Újabb vörös vonalat lépett át Putyin – Mit reagálhat most a NATO?

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Persze Putyinnak sajátos felfogása van arról, hogy mi a haszon. Nem olyan, mint nekünk. Neki például érthető módon, haszon az, ha teszteli a NATO elszántságát és erejét. Mindkét esetben jól jár.

• Ha azt tapasztalja, hogy a NATO hajlandó és képes ellenállni, akkor tudja, hogy vannak olyan határok, amelyeket nem célszerű átlépnie. De ez egyben azt is jelenti, hogy mindent, ami „ezen belül” van, megtehet.
• Ha pedig gyengeséget lát, nem látja a NATO egységét, akkor legközelebb fokozza a teszt súlyát.

Klasszikus elhárító tiszti magatartás ez: olyan helyzetet kell teremteni, amiből az ellenfél nem jöhet ki jól. Jól mutatja az orosz vezetés és személy szerint az orosz elnök mentalitását. Ezt láthattunk a 2008-as Medvegyev-kezdeményezésnél éppúgy, mint a 2021 decemberi szerződés- és megállapodás-tervezet esetében. (Szerződésjavaslat az USA-val, megállapodásjavaslat a NATO-val.) Ahogy már többször leírtuk:

Putyin nagy valószínűséggel – mert nincsenek öngyilkos hajlamai – nem fogja frontálisan megtámadni a NATo-t, de most kis harapásokkal próbál kiharapni egy-egy részt a NATO testéből, hátha sikerül.

A lengyelországi provokáció előkészítheti a szeptember 12-én megkezdett ZAPAD orosz-belorusz hadgyakorlatot, amely pont egy ilyen nagyon kényes pontot tesztel, azaz, hogy képes legyen katonailag „felszabadítani” a Suwalki-folyosót, azaz demonstrálja, hogy képes rá, és NATO reakciójától függően hajlandó is lehet rá. A forgatókönyvek egyik fő motívuma az, hogy Oroszország és Belarusz közösen próbálják „elvágni” a Baltikumot a NATO fő területétől, vagyis katonai akciót szimulálnak a Suwalki-folyosó ellen. A gyakorlatban ez nem nyíltan, hivatalos közleményben jelenik meg, hanem „ellenséges állam támadásainak visszaverése” és „területek biztosítása” fedősztorijaként. 

Ez talán a NATO reakciója és főként az amerikai reakció mellett a legfontosabb üzenete a Lengyelország elleni provokációnak, amire a NATO-nak reagálni kell. Gyorsan és határozottan. Ellenkező esetben a ZAPAD-hadgyakorlat valósággá válhat. Ukrajna esetében is azt láttuk, hogy hadgyakorlaton elpróbálta az intervenciót, és mivel nem kapott rá határozott választ, meg is valósította. 

A NATO válasza adott körülmények között adekvátnak mondható. Igen gyorsan, gyakorlatilag azonnal és minden politikai huzavona nélkül bevetésre kerültek a szükséges erők. A lengyeleken kívül más NATO-országok is, holland, olasz és német erők is harcba szálltak a lengyel légtér védelmében. Csehország pedig három M-17-es helikoptert ajánlott fel személyzettel együtt, amelyeket be lehet vetni alacsonyan repülő drónok ellen. Meg kell azonban jegyezni, hogy mindemellett igen nyugtalanító, hogy egyes drónok több órán keresztül, 100-200 kilométert is megtéve kószálhattak a lengyel légtérben, és még inkább az aggasztó, hogy lelőni csak kis hányadukat sikerült. Többségüknek minden bizonnyal kifogyott az üzemanyaga (ezért láthatunk sértetlennek tűnőket a fényképeken).

Akár meglepőnek is nevezhetném, hogy a NATO milyen hamar képes volt érdemi reakcióra. Nem volt szükség magas rangú politikai találkozókra, egy nap alatt érdemi döntést hoztak a Keleti Őrszem művelet megkezdéséről, amely nagymértékben megerősíti a NATO keleti határainak légvédelmet. Példaszerű lépés, csak így tovább. Azaz ugyanilyen gyorsan kell meghozni és megvalósítani a többi szükséges lépés megtételéhez vezető döntéseket, amelyeket e cikkben kifejtettem. A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik. De nem szabad, hogy azzal véget is érjen.

Ugyancsak pozitív az amerikai NATO-nagykövet kifejezetten a Fehér Házra hivatkozva tett kijelentése, hogy Amerika nem enged át egyetlen négyzetcentimétert sem a NATO területéből. Sajnos, ezt az amerikai elnök, szokásához híven, elmismásolta, de örüljünk annak, ami van.

Az incidensnek több tanulsága is van:

• Putyin mindenre képes, amiről azt gondolja, hogy nem ütközik komoly ellenállásba. Ezért szükséges világossá tenni, nemcsak politikai kijelentésekkel – azzal is –, de konkrét képességekkel, hogy ellenséges lépései komoly válaszreakciót váltanának ki.
• Nincs időnk. Nem lehet állandóan a következő csúcstalálkozóra várni, hogy nagy csinnadrattával lehessen bejelentéseket tenni a politikusok nagy örömére.

