövelésről szóló üzenete felé, sőt, Barack Obama is megszólalt a vitáról, aki szerint a két oldal álláspontja nem kizárja, hanem kiegészíti egymást. Bár több politikus lelkes az Abundance-program kapcsán, és nyílt néhány egyetemi klub is, nagyon nehéz elképzelni, hogy ebből nője ki magát a "liberális Tea Party", főként mivel annak kiötlői, Klein és Thompson egyelőre maradnak a mikrofon kérdező felén.

Mi lesz még itt 2026-ig?

Kisebb kitérő, de ami még összeütközést okozott és okozhat a jövőben a párt politikusai között, az az izraeli-palesztin konfliktus. A republikánus bázist jobban megosztó, lassan harmadik évébe lépő gázai háború amerikai megítéléséről pár hete írtunk hosszabban, cikkünkben pedig kiemeltük, hogy immár háromszor annyi demokrata szavazó érez együtt inkább a palesztinokkal, mint az izraeliekkel, és Jeruzsálem Hamász elleni háborúja csak felgyorsította ezt a 10 éve megfigyelhető tendenciát.

Miközben a demokraták balszárnya hevesen kritizálja Benjamin Netanjahu kormányát és a háború civil áldozatainak számát, mi több, egyesek népirtásról beszélnek, a centristák pár hónappal ezelőttig még igyekezték fenntartani a retorikai egyensúlyt a palesztinok és az izraeliek álláspontja között.

A demokrata választók szimpátiájának elmozdulásával ez viszont egyre fenntarthatatlanabbnak tűnik,

és legutóbb Slotkin mellett Pete Buttigieg volt közlekedési minisztert is össztűz alá vették a közösségi médiában, amiért elmismásolta a válaszát arra a kérdésre, hogy ő igennel voksolt volna-e Bernie Sanders azon javaslatára, amely leállította volna két Izraelnek szánt amerikai fegyvercsomag eladását. (Júliusban jelzésértékű volt, hogy 12 szenátusi demokrata először bólintott rá ilyesmire, de a beadványt 70-27 arányban leszavazta a felsőház.) Buttigieg utólag kényszerült tisztázni, hogy támogatta volna Sanders tervezetét, így a Politico már előrebocsátotta, hogy

az izraeli-palesztin konfliktus a 2028-as demokrata elnökjelölt-aspiránsok litmusztesztjévé avanzsálhat.

Úgy tűnik, a kérdés többé nőtte ki magát a palesztinok humanitárius helyzetével kapcsolatos aggodalomnál, és immár egyfajta jele, hogy az adott politikus mennyire hajlandó megosztó témákban egyenesen fogalmazni, vagy szembemenni az olyan washingtoni lobbicsoportokkal, mint például az Izrael-párti AIPAC.

De ne szaladjunk előre egészen 2028-ig, hiszen először kormányzóválasztás lesz idén novemberben New Jersey és Virginia államban, illetve polgármesterről voksolnak New Yorkban. A közvélemény-kutatások szerint egyelőre a demokrata jelöltek szénája áll jobban, és valószínűsíthető mind a Slotkin-féle irányvonalat képviselő Mikie Sherrill és Abigail Spanberger, mind a balos Mamdani győzelme.

Ám arra továbbra is számíthatunk, hogy ha bármelyikőjuk alul- vagy felülteljesít, abból országos szintű következtetések is születni fognak.

Ami pedig a 2026-os kongresszusi választást illeti, korábbi cikkünkben kifejtettük, hogy a "harc vagy együttműködés" kapcsán kialakult törésvonal egy generációs dimenzióval is rendelkezik, hiszen a demokrata matuzsálemek alsóházi soraiból hárman is elhunytak az idei év során.

I’m Liam Elkind. Today, I’m launching my campaign for Congress. Because the same playbook and the same leaders are not going to meet this moment. pic.twitter.com/SZn1HfQryw https://t.co/SZn1HfQryw

— Liam Elkind (@liamelkind) July 30, 2025

Miután a 26 éves influenszer, Kat Abughazaleh előválasztási kihívást intézett a 81 éves Jan Schakowsky ellen, az illinois-i demokrata veterán bejelentette, ez lesz az utolsó ciklusa. Hasonlóan tett a párt egyik befolyásos "öregje", Jerry Nadler New York-i képviselő is, akit a szintén 1999-ben született aktivista, Liam Elkind kíván váltani. Nadler, aki egyébként zsidó vallásúként rendszerint védelmébe veszi az antiszemitizmussal vádolt Mamdanit, a nyugdíjba vonulása kapcsán úgy nyilatkozott,

ahogy néztem a Biden-dolgot, az tényleg rámutatott arra, mennyire szükség van generációváltásra a pártban, és úgy érzem, ezt tiszteletben szeretném tartani.

Egyébként a demokraták egykori házelnöke, Nancy Pelosi is kapott egy 2026-os kihívót San Franciscóban, méghozzá AOC volt kabinetfőnökét, a progresszív Saikat Chakrabartit. Pelosi egyelőre nem közölte, tervez-e újabb mandátumért folyamodni.

Összegzésképp, szót ejtettünk tehát számos ideológiai, politikai, hatalomtechnikai, kommunikációs és generációs konfliktusról, amelyekre a demokraták egytől egyig a választ keresik.

talán pont a törésvonalak ezen sokfélesége miatt nem valószínű, hogy bármilyen mozgalom olyan egységbe tudná kovácsolni a mostani demokrata vezetőkből nem kérő szavazókat, mint anno a tea party a republikánusokat.

Ez azonban nem jelenti, hogy Chuck Schumer szenátusi vezető teljesen megnyugodhat. Ha előválasztási kihívók jól szervezett tömegei nem is kívánják cakompakk megdönteni a demokrata elitet jövőre, a megüresedett mandátumokért indulók bizonyára kifejthetik a hatásukat megválasztásuk esetén. Kiváltképp, ha olyan "kívülállóként" kampányolók kerekednek felül a szenátori előválasztásokon, mint a michigani Mallory McMorrow vagy a maine-i Graham Platner, akik előre kijelentették, hogy nem fogják támogatni Schumer frakcióvezetői megválasztását.

My name is Graham Platner. I'm the oysterman and Marine veteran running against Susan Collins.In 10 days we raised $1 million and signed up 3,000 volunteers.Please share this. Spread the word. Help us build something strong enough to defeat the billionaire class. pic.twitter.com/CJSjITyM4H https://t.co/CJSjITyM4H

— Graham Platner for Senate (@grahamformaine) August 30, 2025

Nem csoda, hogy a szenátusi demokraták washingtoni kampányszerve nem őket szeretné látni a párt jelöltjeként,

hanem "establishment-konformabb" ellenfeleiket.

Amiben talán a demokraták valamennyi frakciója egyetért, hogy a pártnak agresszívebben kellene felvennie a kesztyűt Trumppal és a republikánusokkal szemben, illetve alapvetően "nagyobb ernyővé" kellene válnia, ehhez kapcsolódóan pedig a megélhetéssel kapcsolatos üzeneteket kellene előtérbe helyeznie. Utóbbit a Reuters pollja is alátámasztotta, amely arra jutott, hogy a szavazók szerint a mostaninál több figyelmet kellene szentelnie a pártnak a gazdagok megadóztatására, az állami egészségbiztosítás kiterjesztésére és a kampányfinanszírozási reformra.

Címlapkép forrása: Stefani Reynolds/Bloomberg via Getty Images