Megszólalt Donald Trump a békéről: ez Amerika hosszú távú célja
Globál

Megszólalt Donald Trump a békéről: ez Amerika hosszú távú célja

MTI
|
Portfolio
Jól haladnak a tárgyalások a gázai túszok kiszabadulásának részleteiről – közölte Donald Trump amerikai elnök vasárnap. Az elnök a Fehér Házat elhagyva újságírók előtt kijelentette, hogy az egyeztetések nyomán "nagyon hamar" megtörténhet a Hamász kezében lévő túszok elengedése.

Donald Trump a gázai konfliktus lezárását és szélesebben a közel-keleti béke megteremtését célzó 20 pontból álló amerikai béketervvel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy

nagyszerű Izrael, nagyszerű az arab és muszlim világ számára és az egész világnak.

A gázai folyamattal kapcsolatban Marco Rubio külügyminiszter és elnöki nemzetbiztonsági tanácsadó több amerikai országos televíziónak adott interjúban vasárnap arról számolt be, hogy a

tárgyalások jelenleg közvetítők útján a túszok elengedésének részleteiről zajlanak:

arról, hogy ki lesz jelen, és pontosan hogyan időzítik a fogolycserét. A túszok elszállításában a Nemzetközi Vöröskereszt vehet részt – mondta el.

Az amerikai külügyminiszter közölte, hogy

a Hamász nagyrészt elfogadta Donald Trump béketervének túszokra vonatkozó részét, ami palesztin foglyok elengedését is tartalmazza.

Megjegyezte, hogy a túszokra vonatkozó egyezség Izrael szempontjából "igazságtalan", és "kiegyensúlyozatlan", tekintve a 48 túsz fejében elengedni tervezett, terrorizmus miatt Izraelben bebörtönzött palesztinok számát, de elmondása szerint Izrael számára olyan fontos kérdésről van szó, hogy ezt is vállalja. Az egyezség részeként Izrael azt is vállalja, hogy csapatait visszavonja a Gázai övezeten belül, és az augusztus közepén elfoglalt állásokba vonul vissza.

Rubio közölte, a Hamász fogságában még összesen 48 túsz van, akik közül 20-an vannak életben és 28 holttest kiadása is szerepel a megállapodástervezetben. A túszok mindegyikét 2023. október 7-én hurcolták el a Hamász fegyveresei, amikor átfogó terrortámadást intéztek Izrael ellen, aminek során több mint 1000 embert megöltek és mintegy 250-et elraboltak.

Marco Rubio hangsúlyozta, hogy

a túszok szabadon engedését követően jöhet el a békefolyamat második szakasza, amikor a Gázai övezet jövőjéről kell egyezségre jutni.

Hozzátette, hogy Donald Trump erre vonatkozó tervezetének egyes elemei a Hamász számára is elfogadhatók.

A miniszter rámutatott, hogy a cél a Gázai övezet mentesítése a terroristáktól,

és egy olyan "technokrata" palesztin vezetés kezébe adni a területet, amely "nem épít alagutakat, nem indít rakétákat Izrael ellen, nem hajt végre terrortámadásokat".

A külügyminiszter a Fox News, az NBC és a CBS televízióknak adott interjúkban kifejtette, hogy a Hamász szavahihetőségét illetően vannak kétségek, ugyanakkor hozzátette, hogy az eredményt illetően az ad reményt, hogy az amerikai béketerv mögé először sorakoztak fel olyan államok, mint az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Katar, Törökország, Egyiptom, Jordánia, Indonézia, valamint európai országok, és ezek óriási nyomást fejtenek ki annak érdekében, hogy megtörténjen a konfliktus lezárása.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Vidéken még maradt valaki?

E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Portfolio Budapest Economic Forum 2025

Portfolio Budapest Economic Forum 2025

2025. október 7.

Otthonteremtés 2025-2026-ban

2025. október 7.

Portfolio Energy Investment Forum 2025

2025. október 8.

BÉKÉSCSABA - Finanszírozás a gyakorlatban

2025. október 8.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet