Olyan döntés rejtőzik az asztalfiókban, ami bebetonozhatja Donald Trump hatalmát – Egypárti uralom a láthatáron?

Egyetlen 60 éves törvény a reflektorfényben

Nemzetünk és az amerikai néger története olyan, mint két hatalmas folyó. Abból a kis forrásból eredve Jamestownnál, évszázadokon át külön mederben folytak. Amikor a pionírok meghódították a kontinenst az ember szükségletéhez mérten, azt nem a néger számára tették. Amikor megszólalt a Szabadság Harangja Philadelphiában, az nem a négerért harangozott. Amikor Andrew Jackson kivágta a demokrácia kapuit, azok nem nyíltak meg a néger előtt

- idézte fel az amerikai feketék megpróbáltatásait Lyndon B. Johnson akkori amerikai elnök a polgárjogi mozgalom "koronaékszerének" tekintett választójogi törvény elfogadásakor tartott beszédében 1965 augusztusában.

A demokrata Johnson márciusban szólított fel egy új jogszabály megalkotására, pár nappal a televízióban is közvetített "véres vasárnap" után, amikor az alabamai Selmában könnygázzal fogadták és gumibotokkal verték meg a békésen vonuló feketéket a rendfenntartó erők.

A résztvevők a politikai elnyomás ellen tiltakoztak a faji szegregáció fémjelezte Jim Crow-érából kifelé lábaló déli államokban.

Számos egykori rabszolgatartó államban – az erőszakos megfélemlítés mellett – különféle eljárási eszközökkel, például elfogultan értékelt szövegértési teszttel vagy fejadóval akadályozták a feketék választási regisztrációját, illetve részvételét. Volt, ahol a feketéket és a republikánusokat egyenesen kizárták az előválasztásból, hisz Délen a szegregációpárti demokraták lényegében egyeduralmat építettek ki.

De a "furfangos" nagyapa-szabály révén több államban felmentést kaptak a teszt alól azok, akik felmenője már a polgárháború (1861-1865) előtt bírt szavazati joggal: azaz nem felszabadított fekete rabszolga, hanem – akár alsóosztálybeli – fehér volt. Mindez annak ellenére lett Délen bevált gyakorlat a "szabad Észak" által megnyert polgárháborút követően, hogy az 1870-ben ratifikált XV. alkotmánykiegészítés

megtiltotta a választójog korlátozását "rassz, bőrszín vagy korábbi rabszolgaság alapján".

Ez a törvény egy világos és egyszerű igazságtalanságból fakad. Egyetlen célja ezen igazságtalanságnak a helyrehozása. Amerikaiak millióit fosztják meg a szavazati joguktól bőrszínük miatt. Ez a törvény biztosítani fogja számukra a választójogot. Ezt az igazságtalanságot egyetlen amerikai sem tudja igazolni a szíve mélyén. Ezt a jogot pedig egyetlen amerikai sem tagadhatja meg – ha hűséges alapelveinkhez

- fogalmazott Johnson a történelmi jelentőségű jogszabály aláírásakor, melynek a progresszív Vox az egyik legsikeresebb szövetségi törvény címet osztotta ki. Erre a legkirívóbb példa, hogy jóváhagyása után

Mississippiben két év alatt megkilencszereződött a választásra regisztrált afroamerikaiak aránya,

ami az 1965-ös 6,7-ről (!) 59,8 százalékra nőtt 1967-re. Ezzel párhuzamosan a legtöbb államban emelkedett a regisztrált fehérek hányada is, de a két rassz közötti olló teljes bezáródására pár évtizedet még várni kellett. A '70-es évektől kezdődően kilőtt a fekete kongresszusi képviselők azelőtt elenyésző száma is, és az afroamerikaiak politikai részvétele számottevően bővült állami és helyi szinten egyaránt.

One of the really notable aspects of the Voting Rights Act was how quickly it had a big impact.This is a commonly cited stat: In Nov. 1964, an estimated 6.7% of nonwhite Mississippi adults were registered to vote.By Sept. 1967, that was 59.8%.via: https://t.co/yVvZWctdSf pic.twitter.com/CtthTXh7e5 https://t.co/yVvZWctdSf

— Ben Swasey (@benswasey) June 12, 2023

Mi volt a megoldás?

