
Amar Preet Singh, a légierő parancsnoka az éves sajtótájékoztatón számolt be a részletekről. Szerinte a Sindoor hadművelet a 2025. április 22-i pahalgami terrortámadás után vált szükségessé, amelyben 26 ártatlan ember vesztette életét. A támadást pakisztáni bázisú militáns csoportok, köztük a Jaish-e-Mohammed (JeM) és a Lashkar-e-Taiba (LeT) hajtották végre. Az indiai légierő vezetője mérföldkőnek nevezte a válaszműveletet, amely nemcsak a terrorista infrastruktúrát semlegesítette, hanem jelentős károkat okozott Pakisztán légierejének is. Kiemelte, hogy a négynapos hadművelet során az indiai erők kilenc terrorista tábort támadtak meg, köztük a JeM bahawalpur-i és a LeT muridke-i központját.
A légierő parancsnoka részletesen beszámolt a sikerekről:
az IAF számos pakisztáni légibázist és létesítményt támadott meg, megakadályozva az ellenséget abban, hogy hatékonyan működjön saját határain belül.
A támadások során négy helyszínen radarokat, két helyen irányító központokat, két helyen kifutópályákat és három hangárt semmisítettek meg. A legmegdöbbentőbb eredmény 9-10 pakisztáni vadászgép megsemmisítése volt: 4-5 F-16-ost a földön, karbantartás közben, valamint öt csúcstechnológiás vadászgépet (F-16 és JF-17 típusúakat) a levegőben. Emellett egy C-130 típusú szállítógép és egy korai előrejelző rendszer is megsemmisült több mint 300 kilométerre Pakisztán területén belül.
#WATCH Delhi: Air Chief Marshal Amar Preet Singh, on the 93rd anniversary of the Indian Air Force, praises #OperationSindoor for its speed and precision, saying it brought #Pakistan to its knees. India struck multiple targets in Pakistan and destroyed four to five Pakistani… pic.twitter.com/CAy7jnoQyE https://twitter.com/hashtag/WATCH?src=hash&ref_src=twsrc%5Etfw
— All India Radio News (@airnewsalerts) October 3, 2025
A hadművelet sikerének kulcsa az indiai nagy hatótávolságú föld-levegő rakétarendszer, különösen az Sz-400-as rendszer volt, amely lehetővé tette a mély behatolást és korlátozta az ellenség tevékenységét. Az indiai légierő 80-90 repülőgépet vetett be, köztük 12 Mirage 2000-est Spice 2000 bombákkal és Crystal Maze rakétákkal felszerelve, valamint Szu-30MKI vadászgépeket, amelyek BrahMos szuperszonikus cirkálórakétákat indítottak.
Pakisztán válaszcsapását – több mint 300 drón és CM-400 lövedék bevetése – teljes kudarcnak nevezte a parancsnok, szerinte ezzel bizonyítva India védelmi képességeinek fejlődését. Elmondása alapján a Sindoor hadművelet stratégiai szempontból
ötéves visszaesést okozott a pakisztáni légierőnek, és újradefiniálta a dél-ázsiai elrettentést.
Kifejezte, hogy a művelet nemcsak megbosszulta a pahalgami áldozatokat, hanem megerősítette India stratégiai pozícióját is, biztosítva, hogy a jövőbeli fenyegetések határozott válaszra számíthatnak. Hangsúlyozta, hogy a hadművelet sikere felgyorsította az Aatmanirbhar Bharat (Önellátó India) védelmi programot, és növelte a globális érdeklődést az indiai rendszerek, például a BrahMos rakéták iránt.
Címlapkép forrása: Rodger Mallison/Fort Worth Star-Telegram/Tribune News Service via Getty Images
Ismét titokzatos drónok bénították meg a münhceni repteret
Péntek este megint le kellett állítani a légiforgalmat.
Az egész világ erre épült fel, de most minden megváltozik: lezárulhat az olajkorszak
Ez Magyarország számára is nagy lehetőség.
Kiszivárgott: lényegében bárki megszerezhette volna az amerikai hadsereg minden titkát
Kritikus probléma bukott ki a Pentagon szupermodern rendszerében.
A keleti nagyhatalom már telepíti a hiperszonikus ballisztikus rakétákat: valójában Amerika lehet a célpont
Felvázolták a lehetséges taktikát.
Ezt tényleg nem láttuk jönni: visszatérhet a lovasság a frontvonalra!
A világ második legerősebb hadseregénél, természetesen.
Európa két hatalma eshet egymásnak az évtizedes határvita miatt: Varsóban már készülnek
Évtizedes adósságot emlegetnek.
EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

Így szerezhetsz a lakáshiteleddel 20%-os adóvisszatérítést
Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások 2025-ben egyszeri, időszakos lehetőséget adnak arra, hogy a pénztárban felhalmozott összeg egy részét lakáscélra (hiteltörlesztésre vagy felúj
Burgonyaválság a láthatáron: így hat a globális felmelegedés az élelmiszer-ellátásra
A klímaváltozás már nem a jövő problémája a mezőgazdaság területén sem. Kína kutatólaboratóriumaiban már most kísérletekkel mutatják ki, hogy milyen következmén
Vidéken még maradt valaki?
E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Minden jónak vége lesz egyszer?
A világ egyik kellemetlensége, hogy folyamatosan változik. Ugyan sokan örülhetnek is ennek, hiszen kevesen tudják ugyanazt a játékot játszani 40-70-100 éven keresztül, azonban megvan ennek a kom
A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p



Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.