Ismeretlen drón bénította meg a forgalmat Európa egyik legfontosabb repterén - Brüsszel vizsgálatot indít
Globál

Ismeretlen drón bénította meg a forgalmat Európa egyik legfontosabb repterén - Brüsszel vizsgálatot indít

MTI
Lezárták a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőteret kedd este, miután drónt figyeltek meg a légikikötő felett, minden járatot Liege-be és Charleroi-ba irányítanak át - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán a légi irányításra hivatkozva.

A repülőtér forgalmát röviddel este 8 óra előtt, biztonsági okokból ideiglenesen felfüggesztették, miután egy drónt jelentettek a légterében - erősítette meg Kurt Verwilligen, a Skeyes belga légiforgalmi irányító vállalat szóvivője.

Elővigyázatosságból ideiglenesen leállítottuk a teljes légi forgalmat"

- tette hozzá.

A szóvivő közölte azt is, hogy vizsgálják a pontos helyzetet.

Az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió az internetes oldalán Christian Delcourt-t, a liege-i repülőtér szóvivőjét idézte, aki közölte, hogy drónt figyeltek meg a liege-i légikikötő felett is, ezért a Belgiumba tartó légi járatok a határ közelében fekvő, hollandiai Maastrichtban szállnak le.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Ez is érdekelhet