Az 1965-ös választójogi törvény (Voting Rights Act, VRA) tehát röviden összefoglalva

a XIV., illetve a XV. alkotmánykiegészítés tényleges végrehajtását volt hivatott – közel egy évszázad után végleg – megvalósítani.

Előbbi a felszabadított rabszolgákat beleértve minden Egyesült Államokban született vagy honosított személy állampolgárságát, jogait és egyenlő bánásmódját garantálja.

E célból több mechanizmust is kidolgozott a washingtoni Kongresszus, hogy a szövetségi kormányzat őrködhessen az államok és helyhatóságok felett, amelyek – alkotmányellenes módon – hátrányosan megkülönböztetik a kisebbségeket, kiváltképp csorbítják azok politikai jogait.

Az időközben párszor módosított törvény

• betiltotta a bőrszín és faji (illetve később a nyelvi) kisebbségi hovatartozás alapján történő megkülönböztetést a választási regisztráció és a voksolás során. Idővel a vak, fogyatékkal élő vagy írástudatlan szavazókat is védelem alá helyezte;
• eltörölte az olyan előkövetelményeket és eszközöket, mint a szövegértési teszt, és javasolta a fejadó megszüntetését;
• azokat az államokat vagy helyhatóságokat, melyekben alacsony volt a választási részvétel vagy korábban diszkriminatív eszközöket alkalmaztak, egy "képlet" alapján "fedettnek" nyilvánította.

  majd Ezeknek a fedett államoknak előírta, hogy bármilyen választási szabályváltoztatás előtt a szövetségi kormányzat – az igazságügyi tárca vagy egy bíróság – előzetes engedélyét kell kérniük.

  A fedettség (preclearance coverage) alól felmentés kérhető.
• A VRA emellett felhatalmazta a szövetségi kormányzatot, hogy a problémás helyekre választási megfigyelőket, illetve ellenőröket küldjön, akár a választók regisztrálása érdekében.

Ahogy arra már utaltunk, elfogadása után sem maradt változatlanul a törvény. Vita zajlott például arról, hogy a vélt hátrányos megkülönböztetés – nehezen bizonyítható – szándékossága-e a mérvadó, vagy "elegendő" egy lépés diszkriminatív eredményét kimutatni, hogy az törvényellenesnek minősüljön (1980-as Mobile kontra Bolden precedens, mely után a Kongresszus az utóbbi értelmezést kodifikálta). Miután feleslegessé vált, az ellenőrökről szóló rendelkezést érvénytelenítették 2006-ban, és ugyanekkor 25 évre meghosszabbították a törvény előzetes engedélyeztetésről szóló passzusát, beleértve a legutóbb 1975-ben frissített formulát, méghozzá széles körű kétpárti támogatással.

Zombitörvény

Hiába a konszenzus egykor, A választójogi törvény az utóbbi években egyre inkább egy fogatlan oroszlánhoz kezd hasonlítani.

2013-ban a legfelsőbb bíróság ugyanis érvénytelenítette a VRA velejének vélt "képletet" (Shelby megye kontra Holder-ügy), rámutatva arra, hogy a törvény összességében

• megsérti a föderalizmus elvét – azaz a szövetségi és állami hatáskörök megosztását, hisz az egyes államoké a választások szabályozásának alkotmányos joga, nem a központi kormányzaté;
• illetve az államok egyenlő szuverenitását – mivel kipécéz néhányat az összes állam közül.

Jóllehet magát az előzetes engedélyeztetés egészét nem nyilvánították alkotmányellenesnek, az érvényben lévő képletet igen,

méghozzá azért, mert az nem a jelenlegi, hanem a 40 évvel ezelőtti helyzetet veszi figyelembe.

Országunk megváltozott, és bár a választás során megnyilvánuló bármilyen faji megkülönböztetés elfogadhatatlan, a Kongresszusnak gondoskodnia kell arról, hogy az e probléma orvoslására elfogadott jogszabályok megfeleljenek a jelenlegi körülményeknek

- állt a csúcstestület elnöke, John Roberts által jegyzett határozatban, miszerint a VRA jóvahagyásakor fennálló elnyomás már a múlté, ezért többé már nem indokoltak az ilyen "rendkívüli" intézkedések. Erre a legfelsőbb bíróság liberális szárnyának néhai ikonja, Ruth Bader Ginsburg úgy kontrázott különvéleményében, hogy a sikeresen működő szövetségi jóvahagyás ellehetetlenítése

olyan, mintha esőben kidobnád az esernyődet, mondván, nem is áztál el.

