
Lengyelországban nyolc embert tartóztattak le kémkedés és szabotázs gyanújával, köztük három ukrán állampolgárt – számolt be az Al-Jazeera.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök közölte, hogy a nyomozás folyamatban van, és további műveletek várhatók.
A gyanúsítottak katonai létesítmények és kritikus infrastruktúrák felderítésében, robbanóanyagok szállításában és támadások előkészítésében vehettek részt. A lengyel ügyészség szerint céljuk az volt, hogy félelmet keltsenek és destabilizálják az Ukrajnát támogató uniós országokat.
A román titkosszolgálat is letartóztatott két ukrán állampolgárt, akik állítólag orosz hírszerzési irányítás alatt tevékenykedtek, és robbanóanyagot tartalmazó csomagokat helyeztek el egy nemzetközi futárcégnél. A lengyel és román hatóságok szerint a hálózat célja robbantások előkészítése és fegyveres provokációk szervezése volt Lengyelország, Románia és Ukrajna területén.
A lengyel biztonsági szolgálatok az elmúlt három évben összesen 55 személyt vettek őrizetbe hasonló vádakkal.
Varsó szerint Oroszország „hibrid háborút” folytat Európa ellen, kiber- és szabotázsakciókkal próbálva meggyengíteni az Ukrajnát támogató államokat. A vádak szerint Moszkva kiterjedt kémhálózatot működtet az EU több tagállamában, köztük Litvániában, Lettországban és az Egyesült Királyságban is. A Kreml mindezt tagadja, és „ruszofóbiának” minősíti az európai vádakat.
Az utóbbi hetekben a drónincidensek is fokozzák a feszültséget. Több európai ország, köztük Belgium, Dánia és Németország is orosz drónok megsértéséről számolt be, ami repülőterek ideiglenes lezárásához vezetett. A dán miniszterelnök, Mette Frederiksen szerint „Európa elleni hibrid háború kezdődött”. A lengyel kormány megerősíti légvédelmét, miközben az EU keleti határain „drónfal” kiépítését tervezi a további behatolások megakadályozására.
Címlapkép: Donald Tusk lengyel miniszterelnök a kétnapos Varsói Biztonsági Fórum nyitóülésén beszél 2025. szeptember 29-én. A fotó forrása: MTI/EPA/PAP/Leszek Szymanski.
Trump orrára vágták az ajtót, Brüsszelben parolázhatnak a kínaiak
Az Európai Unió és Peking kereskedelmi képviselői már a héten találkoznak.
Tizenegyedszer bukott el a finanszírozási javaslat, újabb határidő-hosszabbítás jöhet
Egyre nagyobb vergődés az amerikai kormányzati leállás, Trumppal tárgyalnának a demokraták.
Franciaország és Spanyolország keresztbe tesz az európai autólobbinak: ragaszkodnak a 2035-ös tiltáshoz
Miközben az iparági szereplők a feltételek lazítását akarják elérni.
17 milliárd forintot szán a kormány a gyermekvédelmi támogatások emelésére
Egy új határozat részletezi a többletforrások felhasználását.
Lavrov kemény üzenetet küldött: Oroszország elutasítja a tűzszüneti terveket
Az orosz külügyminiszter lesöpörte az asztalról a javaslatokat.
Brüsszel diktálta, a kormány végrehajtja: új uniós szabályok írják át a magyar költségvetési rendszert
Nagyon komoly szigorításokat vállal a magyar kabinet a büdzsé miatt.
Megjelent a jogszabálytervezet: így változhatnak tovább az Otthon Start szabályai
Az este társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján tovább csiszolnák az Otthon Start feltételeit. Kiderül, hogyan is lehet adóstárs az igénylő testvére, milyen feltételekke
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Három évnyi vagyonteremtés története - A HOLD OVK teljesítménye
Három éve indult a HOLD Online Vagyonkezelés (OVK) szolgáltatása, nagyon szerencsés időpontban. A nyomott kezdeti részvényárak, a magas kötvényhozamok remek környezetet teremtettek az befektet

Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow

Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a
Forradalom a konnektorban
Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Comcast Corporation - elemzés
Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
