Új elnököt választott Szlovéniában az ellenzéki kereszténydemokrata párt
Globál

Új elnököt választott Szlovéniában az ellenzéki kereszténydemokrata párt

MTI
Jernej Vrtovec volt infrastrukturális minisztert, jelenlegi parlamenti képviselőt választotta meg elnökéül a kereszténydemokrata ellenzéki Új Szlovénia (NSi) párt szombaton. Vrtovecet 294 küldött támogatta, míg riválisa, Anton Harej, az NSi regionális bizottságának vezetője 48 szavazatot kapott.

Vrtovec beszédében elmondta, hogy hosszú távú elképzeléseken alapuló új politikát szeretne folytatni, miközben az NSi-t továbbra is "szilárdan az értékközpontú alapjain tartja". Elsődleges prioritása a gazdaság lesz, amelyre vonatkozóan év végéig frissített programot fog bemutatni. A Robert Golob vezette kormány szerinte "rossz intézkedéseket" hoz, amelyeket a választások után meg kell szüntetni - mondta, utalva az adópolitikára, a zöld átállásra és az egészségügyre.

Vrtovec a negyedik elnöke a pártnak, annak 25 éves fennállása óta. Az elnöki tisztégben Matej Tonint váltja, aki hét éven át vezette a pártot.

Az NSi a Janez Jansa vezette Szlovén Demokrata Párt (SDS) mellett a második legnagyobb ellenzéki párt és a harmadik legerősebb tömörülés a szlovén parlamentben.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i

Sikerklub hazai kkv-nak

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum

2025. szeptember 17.

Portfolio Future of Finance 2025

2025. szeptember 18.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Ez is érdekelhet