FONTOS Hihetetlen, hogy mit művel a 7 százalékos állampapír
Kimondta a bíróság: terrorizmus volt a Robert Fico elleni merénylet, hosszú börtönévek állnak a nyugdíjas elkövető előtt
Globál

Kimondta a bíróság: terrorizmus volt a Robert Fico elleni merénylet, hosszú börtönévek állnak a nyugdíjas elkövető előtt

Portfolio
Terrorcselekmény miatt 21 év börtönre ítélték azt az idős férfit, aki tavaly Nyitrabányán (Handlová) rálőtt Robert Fico szlovák miniszterelnökre (címlapképünkön) a pozsonyi kabinet kihelyezett ülésekor - írja a Reuters.

A Besztercebányán működő Specializált Büntetőbíróság terrorcselekmény miatt mondta ki bűnösnek a 72 éves Juraj Cintulát, aki tavaly májusban öt lövést adott le Robert Ficóra, miközben a szlovák kormányfő az utcán üdvözölte a helyieket.

Cintula alig több mint egy méterről tüzelt, és négyszer találta el Ficót, aki súlyos hasi sérülést szenvedett, és a csípőjén, a kezén, valamint a lábfején is megsebesült. A szlovák politikuson életmentő műtétet hajtottak végre. Fico csak két hónappal a merénylet után, tavaly júliusban jelent meg újra a nyilvánosság előtt, és vette vissza a kormányfői hivatalt.

A bírósági eljárás idén július elején indult, fő kérdése pedig az volt, hogy terrorcselekménynek minősül-e a támadás.

Az elkövető beismerte, hogy rálőtt Ficóra, de azt állította: csupán meg akarta sebesíteni, nem pedig megölni.

Szerinte így is megakadályozhatta volna a miniszterelnök politikájának folytatását, amely – mint vélte – árt a szlovák szabadságnak és kultúrának.

A Specializált Büntetőbíróság ítélete a szlovák legfelsőbb bíróságon fellebezhető.

Az Új Szó azt írja, Fico ügyvédje azzal érvelt a nyolcnapos perben, hogy a lévai nyugdíjas politikai indítattásból cselekedett, és a 2023-as választás utáni gyűlöletkampány állt a tette hátterében. A felvidéki magyar lap szerint Cintula védői enyhítő körülményként hozták volna fel a vádlott életkorát és büntetlen előéletét.

Ám a mostani ítélet értelmében a 72 éves férfi valószínűleg élete végéig rácsok mögött maradhat.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Forradalom a konnektorban

Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

Kasza Elliott-tal

Comcast Corporation - elemzés

Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10

SZOLNOK - Finanszírozás a gyakorlatban

SZOLNOK - Finanszírozás a gyakorlatban

2025. október 21.

A mindent meghatározó döntés

2025. október 21.

Portfolio Banking Technology 2025

2025. november 4.

Portfolio Property Awards 2025

2025. november 5.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Ez is érdekelhet