
Az első szekcióban az energiapiac új arcát vizsgálják meg a szakértők. Lantos Csaba energiaügyi miniszter és Alda Ozola, at Európai Energiaszabályozók Tanácsának (CEER) alelnöke bemutatják az európai és magyar energiaszektor főbb kihívásait és a szabályozási környezet változásait. Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója és dr. Würzberg Guntram, az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója pedig a piaci szereplők szemszögéből elemzik a helyzetet.
A második szekcióban a megújuló energiaforrások térnyerésével járó rendszerszintű alkalmazkodás kerül terítékre. Egy izgalmas és különleges dupla panelbeszélgetéssel készülünk, olyan szakértőkkel, mint Luczay Péter, az ALTEO Nyrt. termelésmenedzsmentért és üzletfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese, valamint Jákli Gergely, a Paks II. elnök-vezérigazgatója.
Ezt követően az EKR és a árampiac kerül fókuszba. Racsek Dániel, a GNX Engineering Kft. alapító-ügyvezetője az energiatárolás paradigmaváltó hatásáról tart előadást, majd a hosszú távú áramvásárlási megállapodások (PPA) lehetőségeiről és az energiatárolók üzleti modelljeiről folytatnak panelbeszélgetést a szakértők. A másik szekcióban az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer kerül fókuszba, amelyet a nyár folyamán jelentősen átalakítottak. A témáról Nguyen Thu Trang, a METCE Magyarország energiahatékonysági üzletfejlesztési igazgatója beszélget majd a panel többi résztvevőjével.
A gázszektor átalakulása is kiemelt téma lesz. Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázipari elemzője moderálásával olyan szakértők vitatják meg a földgáz jövőbeli szerepét, mint Fritsch László, az MVM CEEnergy Zrt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettese és Ferencz I. Szabolcs, a Földgázszállító Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A konferencia záró szekciójában a Jedlik Ányos Energetikai Program kerül fókuszba. Steiner Attila energetikáért felelős államtitkár bemutatja ezt az átfogó állami támogatási kezdeményezést, amely új lendületet adhat a vállalati fejlesztéseknek a zöld átállás jegyében.
Ne maradjon le erről a kivételes lehetőségről,
Regisztráljon most
és legyen részese az év egyik legfontosabb energetikai eseményének!
Címlapkép forrása: Portfolio
Kiderült, mi határozza meg igazán, hogy melyik kórházat választjuk
Fókuszban a páciensélmény.
Nukleáris olvadás fenyeget Európa legnagyobb erőművében – Kongatja a vészharangot a nemzetközi ügynökség
Vészhelyzeti dízelgenerátorokat vetnek be.
2,2 milliárd forintból épült fel a magyarországi "energiapálya", amely 16 ezer ember életét könnyíti meg
Teljesen automatikus rendszer.
Hároméves csúcson a magyar lakáspiac, az Otthon Start pörgeti a vásárlásokat
Ennél magasabban utoljára 2022 márciusában volt.
Elérte a korrekció a magyar tőzsdét, megugrott a forgalom szeptemberben
De volt olyan részvény, ami így is nagyot ment.
Nagy Márton bejelentette: új adócsökkentésen dolgozik a kormány
Kabinetülésről jelentkezett.
A mesterséges intelligencia hatása a választásokra
A 2024-es tapasztalatok alapján a generatív mesterséges intelligencia jóval mérsékeltebb hatást gyakorol a választásokra, mint azt korábban sokan gondolták.
Sakkmesterből játéktervező, majd Nobel-díjas tudós: ő az agy a Google AI mögött
Sakkmesterből videójáték-tervező, majd idegtudós és Nobel-díjas: Demis Hassabis a teremtő elme a Google AI mögött. Egyedülállóan sokoldalú és kreatív pályája alatt számos olyan újítá

Agrárgazdaság átadása: a generációváltás és a vagyontervezés kulcsa az agráriumban
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan

Abszolút hozam euróban - hogyan fordítható előnnyé a bizonytalan piaci környezet?
Ha befektetésről van szó, sokan keresik az arany középutat: ne kelljen kitenni magukat a részvénypiac szeszélyeinek, de ne is kelljen megelégedni a pénzpiaci eszközök szerény hozamaival. Az eu
A mesterséges intelligencia vegánjai
Az MI-veganizmus egy új társadalmi mozgalom, amely etikai, környezeti és jóléti megfontolásokból tudatosan korlátozza a mesterséges intelligencia használatát.
Új lakossági állampapírok érkeznek októbertől. Érdemes sietnie a befektetőknek?
Új lakossági állampapírok forgalmazása indul el októbertől, ezzel párhuzamosan számos jelenleg elérhető befektetés forgalmazása lezárul. Ráadásul nem csak a szokásos sorozatcserékről van
Olcsó kacatból high-tech ipar
USA Innovates, China Replicates, Europe Regulates - szól a régi mantra. Sokan még ma is igaznak tartják, hogy Kína csak lopja a technológiát, másolja a... The post Olcsó kacatból high-tech ipar a

A Vaslady ébredése
Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek


Új trend az energiapiacon: így fixálhatóak évekre az alacsony árak
A legnagyobb techgigászok, mint a Google, Amazon, Microsoft állnak a trend élén.
Egy betegség, ami minden magyarnak fáj: évtizedek óta küzdünk vele
Megjelent a Portfolio Checklist keddi adása: fókuszban a fiskális alkoholizmus.
Október 17-én indul a Préda, a Portfolio kiberbűnügyi podcastsorozatának második évada
A témák között mesterséges intelligencia, online játék, kriptós befektetési csalások.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.