Kimondta Donald Trump: ismét szívesen kezet rázna a világ legsötétebb diktatúrájának vezetőjével
Globál

Kimondta Donald Trump: ismét szívesen kezet rázna a világ legsötétebb diktatúrájának vezetőjével

Portfolio
Donald Trump amerikai elnök jelezte, hogy holnap kezdődő ázsiai körútján szívesen találkozna Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel is - írta meg a BBC.

Igen. Ha lennének olyan kedvesek továbbadni a hírt, én nyitott vagyok rá

- nyilatkozta az amerikai elnök az Air Force One fedélzetén újságíróknak, majd hozzátette: "Remek kapcsolatom volt Kimmel."

Trump 2019-ben történelmet írt, amikor legelső hivatalban lévő amerikai elnökként belépett Észak-Korea területére, ahol kezet is fogott kim dzsongunnal

A republikánus elnök ázsiai körútja Malajziát, Japánt és Dél-Koreát érinti a terv szerint. Trump több országvezetővel találkozik, köztük Hszi Csin-ping kínai elnökkel, akivel kereskedelmi tárgyalásokat fog folytatni a korábban bejelentett amerikai vámok nyomán.

Arra a kérdésre, elismerné-e Észak-Koreát hivatalos nukleáris hatalomként, Trump úgy felelt:

Szerintem afféle nukleáris hatalom... Sok nukleáris fegyverük van, ezt megmondhatom.

Kim Dzsongun korábban kifejezte, nyitott lenne egy újabb találkozóra Trumppal, feltéve, hogy az Egyesült Államok felhagy azon "abszurd" követelésével, hogy Észak-Korea mondjon le az atomfegyvereiről.

Még mindig jó emlékeim vannak Trump elnökről

- idézte az észak-koreai állami média Kimet a múlt hónapban.

Csong Dongjong dél-koreai egyesítési miniszter az AFP-nek azt mondta,

"jelentős" esélyt lát arra, hogy Trump és kim találkozzon,

amíg Trump Dél-Koreában tartózkodik az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) találkozója idején. Egy magas rangú amerikai tisztviselő ugyanakkor hűtötte a kedélyeket, mondván, ilyen találkozó nem szerepel Trump programjában.

Trump első ázsiai megállója Malajzia lesz, ahová vasárnap reggel érkezik, hogy részt vegyen a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) csúcstalálkozóján. Várhatóan szerdán érkezik meg a dél-koreai Puszanba az APEC-csúcs előtt. A kettő között találkozni fog Szanae Takaicsi új japán miniszterelnökkel.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

RSM Blog

KIVA 2025 - Mi változott?

A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Portfolio Banking Technology 2025

Portfolio Banking Technology 2025

2025. november 4.

Portfolio Property Awards 2025

2025. november 5.

Portfolio Professional Investment Day 2025

2025. november 5.

Portfolio Future of Construction 2025

2025. november 11.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet