Fegyverkezik Európa: történelmi szövetség alakult
Globál

Fegyverkezik Európa: történelmi szövetség alakult

MTI
Finnország, Svédország, Norvégia és Dánia pilóta nélküli repülőgépek és a hozzájuk kapcsolódó technológiák közös beszerzésének előkészítéséről állapodott meg – közölte szerdán a finn védelmi minisztérium, hozzátéve, hogy a fegyverbeszerzési vezetők a nap folyamán aláírták az erről szóló megállapodást.

A finn védelmi minisztérium közleménye szerint Antti Hakkanen védelmi miniszter kiemelte: a pilóta nélküli repülőgépek terén megvalósuló együttműködés erősítésével a négy ország elősegíti a közös műveletek végrehajtását az északi térségben, és fokozza az együttműködést Ukrajna támogatása érdekében is.

A miniszter rámutatott, hogy

a technológia gyors fejlődése és az újítások iránti folyamatos igény miatt minden ok megvan az északi együttműködésre ezen a területen.

A nagyobb volumenű közös beszerzések lehetővé teszik az ipar számára a termelési kapacitás bővítését, és csökkentik az országok védelmi kiadásait – tette hozzá.

A négy ország a beszerzéseken túl a kutatás-fejlesztés, a kiképzés és az információcsere területén is szorosabbra fűzi együttműködését. A tervek szerint külön programok indulnak a mikrodrónok közös beszerzésére a NATO Támogatási és Beszerzési Ügynökségével (NSPA) való együttműködésben, valamint a minidrónok beszerzésére a dán védelmi minisztérium meglévő keretmegállapodásai alapján.

A műszaki megállapodást és a végrehajtási megállapodásokat az északi országok fegyverbeszerzésért felelős szakmai vezetői írták alá Helsinkiben.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

RSM Blog

KIVA 2025 - Mi változott?

A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Portfolio Banking Technology 2025

Portfolio Banking Technology 2025

2025. november 4.

Portfolio Property Awards 2025

2025. november 5.

Portfolio Professional Investment Day 2025

2025. november 5.

Portfolio Future of Construction 2025

2025. november 11.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Ez is érdekelhet