Összeomlás szélén az ukrán erődváros védelme, összeroppant az orosz hadiipar - Percről percre tudósításunk az ukrán háborúról szombaton
Globál

Összeomlás szélén az ukrán erődváros védelme, összeroppant az orosz hadiipar - Percről percre tudósításunk az ukrán háborúról szombaton

Portfolio
Meglepő adatokat produkált az orosz gazdaság húzóereje, a hadiipar, a kétszámjegyű bővülés úgy tűnik, már a múlté. A zsugorodás egyelőre még nem érte el az ágazatot, de nagyon úgy tűnik, elkerülhetetlen. Eközben az ukrán jelentések szerint Pokrovszk végveszélyben, a honvédő egységeket kvázi bekerítették. Putyin különmegbízottja az Egyesült Államokba utazott, hogy újraindítsa a tárgyalásokat.
Megosztás

Nagy bejelentést tett a NATO keleti bástyájának erős embere – Azt is leszögezte, hol kell keresni az igazi ellenséget

Polgári Koalíció néven párttá egyesül a lengyel kormányfrakció három tömörülése - jelentették be szombati varsói nagygyűlésükön. Az új párt a legnagyobb kormánypárt, a Donald Tusk miniszterelnök vezette Polgári Platform (PO), valamint a Modern és a Lengyel Kezdeményezés nevű két kisebb párt összeolvadásából jön létre.

Nagy bejelentést tett a NATO keleti bástyájának erős embere – Azt is leszögezte, hol kell keresni az igazi ellenséget
Megosztás

Még csak most jöhet az igazi feketeleves – Trump újabb szankciókkal sújthatja Putyint, de először Európán lenne a sor

Az Egyesült Államok további szankciókat készít elő Oroszország kulcságazatai ellen arra az esetre, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök minduntalan halogatná az ukrajnai háború lezárását. Ám Washington szeretné, ha először Európa növelné a nyomást a Kremlön - tudta meg a Reuters két forrásból.

Még csak most jöhet az igazi feketeleves – Trump újabb szankciókkal sújthatja Putyint, de először Európán lenne a sor
Megosztás

Háború és béke: kezdődnek az újabb orosz-amerikai tárgyalások

Az ukrajnai háború lezárásáról is tárgyal a Trump-adminisztráció illetékeseivel szombaton az Egyesült Államokban Kirill Dmitrijev, az orosz elnök különleges megbízottja.

Háború és béke: kezdődnek az újabb orosz-amerikai tárgyalások
Megosztás

Óvóhelyre menekült a német gazdasági miniszter

Óvóhelyen kellett menedéket keresnie Katherina Reiche német gazdasági miniszternek kijevi látogatása során a szombatra virradóra bekövetkezett orosz légicsapások miatt.

Óvóhelyre menekült a német gazdasági miniszter
Megosztás

Meglátogatta a frontot az orosz vezérikari főnök, nagy sikerekről beszélt

Frontlátogatáson méltatta a donyecki offenzíva sikereit Valerij Geraszimov, az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erőinek vezérkari főnöke szombaton.

Meglátogatta a frontot az orosz vezérikari főnök, nagy sikerekről beszélt
Megosztás

Olasz külügyminiszter: Nem telepítünk légvédelmi rendszert Ukrajnába

Olaszország támogatja Ukrajnát, de nem áll háborúban Oroszországgal - hangoztatta Antonio Tajani miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter szombaton hangsúlyozva, hogy Róma nem ad Samp/T közepes hatótávolságú légvédelmi rendszert Kijevnek.

Olasz külügyminiszter: Nem telepítünk légvédelmi rendszert Ukrajnába
Megosztás

Kulcsfontosságú település visszafoglalását jelentette be az ukrán hadsereg

Az ukrán hadsereg szombaton bejelentette, hogy visszafoglalta a Donyeck megyei Torszke települését, amelynek fontos szerepe van a környéken lévő Liman város védelmében.

Kulcsfontosságú település visszafoglalását jelentette be az ukrán hadsereg
Megosztás

Ukrán csapás érte az oroszországi belgorodi víztározó gátját

Az ukrán hadsereg eltalálta és megrongálta a belgorodi víztározó gátját, árvízveszély lépett fel, Vjacseszlav Gladkov, az Ukrajnával határos Belgorod megye kormányzója a veszélyeztetett terület elhagyására szólította fel az ott élőket.

Azoknak, akiket az elöntés veszélye fenyeget, azt javasoljuk, hogy hagyják el a területet, és távozzanak ideiglenes szállásokra

- írta a kormányzó Telegram-csatornáján. Gladkov arra figyelmeztetett, hogy amennyiben újabb ukrán támadás érné a gátat,

fennáll a veszélye annak, hogy a víz elönti a Donyec folyó árterületét, ahol mintegy ezren élnek.

(MTI)

Megosztás

Kiderült, miért omlott össze a budapesti csúcstalálkozó lehetősége - Egyetlen apró félreértés vezetett a halasztáshoz

Nagyon úgy tűnik, Oroszországban félreértették a Trump-adminisztráció szándékait, az orosz külpolitika rugalmatlansága pedig elvezetett oda, hogy az Egyesült Államok lemondja a találkozót. - írta meg a Bloomberg.

