Itt van Trump végső ultimátuma: gyorsan dönteni kell, különben „kitör a pokol”
Globál

Itt van Trump végső ultimátuma: gyorsan dönteni kell, különben „kitör a pokol”

Portfolio
Az izraeli Ynet beszámolója szerint Donald Trump amerikai elnök meghozta a végső határidőt, ameddig a Hamásznak lehetősége van dönteni a Gázai övezet béketerveiről.

Az amerikai elnök kijelentette, hogy az radikális iszlamista nézeteket valló, palesztin Hamásznak washingtoni idő szerint délután hat óráig van lehetősége (ez magyar idő szerint pont vasárnap éjfélt jelent, míg a Gázában hétfő hajnali 1 órát) válaszolnia a korábban bedobott béketervre. A Truth Social-ön közzétett bejegyzésében hosszasan ecseteli a palesztin radikálisok bűneit, valamint kifejti, hogy szerinte az eddigi harcok során már a szervezet mintegy 25 ezer tagja lelte halálát. Kimondta, hogy a még mindig élő Hamász „katonák” csapdába kerültek, és már csak ő jóváhagyása kell ahhoz, hogy „kioltsák az életüket”.

A civileket arra kérte, hogy amennyiben a világ nagy részén terrorszervezetnek nyilvánított csoportosulás nem egyezik bele a feltételekbe, akkor a civil lakosság igyekezzen elhagyni a veszélyzónát. Trump azt mondja, hogy

„3000 év után” esély van a békére az Egyesült Államok közvetítésével, ebben pedig a palesztin radikális harcosok életét is megkímélnék.

Szerinte „így vagy úgy”, de béke lesz a Közel-Keleten.

Kifejtette, hogy a béke egyik feltétele, hogy a túszokat engedjék szabadon minél hamarabb, illetve a korábban elhunyt fogvatartottak holttesteit is adják á Izraelnek. Kifejtette, hogy ez az utolsó esélye a radikális mozgalomnak, különben

akkor a Hamász ellen olyan POKOL tör ki, amilyet még senki sem látott.

Címlapkép forrása: Francis Chung/Politico/Bloomberg via Getty Images

Holdblog

Vidéken még maradt valaki?

E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Portfolio Budapest Economic Forum 2025

Portfolio Budapest Economic Forum 2025

2025. október 7.

Otthonteremtés 2025-2026-ban

2025. október 7.

Portfolio Energy Investment Forum 2025

2025. október 8.

BÉKÉSCSABA - Finanszírozás a gyakorlatban

2025. október 8.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet