Kínába vezetett volna a német külügyminiszter útja, de nagy meglepetésre lemondták az egészet
Globál

Kínába vezetett volna a német külügyminiszter útja, de nagy meglepetésre lemondták az egészet

MTI
Elmarad Johann Wadephul német külügyminiszter eredetileg vasárnapi kezdettel tervezett kínai látogatása – jelentette be a német külügyminisztérium szóvivője.

Az utazást egy későbbi időpontra halasztjuk

– mondta a szóvivő pénteki berlini sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy Németország aggodalommal figyeli a ritkaföldfémek exportjára bevezetett kínai korlátozásokat.

A szóvivő szerint

a látogatás megszervezése során nem sikerült elegendő számú hivatalos találkozót egyeztetni.

Arra a kérdésre, hogy melyik fél mondta le az utazást, nem kívánt válaszolni, ugyanakkor hangsúlyozta:

Berlin sajnálja a fejleményt, tekintettel Kína egyedülálló jelentőségére és Oroszország feletti befolyására az Ukrajna elleni háborúban.

Wadephul lett volna az első német külügyminiszter, aki az új német kormány májusi hivatalba lépése óta Kínába látogat. A miniszter vasárnap indult volna el, és hétfőn, illetve kedden folytatott volna tárgyalásokat Pekingben, de a kínai fél mindeddig csak a Vang Ji külügyminiszterrel való megbeszélését erősítette meg.

Peking korábban bírálta Berlin Tajvan-politikáját, mondván: a status quo fenntartásának szorgalmazása Tajvan függetlenségének elutasítása nélkül a tajvani függetlenségi törekvések támogatásával egyenértékű.

Wadephul többször kritizálta Kínát az indiai-csendes-óceáni térségben folytatott, szerinte egyre határozottabb hegemón törekvése miatt.

Címlapkép forrása: Michael Kappeler/picture alliance via Getty Images

RSM Blog

KIVA 2025 - Mi változott?

A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Portfolio Banking Technology 2025

Portfolio Banking Technology 2025

2025. november 4.

Portfolio Property Awards 2025

2025. november 5.

Portfolio Professional Investment Day 2025

2025. november 5.

Portfolio Future of Construction 2025

2025. november 11.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet