Ha nem sikerül megegyezésre jutni velük, fennáll a nyílt háború lehetősége
- hangoztatta Havadzsa Muhammad Aszif a pakisztáni televízióban közvetített beszédében.
Láttam azonban, hogy békét akarnak
- fűzte hozzá.
Pakisztán és Afganisztán október 19-én azonnali tűzszünetről állapodott meg a Katarban folytatott tárgyalásokat követően, amelyek célja az volt, hogy tartós békét teremtsen a két ország határán, miután az ott történt összecsapások több tucat halálos áldozatot követeltek.
Aszif szerint a fegyvernyugvást a felek egyelőre betartják.
Szombaton tárgyalások indultak Isztambulban, hogy megakadályozzák az erőszak újabb fellángolását. A tartósabb rendezés reményében folytatott megbeszélések vasárnap is folytatódnak.
Afganisztán és Pakisztán viszonya szeptemberben mérgesedett el.
A két ország között nyílt harcok robbantak ki, a pakisztáni és az afgán erők többször összecsaptak a határ menti régiókban, a pakisztáni légierő légicsapásokat mért afganisztáni célpontokra, a konfliktusban többen – köztük civilek – vesztették életüket.
Pakisztán régóta azzal vádolja a 2021-ben ismét hatalomra került afganisztáni tálibokat, hogy menedéket nyújtanak a pakisztáni területen merényeteket végrehajtó Tehrík-i-Talibán Pakisztán (TTP) terrorszervezetnek, Kabul viszont azt állítja, hogy Pakisztán támogatását élvezi az Afganisztánban terrorcselekményeket elkövető Iszlám Állam-Horaszán Tartomány (ISKP) nevű szervezet.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Elárulta Donald Trump: ekkor fog találkozni Vlagyimir Putyinnal a békecsúcs keretében
Egy dolog kell hozzá.
Földcsuszamlásszerű győzelmet aratott az ellenzék – Baloldali, pacifista elnököt választott Európa gazdasági motorja
Azt ígéri, a béke hangja lesz.
Az asztalra csapott a világ egyik legnagyobb országának vezetője: nem működik az ENSZ
Azt is elárulta, ezt miből szűrte le.
Küszöbön a nyílt háború – Súlyos fenyegetést küldött az atomhatalom
Fennáll az esélye, már ha nem jutnak dűlőre.
"Nem végeztem" – Hiába a vereség, nem adja fel Trump korábbi ellenfele, ismét indulhat a Fehér Házért
Szerinte az elnök valódi zsarnokként viselkedik.
Elüldözték a fiatal tüntetők a 30 milliós ország első emberét, most még az állampolgárságától is megfosztották
Bár eddig is ismert volt az indok.
Magyar vállalkozás: viharban, jó irányba
Habár a vállalkozások számára komoly csapások sorát hozta a COVID-dal megnyíló bizonytalanság kora, a magyar gazdaságot azonban nem meggyengítik, hanem termelékenysége és minősége javítá
Ezüstpénz rézből? - Római sztori a fiat valutákkal
Aurelianus császár nem értette jól a fiat valuták rendszerét: növelni akarta a pénz vásárlóerejét, ehelyett hiperinflációt okozott. Tanulságos közgazdasági sztori a Krisztus utáni III. sz
Falatnyi területről jön a globális GDP fele
Itt van ez a térkép, ami első ránézésre talán túlzó állításnak tűnik: a világ GDP-jének fele mindössze a Föld felszínének 3,6 százalékán termelődik. A pontos... The post Falatnyi ter
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
Személyes pénzügyek válságos helyzetben
A jelenlegi gazdasági berendezkedés gyakran kerül komolyabb válságba, amit az emberek is megéreznek. Ez nem újdonság, a világtörténelemben sokszor volt olyan körülmény, ami nehezebbé tette a
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.