Kiderült, miért omlott össze a budapesti csúcstalálkozó lehetősége - Egyetlen apró félreértés vezetett a halasztáshoz
Megosztás

Elsöprő támadást indított Oroszország: az egész frontvonalon hullottak a rettegett FAB-ok, a földdel tették egyenlővé az ukrán állásokat

Friss jelentések szerint a front szinte minden szakaszán súlyos légicsapásokat hajtott végre az orosz légierő, habár a legtöbb bomba továbbra is a két szorongatott településre, Kupjanszkra és Pokrovszka hullik.

Elsöprő támadást indított Oroszország: az egész frontvonalon hullottak a rettegett FAB-ok, a földdel tették egyenlővé az ukrán állásokat
Megosztás

Aggasztó jelentés: súlyos problémahalmaz bénítja az európai F-16-osokat és F-35-ösöket

A RAND friss jelentése szerint súlyos problémákba ütközhet az amerikai ACE-koncepció (rugalmas harci alkalmazás) Európában, ha nem oldják meg a földi kompatibilitási problémákat - írta meg a Defence Express.

Aggasztó jelentés: súlyos problémahalmaz bénítja az európai F-16-osokat és F-35-ösöket
Megosztás

Máris beütöttek Trump szankciói Moszkvának - Súlyos döntést hozott Oroszország megbízható partnere

A Reliance Industries közlése alapján a vállalat úgy döntött, hogy a továbbiakban nem vásárol orosz nyersolajat: a friss EU-, brit és amerikai korlátozásokhoz igazodva átrendezi beszerzéseit. Az Indiába irányuló orosz szállítások a Rosznyeft és a Lukoil elleni amerikai szankciók miatt visszaeshetnek, vagy teljesen meg is szünhetnek - jelentette a RBC Ukraine.

Máris beütöttek Trump szankciói Moszkvának - Súlyos döntést hozott Oroszország megbízható partnere
Megosztás

Leleplező videó: orosz páncélosokkal tömött vonat indult Ukrajna irányába, ez pedig egyetlen dolgot jelenthet

Friss videó terjed arról, hogy egy T-72A harckocsikkal tömött vonat mozog Oroszországon belül, a célja vélhetően az UralVagonZavod gyára, ahol felújítják a páncélosokat, mielőtt a frontra küldik őket.

Leleplező videó: orosz páncélosokkal tömött vonat indult Ukrajna irányába, ez pedig egyetlen dolgot jelenthet
Megosztás

Újabb légi fenyegetés miatt kellett lezárni a balti ország reptereit - Ezúttal Oroszország szövetségese volt a ludas

Fehéroroszországból érkező légi fenyegetés miatt Litvánia ideiglenesen lezárta a két legfontosabb repülőterét. Szombati jelentések szerint a légtérben 3 darab, cigarettacsempészetre használt meteorológiai ballon bukkant fel. A vilniusi és a kaunasi légikikötő bezárását követően a hatóságok a két utolsó fehérorosz határátkelőt is lezárták szombatig, magyar idő szerint 12:00-ig. Ez már a hét második hasonló incidense - közölte a LRT.

Újabb légi fenyegetés miatt kellett lezárni a balti ország reptereit - Ezúttal Oroszország szövetségese volt a ludas
Megosztás

Nemsokára találkozik a két nagyhatalom vezetője, szóba kerül az orosz-ukrán háború lezárása is

Megkezdődtek az amerikai–kínai tárgyalások a közelgő vezetői csúcs előtt, a gazdasági egyezmények mellett szóba kerül az orosz-ukrán háború lezárása is - jelentette a Bloomberg.

Nemsokára találkozik a két nagyhatalom vezetője, szóba kerül az orosz-ukrán háború lezárása is
Megosztás

A háború kezdete óta nem történt ilyen Oroszországban - Váratlanul megroppant az orosz gazdaság húzóereje

Váratlanul összeomlott a 2022 óta hihetetlen tempóban pörgő orosz hadiipar, sőt több kapcsolódó ágazat stagnált vagy zsugorodott a hivatalos statisztikák szerint - tudósított a RBC Ukraine.

A háború kezdete óta nem történt ilyen Oroszországban - Váratlanul megroppant az orosz gazdaság húzóereje
Megosztás

Összeomlás szélén az ukrán erődváros védelme - Szinte teljesen magukra maradtak az ukrán katonák

Kritikus helyzet alakult ki Pokrovszkban, ahol most már legalább 250 orosz katona tartózkodik, akik tűzharcokban vesznek részt és ukrán katonákat ölnek meg. Az ukrán logisztika lényegében megszűnt az ostromlott erődvárosban, mivel az égboltot szinte teljes egészében az orosz drónok ellenőrzik - írták meg ukrán források.

Összeomlás szélén az ukrán erődváros védelme - Szinte teljesen magukra maradtak az ukrán katonák
Megosztás
RSM Blog

KIVA 2025 - Mi változott?

A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Portfolio Banking Technology 2025

Portfolio Banking Technology 2025

2025. november 4.

Portfolio Property Awards 2025

2025. november 5.

Portfolio Professional Investment Day 2025

2025. november 5.

Portfolio Future of Construction 2025

2025. november 11.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Ez is érdekelhet