
A londoni külügyminisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint a büntetőintézkedések 121 iráni illetékesre és szervezetre vonatkoznak. Az érintettek a tárca szerint részt vesznek az iráni nukleáris fejlesztési programban vagy a ballisztikus rakéták kifejlesztését célzó tevékenységben.
A London által most újból érvényesített szankciók közé tartozik a hagyományos fegyverek kereskedelmére meghirdetett embargó, valamint az olyan termékek, alapanyagok, felszerelések és technológiák iráni exportjának tilalma, amelyek felhasználhatók az iráni urándúsítási, újrafeldolgozási és nehézvíz-termelési tevékenységhez, valamint a nukleáris fegyvereket célba juttató eszközök fejlesztéséhez - áll a londoni külügyminisztérium tájékoztatásában.
A csütörtökön bejelentett brit szankciók előzményeként az iráni nukleáris fejlesztési program korlátozásáról és ellenőrzéséről tíz éve kötött többhatalmi megállapodásban (Joint Comprehensive Plan of Action, JCPoA) részes, E3-csoportként ismert három európai hatalom, Nagy-Britannia, Németország és Franciaország augusztus végén közösen kezdeményezte az ENSZ Biztonsági Tanácsánál az úgynevezett snapback-mechanizmus elindítását, azzal az indokkal, hogy Irán komoly mértékben megsérti a JCPoA-megállapodásból eredő kötelezettségeit.
A mechanizmus lehetővé teszi az Iránnal szembeni korábbi ENSZ-szankciók,
például az általános fegyverembargó, valamint számos iráni személy és szervezet elleni büntetőintézkedések újbóli életbe léptetését.
A snapback-folyamat az E3-csoport által meghatározott 30 napos türelmi időszak után lezárult, így szeptember végén ismét érvénybe léptek a Teheránnal szemben foganatosított, de a JCPoA-szerződés nyomán enyhített vagy feloldott BT-szankciók, és London ennek szerzett érvényt a maga részéről a csütörtökön bejelentett intézkedésekkel.
Yvette Cooper brit külügyminiszter minapi nyilatkozatában hangsúlyozta: Teherán 2019 óta olyan mennyiségű dúsított uránt halmozott fel, amely 48-szorosan haladja meg a JCPoA-egyezményben rögzített felső határt.
A brit külügyminisztérium adatai szerint Iránnak 440 kilogrammnyi 60 százalékosra dúsított uránkészlete van. A tárca kiemelte, hogy
Irán az egyetlen ország az egész világon, amelynek nincs nukleáris fegyvere, és mégis ilyen magas dúsítási szintű uránt állított elő ekkora mennyiségben.
Címlapkép forrása: Morteza Nikoubazl/NurPhoto via Getty Images. A címlapkép illusztráció, Irán első atomerőműve, a buseni komplexum látható rajta.
Kimondták a tudósok: olyan gigantikus gátat épített Kína, hogy lassabban forog tőle a Föld
Hosszabbak lettek a napok.
Megvan a világ új legértékesebb startupja, 500 milliárd dollárt ér
A SpaceX veszítette el első helyét.
Nem tartott sokáig a barátkozás - Újra hatalmas szankciókat kap a nyakába a renegát állam
London továbbra sem érti, miért kell 60% fölé dúsított urán a civil atomprogramhoz.
Megint elfogta Izrael Greta Thunberg hajóját - Csípős nyilatkozatot adott ki a külügy
Várható volt, hogy nem jut be Gázába a klímaaktivista
Kelet-Európa legerősebb bástyájában szólalt fel Kína nagy riválisa az ukrajnai háború kapcsán - Egyértelmű az álláspont
Moszkva és Peking sem fog örülni.
Az osztalék portfólióm - 2025. szeptember
Aktív hónap volt, vásároltam sokat, új részvényeket és a már meglévők mellé is. Osztalék viszont alig csordogált.VáltozásokUnited Parcel Service, Inc. (UPS) vásárlás 85 dolláron, 7,72%
A baby boomer generáció gazdasági jelentősége
Kulcsszereplők a jövő gazdasági növekedésében.
A mesterséges intelligencia vegánjai
Az MI-veganizmus egy új társadalmi mozgalom, amely etikai, környezeti és jóléti megfontolásokból tudatosan korlátozza a mesterséges intelligencia használatát.
KlimaKover - megoldás a közterek hűtésére?
Energiatakarékos és fenntartható technológia a városi hőhullámok enyhítésére.
Pusztító koktél villámaszályok és hőhullámok
A villámaszályok a klímaváltozás egyik legaggasztóbb jelenségei közé tartoznak, amelyek hatását a szélsőséges hőség drámaian felerősíti.
Üzemanyag-vásárlóerő: időutazás a rendszerváltástól napjainkig
Cikkünkben egy gyors áttekintést adunk arról, hogy az elmúlt három és fél évtizedben egy átlagos magyar havi munkabérből hány liter benzint lehetett vásárolni, milyen trendet figyelhetünk m
Agrárgazdaság átadása: a generációváltás és a vagyontervezés kulcsa az agráriumban
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan

Sakkmesterből játéktervező, majd Nobel-díjas tudós: ő az agy a Google AI mögött
Sakkmesterből videójáték-tervező, majd idegtudós és Nobel-díjas: Demis Hassabis a teremtő elme a Google AI mögött. Egyedülállóan sokoldalú és kreatív pályája alatt számos olyan újítá



A 3%-os lakáshitel titkai: mostanra kiderült, mire kell figyelni igazán
A Portfolio Checklistben az Otthon Start tanulságait elemezzük.
Új trend az energiapiacon: így fixálhatóak évekre az alacsony árak
A legnagyobb techgigászok, mint a Google, Amazon, Microsoft állnak a trend élén.
Egy betegség, ami minden magyarnak fáj: évtizedek óta küzdünk vele
Megjelent a Portfolio Checklist keddi adása: fókuszban a fiskális alkoholizmus.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.