A szövetségi törvényhozás tehát előhozakodhatna most is egy új, aktuálisabb képlettel, a politikai megosztottság Washingtonban azonban sok másik mellett ezt a kérdést szintén foglyul ejtette.

Érvényes formula híján pedig lényegében az egész engedélyeztetési eljárás, a vra egyik tartóoszlopa "zombivá" változott.

Több ízben nyújtottak be javaslatokat (főleg demokraták), melyek új képlettel rukkoltak volna elő – hogy "visszanövesszék az oroszlán fogait" –, de egyszer sem bólintott rá a törvényhozás. A Brennan Center for Justice nevű liberális agytröszt szerint a 2013-as precedens óta 29 államban 94 olyan törvényt hoztak, ami megnehezíti a szavazást.

Van még ott, ahonnan ez jött

2013 után viszont idén is kihívás elé néz a hat évtizeddel ezelőtt elfogadott választójogi törvény, ugyanis a maradék "fogát" is kihúzhatják.

A VRA a faji alapú diszkriminációt nemcsak a szavazati jog törvénytelen megtagadásaként definiálja, hanem a "szavazathígítást" is illegálisnak nyilvánította. Ez arra utal, amikor magát a választási rendszert, beleértve a választókörzeteket, úgy alakítják ki, hogy csorbítsák egy számottevően népes, földrajzilag összefüggő és politikailag egységesen szavazó kisebbségi csoport esélyét arra, hogy az általuk preferált jelölt győzedelmeskedjen. A szavazathígításra adott egyik fő jogorvoslat egyszóval olyan körzet(ek) kialakítása a demográfiai adottságok fényében, amelyben ha szűken is, de többséget alkotnak a kisebbségi választói csoportok.

The three judge panel has selected Remedial Map 3. This will be the Congressional map that Alabama will use in the upcoming election cycle. #alpolitics #Milligan #VRA #Caster #Reapportionment #Redistricting pic.twitter.com/J5MJnpcv3W https://twitter.com/hashtag/alpolitics?src=hash&ref_src=twsrc%5Etfw

— Chris England (@RepEngland70) October 5, 2023

A választójogi törvény tehát megnehezíti a rassz alapú gerrymanderinget,

azaz a kerületek manipulációját, mivel a szövetségi bíróságokon támadhatóvá váltak az ilyen megfontolásból létrehozott választói térképek, legyenek azok kongresszusi, állami vagy helyhatósági szinten. A Brennan Center for Justice adatai alapján 2015 óta – a történelemre visszatekintve talán nem meglepő módon – a déli államok és önkormányzatok ellen nyerték a legtöbb ilyen pert, leggyakrabban a helyi szinten.  

2023-ban (Allen kontra Milligan) a legfelsőbb bíróság még 5-4 arányban helyben hagyta azt az ítéletet, amely Alabamában egy helyett kettő fekete többségű kongresszusi választókörzet meghúzását írta elő a kisebbség esélyegyenlősége jegyében. Mivel a polgárjogi mozgalom óta az afroamerikaiak zöme demokrata szavazó, a fehérek többsége pedig republikánus a Délen, Trump pártja a hétből már csak öt képviselői helyet birtokol a negyedrészt fekete lakosságú Alabamában.

Hamarosan Louisiana esetében azonban más döntésre számíthatunk, ami

a VRA nyomán kialakított kisebbségi többségű körzetek jövőjét is veszélybe sodorhatja, ráadásul nemcsak ott, hanem Alabamában és egész Egyesült Államok-szerte.

A harmadrészt afroamerikaiak lakta Louisianát szintén arra kötelezték, hogy hozzon létre egy második képviselőházi körzetet is, amelyben a többnyire egy irányba – azaz demokratákra – voksoló feketék esélyt kaphatnak egy általuk preferált jelölt Washingtonba küldésére. Az állam demográfiai összetételét hűen tükrözve tehát a hat választókerület harmadában lettek többségben a feketék.

