Terrortámadás Angliában: lép a kormány, korlátoznák a félelemkeltő tüntetéseket
Globál

Terrortámadás Angliában: lép a kormány, korlátoznák a félelemkeltő tüntetéseket

MTI
A brit belügyminiszter szélesebb jogköröket adna a rendőrségnek az ismétlődő tömegtüntetések korlátozására.

Shabana Mahmood a londoni belügyi tárca által vasárnap ismertetett nyilatkozatában hangsúlyozta: a tiltakozáshoz fűződő jog az alapvető szabadságjogok közé tartozik Nagy-Britanniában, ennek a szabadságjognak az érvényesítése során azonban

figyelembe kell venni az egyes közösségek jogát is ahhoz, hogy félelem nélkül éljenek.

A vasárnap előterjesztett szigorítási tervek közvetlen előzményeként szombaton is palesztinpárti tüntetéseket tartottak Londonban és más brit nagyvárosokban, annak ellenére, hogy a rendőrség és a belügyminisztérium

a manchesteri zsinagógánál elkövetett minapi terrortámadás miatt a demonstrációk felfüggesztését kérte a szervezőktől.

Az északnyugat-angliai nagyváros legnagyobb zsinagógájánál csütörtökön, jóm-kipúr napján - a zsidó vallás legfontosabb ünnepén - egy szíriai származású brit állampolgár gázolásos és késeléses merényletet követett el. A merényletben ketten életüket vesztették, négyen súlyosan megsérültek.

A támadót a perceken belül kivonuló fegyveres rendőri egységek a helyszínen agyonlőtték.

A Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista szervezet által 2023. október 7-én Izrael ellen elkövetett terrortámadás és az erre válaszul Gázában indított izraeli hadműveletek kezdete óta szinte heti rendszerességel tartanak Londonban palesztinpárti tömegtüntetéseket, amelyeken gyakran százezrek vesznek részt.

A belügyminisztérium vasárnap előterjesztett szigorítási csomagterve szerint ha egy tiltakozássorozat heteken át folyamatosan ugyanazon a helyszínen ismétlődik és rendbontásokkal jár,

a rendőrségnek felhatalmazása lesz arra, hogy utasítsa a szervezőket más helyszínek választására.

A feltételek megsértése esetén a résztvevők őrizetbe vételt és büntetőeljárást kockáztatnak.

A brit belügyi tárca ismertetése szerint a tervezett törvénymódosítás lehetőséget ad majd a rendőrségek az egyes tiltakozó megmozdulások betiltására is.

Shabana Mahmood belügyminiszter a tájékoztatáshoz fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta: a nagyszabású ismétlődő tiltakozó megmozdulások társadalmi csoportokat, különösen vallási közösségeket félemlíthetnek meg, akár olyan mértékig, hogy e közösségek tagjai félnek elhagyni saját otthonaikat is.

Mahmood szerint ezt egyértelműen mutatja az a komoly félelem, amely a nagy-britanniai zsidó közösséget töltötte el a legutóbbi időszakban.

A vasárnapi belügyminisztériumi tájékoztatás szerint az összes rendőrkapitányság együttműködik a 300 ezres brit zsidó lakosság védelmére alakult biztonsági szervezet, a Community Security Trust szakértőivel az 538 nagy-britanniai zsinagóga és zsidó közösségi intézmény védelmének erősítése érdekében.

Steve Reed, a helyi közösségekért és önkormányzati ügyekért felelős kabinetminiszter levélben kérte a brit helyhatóságokat arra, hogy

minden lehetséges módon biztosítsák a zsidó közösségek védelmét, beleértve a tiltakozó akciók lehetséges legnagyobb mértékű korlátozását is.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Vidéken még maradt valaki?

E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Portfolio Budapest Economic Forum 2025

Portfolio Budapest Economic Forum 2025

2025. október 7.

Otthonteremtés 2025-2026-ban

2025. október 7.

Portfolio Energy Investment Forum 2025

2025. október 8.

BÉKÉSCSABA - Finanszírozás a gyakorlatban

2025. október 8.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet