Az Egyesült Államok első női alelnöke kijelentette,
"lehetséges", hogy egyszer még elnök lesz belőle.
Kamala Harris emellett biztosnak vélte, hogy "még az ő életében" fog nő költözni a Fehér Házba.
A BBC szerint a mostani az eddigi legerősebb jel arra, hogy a Donald Trumppal szemben elszenvedett vereség után Harris 2028-ban újra ringbe szállhat. A demokrata politikus elmondta, még nem hozott döntést, de látja még a saját politikai jövőjét.
Nem végeztem. Egész pályafutásom a szolgálatról szólt, és ez a csontjaimban van
- mondta. Arra, hogy a fogadások még a hollywoodi színészt, Dwayne "The Rock" Johnsont is előrébb sorolják a demokrata elnökjelölt-aspiránsok versenyében, mint őt, úgy reagált:
ha a felmérésekre hallgattam volna, az első hivatalomért sem indultam volna el, a másodikért sem, és most biztosan nem ülnék itt.
A BBC műsorában
Harris "zsarnoknak" bélyegezte Trumpot,
és azt állította, hogy a kampányban tett figyelmeztetései beigazolódtak. Szerinte a republikánus elnök ígéretének megfelelően "fegyverként" használja az igazságügyi mnisztériumot, erre példaként azt említette, hogy az ABC felfüggesztette Jimmy Kimmelt, miután a humorista tréfát űzött a jobboldali influenszer, Charlie Kirk halálára adott republikánus reakcióból.
Annyira sértődékeny, hogy még egy viccben elhangzott kritikát sem tudott elviselni, és megpróbált bezáratni egy egész médiavállalatot
- fogalmazott a volt kaliforniai szenátor.
Harris bírálta az amerikai üzleti élet szereplőit és egyes intézményeket is, amelyek szerinte túlságosan készségesek az elnök akaratával szemben.
Sokan már a legelső naptól kapituláltak, térdre ereszkedtek egy zsarnok lába előtt – szerintem sok okból: mert a hatalom közelében akarnak maradni, mert jóváhagyást remélnek egy üzleti összeolvadásra, vagy el akarnak kerülni egy vizsgálatot
- vélekedett Harris, aki a vereséget elsősorban a kampánya rövidségére fogta, Joe Biden utolsó pillanatos visszalépését követően ugyanis csupán 107 napja maradt az elnökválasztás napjáig. (A volt demokrata alelnök most promotált memoárja is a "107 nap" címet kapta.) Harris emellett rendszerint emlékezetet arra, hogy az országos szavazatarányban mindössze 1,5% volt a különbség Trump és közte.
A Trump-féle Fehér Ház elutasítóan reagált Harris megjegyzéseire.
Amikor Kamala Harris földcsuszamlásszerűen elveszítette a választást, fognia kellett volna az adást – az amerikaiak nem kérnek az abszurd hazugságaiból. Vagy megértette talán, és ezért panaszkodik tovább külföldi lapoknak
- közölte Abigail Jackson fehér házi szóvivő.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Elárulta Donald Trump: ekkor fog találkozni Vlagyimir Putyinnal a békecsúcs keretében
Egy dolog kell hozzá.
Földcsuszamlásszerű győzelmet aratott az ellenzék – Baloldali, pacifista elnököt választott Európa gazdasági motorja
Azt ígéri, a béke hangja lesz.
Az asztalra csapott a világ egyik legnagyobb országának vezetője: nem működik az ENSZ
Azt is elárulta, ezt miből szűrte le.
Küszöbön a nyílt háború – Súlyos fenyegetést küldött az atomhatalom
Fennáll az esélye, már ha nem jutnak dűlőre.
"Nem végeztem" – Hiába a vereség, nem adja fel Trump korábbi ellenfele, ismét indulhat a Fehér Házért
Szerinte az elnök valódi zsarnokként viselkedik.
Elüldözték a fiatal tüntetők a 30 milliós ország első emberét, most még az állampolgárságától is megfosztották
Bár eddig is ismert volt az indok.
Magyar vállalkozás: viharban, jó irányba
Habár a vállalkozások számára komoly csapások sorát hozta a COVID-dal megnyíló bizonytalanság kora, a magyar gazdaságot azonban nem meggyengítik, hanem termelékenysége és minősége javítá
Ezüstpénz rézből? - Római sztori a fiat valutákkal
Aurelianus császár nem értette jól a fiat valuták rendszerét: növelni akarta a pénz vásárlóerejét, ehelyett hiperinflációt okozott. Tanulságos közgazdasági sztori a Krisztus utáni III. sz
Falatnyi területről jön a globális GDP fele
Itt van ez a térkép, ami első ránézésre talán túlzó állításnak tűnik: a világ GDP-jének fele mindössze a Föld felszínének 3,6 százalékán termelődik. A pontos... The post Falatnyi ter
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
Személyes pénzügyek válságos helyzetben
A jelenlegi gazdasági berendezkedés gyakran kerül komolyabb válságba, amit az emberek is megéreznek. Ez nem újdonság, a világtörténelemben sokszor volt olyan körülmény, ami nehezebbé tette a
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.