Miután a republikánus többségű New Orleans-i törvényhozás eleget tett a bíróság döntésének, fehér szavazók azonban pert indítottak. Szerintük ugyanis a választójogi törvény ezen eljárása sérti a XIV. és XV. alkotmánykiegészítéseket, éppen amelyekre hivatkozva anno megszületett a VRA. Ők úgy vélik, a diszkriminációt tiltó alkotmány alapján a faji hovatartozást nem szabad figyelembe venni a választókörzetek meghatározásakor, kiváltképp még akkor sem, ha ez a szempont a hátrányos megkülönböztetést hivatott orvosolni.

Ha tehát a javukra dönt a legfelsőbb bíróság, a 60 évvel ezelőtt elfogadott választójogi törvény újabb kulcsfontosságú eleme mehet a levesbe.

Ezért nyerhetnek nagyot Trumpék

Az amerikai sajtó gyakorlatilag egyhangúlag konstatálta a szóbeli érvek nyilvános meghallgatása után, hogy a 6-3 arányban republikánus elnökök kinevezettjeiből álló csúcstestület újabb szöget üthet a VRA koporsójába. Jóllehet a liberális bírák hangsúlyozták a Louisiana kontra Callais-ügy hasonlóságait a már említett Milligan-precedenshez – mondván, ugyanúgy kellene dönteni előbbiről is, mint utóbbiról –, a két éve még velük szavazó két konzervatív kollégájuk nem igazán hajlott erre. Egyikőjük, a CNN szerint az ügy végkimenetele szempontjából kulcsfontosságú Brett Kavanaugh azt domborította ki, hogy

a faji alapú jogorvoslatok egy bizonyos ideig, néha hosszú ideig, egyes esetekben évtizedekig megengedettek, de... nem lehetnek határozatlan idejűek, és végponttal kell rendelkezniük.

Kavanaugh ezzel látszólag a 2013-as precedensre utalt. A csúcstestület szintén konzervatívok közé sorolt elnöke, John Roberts mindeközben igyekezett minél jobban elkülöníteni az alabamai és louisianai esetet, ezzel is jelezve, hogy most nem feltétlen jutna ugyanarra a konklúzióra, mint azelőtt. Konzervatív társaival egyetemben, akik túlnyomórészt az államok jogait (states' rights) és a "színvak" alkotmány elvét hangoztatják,

Roberts szintén nem rajongója a szövetségi kormányzatot erősen felhatalmazó választójogi törvénynek, sőt:

már 1982-ben, a Ronald Reagan-féle igazságügyi tárca fiatal munkatársaként kitartóan lobbizott a jogszabály szigorúbb, azaz a diszkriminatív szándék bizonyítását is előíró értelmezése mellett, sikertelenül. A Shelby megye kontra Holder-ügyben pedig ő maga fogalmazta a képletet kidobó, ezzel az előzetes engedélyeztetést jegelő határozatot.

2013 után tehát borítékolható, hogy a választójogi törvény újabb szakaszát üresítheti ki a legfelsőbb bíróság. Ám azt nem látni egyértelműen, miképp juthatnak majd arra, hogy a rassz alapú gerrymanderinget megnehezítő passzusok alkotmányellenesek. Ahogy a Vox is végigveszi, szinte mindegyik konzervatív főbíró más érvelést hozott fel a meghallgatáson, egyesek célzottabb, míg mások széles körű döntést előrevetítve. Ha előbbi megközelítés győz, feltehetőleg a térképek kifogásolásakor támaszthatnak magasabb jogi elvárásokat, de persze ez esetben is a részletekben lakozna az ördög.

A döntés azonban nemcsak a VRA-t, hanem a Demokrata Pártot is pofonként érheti.

Demokrata-közeli polgárjogi szervezetek úgy számolnak, hogy

• ha Robertsék felszámolják a faji alapú kerületmanipuláció minden akadályát,
• és a főként republikánus vezetésű államok megszüntetik a feketéket és latinókat – eddig törvényi kötelességből – esélyhez juttató körzeteket (például Alabamában, Mississippiben, Dél-Karolinában, Louisianában és Tennessee-ben),

akkor akár 19 demokrata, főként fekete és latino képviselő elveszítheti a mandátumát.

