
Elfoglalta az orosz hadsereg Kuzminivkát
Hadiipari üzemekre, valamint az őket ellátó gáz- és energiaipari létesítményekre mért csoportos csapást az éjszaka folyamán az orosz hadsereg szárazföldi, tengeri és légi nagy hatótávolságú, precíziós fegyverekkel, köztük Kinzsal hiperszonikus rakétákkal és drónokkal, továbbá elfoglalta a donyecki Kuzminivka települést - közölte vasárnap a moszkvai védelmi minisztérium.

Zelenszkij: Több száz csapást intéztek Ukrajna ellen az orosz erők
Több mint ötven rakétát és manőverező robotrepülőgépet, valamint mintegy ötszáz drónt indítottak Ukrajna ellen az orosz erők a hétvégén, a támadásokban legkevesebb öt ember meghalt és tíz megsebesült - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap a közösségi portálokon.

Döntött az olajkartell az olajkitermelés novemberi mértékéről
Az OPEC+ novembertől napi 137 ezer hordóval emeli meg kőolajtermelését, ami megegyezik az októberi, szerénynek mondható emelés mértékével - írja a Reuters.

Fény derült rá, miféle objektumok miatt kellett lezárni a litván főváros repterért
A helyi hatóságok közlése szerint a forgalmat Fehéroroszországból Litvániába tartó, húsznál több cigarettacsempész hőlégballon miatt állították le a vilniusi repülőtéren.

Putyin: Ha az USA ezt meglépi, tönkremennek az orosz-amerikai kapcsolatok
Az USA fontolgatja, hogy Tomahawk rakéták szállítson Ukrajnának, Vlagyimir Putyin orosz elnök azonban ma kijelentette, hogy ez tönkretenné az elmúlt időszakban javuló tendenciát mutató orosz-amerikai kapcsolatokat.

Az ukrán titkosszolgálat szerint Kína műholdas adatokat szolgáltat Oroszországnak az ukrán célpontokról
Egy ukrán hírszerzési tisztviselő szerint Kína műholdas felderítési adatokat szolgáltat Oroszországnak az ukrajnai célpontokról, beleértve a külföldi befektetéssel rendelkező létesítményeket is.

A Lviv régióban ketten meghaltak orosz dróntámadásban
Az orosz drónok és rakéták éjszakai támadása Ukrajna nyugati részén, Lviv régióban két ember életét követelte – közölte vasárnap a régió kormányzója.
Maksym Kozytskyi a Telegram üzenetküldő alkalmazásban azt írta, hogy további két ember megsebesült.
(Reuters)
Felszálltak a lengyel vadászgépek, a legmagasabb készültségi fokozatban a légvédelmi rendszerek
Lengyelország riasztotta vadászgépeket vasárnap hajnalban, miután Oroszország légicsapásokat indított Ukrajna ellen a lengyel határhoz közeli Lviv régióban.

ORFK: 5900-an érkeztek Ukrajnából szombaton
Az ukrán-magyar határszakaszon 5900 ember lépett be Magyarországra szombaton - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI-t vasárnap.
A beléptetettek közül a rendőrség 22 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért - áll a közleményben.
(MTI)
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio
Mélységi támadások Oroszország ellen, Limannál nyomulnak Putyin katonái - Híreink az ukrán frontról szombaton
Ukrajna a napokban több mélységi támadást is végrehajtott Oroszország ellen, egy ukrán UAV 1700 kilométer mélyen berepült az agresszor állam területére. Olajfinomítók, vegyiüzemek robbantak fel. Az orosz hadsereg Kupjanszk és Porkvoszk utcáin harcol, emellett (viszonylag) gyorsan haladnak Liman térségében is - az Észak-Donyecki város körüli településeken végeznek bekerítő manővereket. Pár napon belül eldőlhet, Ukrajna kap-e Tomahawk cirkálórakétákat az USA-tól. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati fejleményeivel.

Terrortámadás Angliában: lép a kormány, korlátoznák a félelemkeltő tüntetéseket
"Figyelembe kell venni az egyes közösségek jogát is ahhoz, hogy félelem nélkül éljenek."
Kikelt a sírból Európa legerősebb országa
Az óriási költekezés ellenére is lassú lesz a fellendülés.
Fix 3%-os hitel a vállalkozásoknak: tisztáztak néhány részletet
Minden terméknél legalább 150 millió forint áll rendelkezésre vállalkozásonként.
Így teljesítettek a világ hedge fundjai szeptemberben
A részvényeket alulmúlták, a kötvényeket túlszárnyalták.
Zelenszkij: Több száz csapást intéztek Ukrajna ellen az orosz erők
Legkevesebb öt ember meghalt és tíz megsebesült.
Otthon Start: jó hírt kaptak az átalányadózók és az őstermelők
Egységesen 50%-os költséghányadot alkalmazhatnak a bankok a jövedelemszámítás során.
Ez az egy dolog különbözteti majd meg a sikeres cégvezetőket az AI korában
Az érzelmek kezelésének képessége kulcskompetenciává fog válni.
Döntött az olajkartell az olajkitermelés novemberi mértékéről
Oroszország akarata felülkerekedett Szaúd-Arábiáéval szemben.
Könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt egyes vállalkozók
Egy társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabály alapján az átalányadózók egy része és az őstermelők könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt. Ugyanis a ezen támogatott hitelnél a bankoknak
Burgonyaválság a láthatáron: így hat a globális felmelegedés az élelmiszer-ellátásra
A klímaváltozás már nem a jövő problémája a mezőgazdaság területén sem. Kína kutatólaboratóriumaiban már most kísérletekkel mutatják ki, hogy milyen következmén
Vidéken még maradt valaki?
E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Minden jónak vége lesz egyszer?
A világ egyik kellemetlensége, hogy folyamatosan változik. Ugyan sokan örülhetnek is ennek, hiszen kevesen tudják ugyanazt a játékot játszani 40-70-100 éven keresztül, azonban megvan ennek a kom
A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p


Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
