
Azaz azt mondja, hogy három-négy hónapon belül – és ezt közölte az amerikaiakkal, a Fehér Házzal és Trump elnök képviselőjével, Witkoff-fal –, két-három, maximum négy hónapon belül elfoglalja a Donbaszt
- idézte az orosz elnök állítólagos szavait Volodimir Zelenszkij.
A Donbasz alatt Ukrajna Donyeck és Luhanszk megyéjét értjük, amelyek "függetlenségét" 2014-ben kiáltották ki oroszpárti szeparatisták, nagyjából egy időben a Krím félsziget orosz annektálásával. Oroszország a 2022-es háború megindítása után máig sem vonta teljes mértékben ellenőrzése alá a Donbaszt.
Az ukrán államfő figyelmeztetett, hogy Moszkva terve "évekbe és egymillió emberbe", vagy akár "két-három millió halottba" is kerülhet, utóbbi az esetén, ha Oroszország felgyorsítaná az offenzíváját.
Sajtóértesülések szerint Vlagyimir Putyin korábban azt követelte a béke előfeltételeként, hogy Ukrajna engedje át a Donbasz egészét, egyszóval azon részeit is, amelyek nincsenek Moszkva ellenőrzése alatt. Cserébe Moszkva állítólag készen állt volna befagyasztani a háborút a jelenlegi frontvonalak mentén.
Az ABC News-nak adott interjúban
Zelenszkij annak a fontosságát is említette, hogy az európaiak ne vegyenek többé olajat és gázt Oroszországtól,
és az eddigi gyakorlatot "őszintén szólva igazságtalannak" nevezte.
És valóban bízom benne, hogy Trump elnök meg fogja tenni, és nyomást fog gyakorolni Putyinra. Ez az egyetlen módja annak, hogy megállítsunk egy gyilkost – el kell venni a fegyvereit. Az energia az ő fegyvere
- fejtette ki az ukrán elnök az Ukrajinszka Pravda alapján, a potenciális "másodlagos" szankciókra utalva. Az ukrán lap azt is idézte Zelenszkijtől, amikor arról beszélt, hogy Putyin szerinte direkt, "játszadozásból" ajánlotta fel Moszkvát a lehetséges találkozójuk helyszínéül, mivel tudta, hogy az számára elfogadhatatlan lenne.
Nem mehetek Moszkvába, miközben a hazámat rakéták érik, mindennapos támadások alatt áll. Nem mehetek ennek a terroristának a fővárosába. Ez érthető, és ő is megérti. Ez a javaslat ugyanaz, mint amit én mondtam: jöjjön akkor ő Kijevbe
- firtatta.
Donald Trump és Putyin alaszkai találkozóját úgy értékelte, hogy
az orosz elnök "sajnálatos módon megkapta, amire vágyott",
mivel felettébb találkozni kívánt amerikai kollégájával.
Putyin nem akar találkozni velem, de nagyon is akart találkozni az Egyesült Államok elnökével, hogy mindenkinek megmutathassa a videót és a képeket arról, hogy ő ott van
- vélekedett Zelenszkij.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Efrem Lukackij
Ballisztikus rakétát lőttek ki Izraelre – Vörös riasztás Jeruzsálemben
Valószínűleg a Hamász-vezetők halálát akarják megtorolni.
Reagált a magyar kormány a Katar területén végrehajtott izraeli csapásra
Facebookon jelentkezett be Szijjártó Péter.
Incidens történt London legnagyobb repterén: kivonultak a különleges erők
Veszélyes anyagokat találtak.
Megtörte a csendet Izrael a történelmi csapás után: „ez teljes mértékben indokolt volt"
A Hamász folyamatosan gyilkolja Izrael állampolgárait.
Felhördült az arab világ a váratlan izraeli támadás után: „ez már tényleg túlment minden határon!”
A nemzetközi közösség beavatkozását kérik.
Kiszivárgott: Putyin a legrosszabbra számít a háború után – Moszkva már most készülődik
Legutóbb súlyos krízis volt Oroszországban, amikor ilyen történt.
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