Ez elegendő ahhoz, hogy bebetonozza az amerikai képviselőház egypárti ellenőrzését legalább egy generációra

- áll a két polgárjogi szervezet közleményében. Ha hozzáadjuk a republikánusok további "nyereségeit" az évtizedközepi kerülethatár-módosítások révén, a szervezetek szerint 27 új republikánus hely teremhet a 435 fős alsóházban. A New York Times becslése ugyanakkor kevésbé borúlátó demokrata szempontból: Nate Cohn adatelemző arra jutott, hogy

a republikánusok legfeljebb "csak" 12 új hellyel gazdagodhatnak 2026 után,

de legalább hét-nyolccal biztosan. Persze azzal a feltétellel, ha a novemberi félidős választások előtt még időben dönt a legfelsőbb bíróság, hogy legyen ideje a republikánus vezetésű államoknak a manőverezésre.

Democrats in South face wipeout if Supreme Court guts Voting Rights Act — NYT pic.twitter.com/goHof93AS3 https://t.co/goHof93AS3

— NewsWire (@NewsWire_US) October 15, 2025

A VRA kiüresítése, összeadva a más államokban történt vagy várható gerrymanderinggel, azt jelentené a Times szerint, hogy a képviselőházi demokratáknak legextrémebb esetben akár 6 százalékponttal több voksot kell majd szereznie a republikánusoknál országos szinten, hogy megkaparintsák a többséget az alsóházban – azaz egy 6 pontosnál kisebb demokrata győzelem még republikánus ellenőrzést produkálna 2026 után. (A tökéletesen igazságos rendszer ugyebár az lenne, ha ez a szám 0 körül lenne.) A RealClearPolling átlagában a kongresszusi demokraták előnye jelenleg 2,6 százalékpont, azaz ha ez lenne az eredmény jövő novemberben, maradna a republikánus többség, hiába voksoltak többen a másik pártra.

Mindennek fényeben liberális akadémikusok, polgárjogi szakértők és demokrata politikusok lépten-nyomon kongatják a vészharangot a VRA kapcsán, és a '60-as években lefektetett polgárjogi vívmányok visszafejtését abba a kontextusba helyezik, hogy a Trump-adminisztráció látszólag nemcsak a 2010-es évek után elterjedt és megosztóvá vált DEI (sokszínűség, méltányosság, befogadás) elvei ellen kíván fellépni, hanem annál jóval messzebb akar menni.

De akkor le is írhatják magukat a demokraták, a republikánusok dörzsölhetik a tenyerüket, és jön az egypárti uralom?

Ez egyáltalán nem biztos, hiszen

• egyrészt sok minden függ a legfelsőbb bíróság legkésőbb 2026. július elejéig határidős ítéletének időzítésétől – no meg természetesen annak tartalmától;
• másrészt, ha a republikánusok valóban még több állam térképét átrajzolják, lehetséges, hogy beleesnek abba a hibába, hogy túlzottan magabiztosan és merészen pakolgatják a demokrata szavazókat, és a végén a saját biztos körzeteikben farigcsálják lejjebb az előnyüket – addig, amíg el nem veszítik azokat ("dummymander").
• Ezen kívül a republikánus pártvezetésnek a kongresszusi, állami és helyi párttársaikat is rá kell bírnia a módosításra, illetve a következmények viselésére (pl. új szavazók, kisebb előny az új körzetben), ami eddig sem ment mindenhol gördülékenyen;
• végül pedig az is teljesen elképzelhető, hogy Trumpék valamennyi erőfeszítése ellenére a demokraták mégis bezsebelik a többséget, hisz kérdés, ők meddig mennek el a megtorlásban, valamint érdemes észben tartani, hogy a 2018-as "kék hullám" idején 8,6 ponttal nagyobb szavazatarányuk volt országosan, ami a Times becslése alapján bőven elég lenne a képviselőházi többséghez még jövőre is.

A félidős kongresszusi választás tétje mindenesetre óriási: ha a republikánusok elveszítik az alsóház irányítását – és netalántán a szenátusét is –, Donald Trump elbúcsúzhat bármilyen törvényhozási sikertől, mi több, a Kongresszus a mostaninál jóval erőteljesebben szólhat bele az ország kormányzásába, dacolva a Fehér Házzal.

És mindez egy 1965-ös törvényen is múlhat, mely elvesztése a liberális oldal szerint veszedelmes időket idéz az amerikai feketék és más kisebbségek jogai szempontjából.

Címlapkép forrása: Horacio Villalobos#Corbis/Getty Images