A kutatás, amely a természethez fűződő viszonyt először hasonlította össze nemzetközileg, 57 ezer személyt vizsgált. Azt elemezte, hogyan alakítják a társadalmi, gazdasági, földrajzi és kulturális tényezők az emberek természethez való hozzáállását.
A globális rangsort Nepál vezeti, majd Irán, Dél-Afrika, Banglades és Nigéria következik.
Európából csak Horvátország és Bulgária került a top tízbe. Franciaország a 19. helyen áll,
Magyarország pedig a középmezőnyben kapott helyet 34.-ként.
Nagy-Britannia a 61-ből az 55., utána többek között Hollandia, Kanada, Németország, Izrael és Japán következik a lista legvégén. A sereghajtó Spanyolország.
Korábbi kutatások szerint a temészettel ápolt szorosabb kapcsolat jobb közérzettel jár, és nagyobb valószínűséggel ösztönöz környezetbarát viselkedésre.
Az alacsony természetközeliséget a biológiai sokféleség csökkenését előidéző három alapvető ok egyikeként azonosították, a társadalmi egyenlőtlenség és az egyéni, anyagi haszon előtérbe helyezése mellett.
A brit és osztrák kutatók azt találták, hogy
a természetközeliséget legerőteljesebben a magas társadalmi "spiritualitás" jelzi előre.
A vallásosabb társadalmak, illetve azok a kultúrák, ahol a hitet a tudománnyal szemben előnyben részesítik, erősebb kapcsolatról tanúskodtak a természettel. Ezzel szemben a Világbank üzletelés egyszerűségét mutató indikátora negatívan függött össze a természetközeliséggel.
Az alacsonyabb szintű természetközeliséggel összefüggő tényezők között megjelent a városiasodás (urbanizáció) és az internethasználat is.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio
Létezik-e a „pénzügyi pajzs", amit Magyarország kapott az Egyesült Államoktól?
Tanulságok a Trump-Orbán csúcs után.
Még több fegyvert küldhet Trump a feszült térségbe: minden jel szerint háború készül
Cél a régi ellenség elűzése.
Összeütközött két vonat a magyar határ közelében, rengetegen megsérültek
Még nem tudni mi okozta a balesetet.
Egyre több jel utal arra: rendkívüli tél következik, keményen megugorhatnak a számlák
Hidegbetörések jönnek.
Nagy baj: Magyarország szomszédjában súlyos krízisbe került a sikerágazat
Elbocsátásokat jelentettek be.
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
A bizalom kultúrája - miért stratégiai eszköz ma a bejelentővédelmi rendszer?
A 2023. évi XXV. törvény, közismertebb nevén a panasztörvény, a visszaélés-bejelentési rendszert a vállalati megfelelés kötelező elemévé tette. A tudatos vállalatok számára azonban
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Jövőre a bankunk megmondja, hogy melyik számlával tudnánk spórolni. De mennyi lehet ez a megtakarítás?
Az MNB elvárásai alapján a bankok jövő év elején (az éves díjkimutatással együtt) tájékoztatni fogják ügyfeleiket arról, hogy van-e számukra kedvezőbb számlacsomag az adott pénzintézet
Indul a Demján Sándor 1+1 Program 2. üteme
A hazai kkv-k beruházásait célzó Demján Sándor 1+1 Program új szakasza elindult. A 2. ütem kifejezetten vidéki vállalkozások eszközfejlesztéseit támogatja vissza nem térítendő forrással,
Brazília ellentmondásos zöldátmenete
Brazília zöldátmenetét számos paradoxon jellemzi. Villamosenergia-termelésének 90%-a megújuló erőforrásokból származik, ez pedig jelentős előnyt biztosít számára a jelenlegi dekarbonizác
Túlhalászat: veszélyben az óceánok
Sokáig élt az a mítosz, hogy a tengerek kimeríthetetlen forrást jelentenek, de ma már tudjuk, hogy a túlhalászattal óriási kárt okozunk ennek a sérülékeny ökoszisztém
Hárommillióért 19-et visszafizetni?
A pénzügyekhez nem értő embereket nagyon könnyű hergelni, pici csúsztatásokkal nagy érzelmeket kiváltani. Nemrég írtam egy hasonló esetről, ahol ráadásul elméletileg pénzügyileg képzett
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.
Préda: Ellopták tőlem, ami nem is az enyém
Egy adathalász támadás áldozata meséli el élete egyik legrosszabb döntését.
Újabb autóipari válság közelít: visszatérhet a rettegett chiphiány?
Sötét felhők gyülekeznek Németország fölött.


