
Az én kívánságom az lett volna, hogy (Volodimir) Zelenszkij (ukrán) elnök találkozzon (Vlagyimir) Putyin orosz elnökkel, mert tulajdonképpen nekik kell megegyezniük
- jelentette ki Kaja Kallas hétfőn Luxembourgban arra az újságírói kérdésre válaszolva, "nem gondolja-e, hogy arculcsapás, hogy (az amerikai elnök, Donald) Trump Budapesten találkozik Putyinnal, európaiak pedig nem lesznek ott".
Az EU-tagállamok külügyminisztereinek tanácskozására érkezve Kallas azt mondta:
Az lenne a helyes, ha Zelenszkij és Putyin tárgyalnának, hiszen végső soron nekik kell megegyezniük
– hangsúlyozta.
Hozzátette:
Ami Budapestet illeti: nem jó azt látni, hogy egy olyan személy, aki a Nemzetközi Büntetőbíróság körözése alatt áll, európai országba érkezik. Ismét felmerül a kérdés, lesz-e ennek bármilyen eredménye.
A főképviselő ugyanakkor elismerte, hogy minden békekezdeményezést üdvözölnek, köztük Donald Trump erőfeszítéseit is, de – mint mondta – nem az érezhető, hogy Oroszország valóban békét akarna. Hangsúlyozta: Moszkva csak az erőből ért, és csak akkor hajlandó tárgyalni, ha valóban nyomás alá kerül.
Jelenleg még nem látjuk ezt a nyomást, ezért arról is tárgyalunk, mit tehetünk még Ukrajna támogatása érdekében
– tette hozzá Kallas.
A főképviselő megerősítette, hogy az Európai Unió a héten várhatóan elfogadja a 19. szankciós csomagot Oroszországgal szemben. Bár a döntés hétfőn még nem születik meg, az uniós tagországok állam- és kormányfőinek csütörtöki találkozóján is napirenden lesz a kérdés – mondta.
Megjegyzés: Az MTI a hír első változatában olyan szavakat adott Kaja Kallas szájába, amelyeket a főképviselő nem mondott. A cikket javítottuk, az olvasóktól elnézést kérünk.
Címlapkép forrása: MTI/EPA/Ritzau/Thomas Traasdahl
Trump orrára vágták az ajtót, Brüsszelben parolázhatnak a kínaiak
Az Európai Unió és Peking kereskedelmi képviselői már a héten találkoznak.
Tizenegyedszer bukott el a finanszírozási javaslat, újabb határidő-hosszabbítás jöhet
Egyre nagyobb vergődés az amerikai kormányzati leállás, Trumppal tárgyalnának a demokraták.
Franciaország és Spanyolország keresztbe tesz az európai autólobbinak: ragaszkodnak a 2035-ös tiltáshoz
Miközben az iparági szereplők a feltételek lazítását akarják elérni.
17 milliárd forintot szán a kormány a gyermekvédelmi támogatások emelésére
Egy új határozat részletezi a többletforrások felhasználását.
Lavrov kemény üzenetet küldött: Oroszország elutasítja a tűzszüneti terveket
Az orosz külügyminiszter lesöpörte az asztalról a javaslatokat.
Brüsszel diktálta, a kormány végrehajtja: új uniós szabályok írják át a magyar költségvetési rendszert
Nagyon komoly szigorításokat vállal a magyar kabinet a büdzsé miatt.
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Három évnyi vagyonteremtés története - A HOLD OVK teljesítménye
Három éve indult a HOLD Online Vagyonkezelés (OVK) szolgáltatása, nagyon szerencsés időpontban. A nyomott kezdeti részvényárak, a magas kötvényhozamok remek környezetet teremtettek az befektet

Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow

Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Forradalom a konnektorban
Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

Comcast Corporation - elemzés
Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
