
Több olyan incidenst is tapasztaltunk a dán szorosokban, ahol az orosz hadihajók célkövető radarokkal vették célba a dán légierő helikoptereit és hadihajóit, valamint fizikailag is rájuk irányították fegyvereiket
– mondta Thomas Ahrenkiel, a dán Védelmi Hírszerző Szolgálat igazgatója egy sajtótájékoztatón.
Ahrenkiel szerint az orosz hadihajók ütközési pályán haladtak a dán hajókkal a Balti-tengert az Északi-tengertől elválasztó szorosokon való áthaladásuk során. Hozzátette, hogy egy orosz hadihajó több mint egy hete horgonyoz dán vizeken, ami arra utalhat, hogy Moszkva beavatkozna, ha Dánia korlátozni próbálná Oroszország árnyékflottájának mozgását, amelyet a nyugati olajexport-szankciók kijátszására használnak.
A katonai hírszerzés azt is rögzítette, hogy az orosz hadihajók szonár- és zavaróberendezésekkel hajóznak át a dán szorosokon. Ahrenkiel szerint nagyon valószínű, hogy legalább egy alkalommal zavarták a jeleket, és kiterjedt GPS-interferenciát okoztak Dániában.
A dán hírszerzés értékelése szerint Oroszország hibrid hadviselést folytat Dánia és a tágabb Nyugat ellen.
Oroszország katonai eszközöket használ, többek között agresszív módon, hogy nyomást gyakoroljon ránk anélkül, hogy átlépné a hagyományos értelemben vett fegyveres konfliktus határát
– mondta Ahrenkiel.
Moszkva többször is tagadta, hogy felelős lenne az európai hibrid támadásokért.
Az incidensek ellenére a védelmi hírszerzés hangsúlyozta, hogy nincs közvetlen katonai fenyegetés Dánia ellen.
Címlapkép forrása: Martin Sylvest Andersen/Getty Images
Sorra bukkannak fel a titokzatos bázisok a kulcsfontosságú útvonalnál: egy új katonai hatalom van felemelkedőben
Egyre több az árulkodó bizonyíték.
Clarke: hatalmas támadásra készül Ukrajna, még idén súlyos csapást mérhetnek Oroszországra
A Krím-félszigeten jelenhetnek meg ukrán csapatok.
Tényleg a gyenge forint a jó forint? Ideje lenne ezt elfelejteni
Egy kiszámíthatóbb árfolyam kilátásai.
Itt van Trump végső ultimátuma: gyorsan dönteni kell, különben „kitör a pokol”
Csak napok maradtak.
Kazahsztánban terjeszkedhet az OTP, a Mol és az MVM
Magyar-kazah befektetési alapot hoztak létre.
EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

Így szerezhetsz a lakáshiteleddel 20%-os adóvisszatérítést
Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások 2025-ben egyszeri, időszakos lehetőséget adnak arra, hogy a pénztárban felhalmozott összeg egy részét lakáscélra (hiteltörlesztésre vagy felúj
Burgonyaválság a láthatáron: így hat a globális felmelegedés az élelmiszer-ellátásra
A klímaváltozás már nem a jövő problémája a mezőgazdaság területén sem. Kína kutatólaboratóriumaiban már most kísérletekkel mutatják ki, hogy milyen következmén
Vidéken még maradt valaki?
E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Minden jónak vége lesz egyszer?
A világ egyik kellemetlensége, hogy folyamatosan változik. Ugyan sokan örülhetnek is ennek, hiszen kevesen tudják ugyanazt a játékot játszani 40-70-100 éven keresztül, azonban megvan ennek a kom
A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p


Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