  Nem lehet olyan ultimátumokat adni, amelyeknek határideje lejárta után nem történik semmi, mindössze Oroszország látja, hogy elfogadhatatlanul súlyos következmények nélkül haladhat tovább.

• Olyan katonai lépésekre van szükség, amelyek világossá teszik a szándékot, és hozzárendelik a képességeket is egy komolyabb orosz provokáció elhárítására, illetve elrettentésére. A NATO legsebezhetőbb pontja a Baltikum. Tudomásul kell venni, hogy azt, megfelelő NATO-képességek híján, olyan gyorsan el tudja foglalni Oroszország, hogy ilyen esetben már csak a veszett fejsze nyelét lehetne menteni: az oroszok által – nagy veszteségek árán (de azt látjuk, ez Putyint nem zavarja) – elfoglalt Baltikumot csak nagyon nehezen tudnánk visszafoglalni. Biztos kirobbanna egy politikai vita is – feláldozzuk-e Bostont/Kölnt Vilniusért – és egy érthető, de elfogadhatatlan katonai vita is: megéri-e annyi erőt „pazarolni” a Baltikum elfoglalására, annyi veszteséget szenvedni, amennyire ezen cél eléréséhez szükség lenne. Vagy fogadjuk el az érvelést, hogy először jól meg kell verni az oroszokat, a végén úgyis a mienk lesz ismét a Baltikum. A fenti érvelések elfogadhatatlansága mellett azt is figyelembe kell venni, hogy az első cél elérése után Oroszország nagylelkű kompromisszumot ajánlhat fel: kivonulnak a megszállt területekről, „csak „kiterjesztenék” a königsbergi enklávét úgy, hogy folyamatos szárazföldi orosz terület jöjjön létre. Emlékezzünk a danzigi korridorra!
• Tanulság: a Baltikumot csak ott állomásozó erőkkel lehet megvédeni, illetve az orosz támadást elrettenteni, mivel azok – és erre a lengyelországi NATO-reakció jó példát mutatott – kiváltják a többi NATO-ország (légierő, haditengerészet, drónok stb.) reakcióját is. Ezért sürgősen meg kellene fontolni a tervezett német páncélgránátos dandár mellé komoly NATO-erők telepítését, illetve a katonai vezetőket kiterjedtebb döntési hatáskörrel kellene felruházni, hogy egy nagyobb orosz hadművelet esetében ne kelljen Brüsszelre várni a szükséges ellenlépések megtételével (ahogy ez kicsiben történt Lengyelországban).
• Radikálisan át kell gondolni a NATO keleti határainak védelmét: egy összefüggő „falat” kell létrehozni a Baltikumtól Bulgáriáig.
• Mindezt úgy kell végrehajtani, hogy közben nagymértékben erősíteni kell Ukrajna légvédelmét is. Beleértve akár azt is, hogy az ukrán légtérben egy NATO-ország hadereje hajt végre légvédelmi műveletet. Ehhez nem szükségesek ukrán légtérben vagy ukrán területen telepített légvédelmi erők, a megfelelően kialakított – fent említett – NATO-országok Oroszországgal közös határain telepített megfelelő légvédelmi eszközök is képesek lehetnek ennek a feladatnak az ellátására – például Kijev védelmére, ami lehetővé tenné, hogy az ukrán légvédelem azokra a területekre koncentráljon, amelyek ettől a területtől keletre esnek.
• Azt jelentené ez, hogy a NATO, vagy egyes NATO-országok háborúba lépnek Oroszország ellen? A NATO esetében biztos nem, hiszen nem is NATO-keretekben történne az egész. Az egyes országok esetében lenne ilyen íze a dolognak, de végső soron nem jelentene ilyet – szürke zóna.

• És főleg: milyen orosz reakcióra számíthatunk, itt a harmadik világháború? Biztosan nem.

  Ez éppen, hogy része lehetne annak, hogy Oroszországot rákényszerítsük, elgondolkodjon egy tűzszüneten, a béketárgyalások csak Putyin újabb csapdáját jelentik. Természetesen csak akkor, ha ehhez párosulnának más lépések is: fokozott fegyverszállítások Ukrajnának, újabb (főleg amerikai) szankciók stb.
• Jó lenne, ha Donald Trump felismerné, hogy politikájával sokkal inkább segíti Putyint – akarva akaratlanul –, és nem saját kinyilvánított céljához (és az USA érdekeihez) járul hozzá, azaz nem segíti elő, hanem inkább gátolja a békét Ukrajnában

Ahogy egy korábbi magyar külügyminiszter mondta: a helyzet rossz, de nem kilátástalan. De fogy az idő. Minden elpazarolt hét, hónap csak rontja a helyzetet Ukrajnában, és csak növeli további orosz provokációk esélyét. Nem is beszélve a több tízezer emberéletről, amelyet hetente ez a háború követel.

Címlapkép forrása: Portfolio