A brit hírszerzés több pontban foglalta össze, hogy az oroszok összesen mekkora veszteségeket szenvedtek az ukrajnai invázió 2022 februári kezdete óta:
- Oroszország körülbelül 1 millió 140 ezer katonát vesztett a harcmezőn, ebbe beletartoznak a sérültek is. Kiemelik, hogy 2025-ben nagyjából 353 ezer fős veszteség érte az orosz hadsereget.
- A tendencia némileg emelkedő volt az elmúlt hónapban, 2025 októberében naponta átlagosan 1008 katonát vesztett Moszkva, egy hónappal korábban ez a szám 950 fő volt. Ez már második hónapja jelent emelkedést. Mindazonáltal az augusztus óta mutatott számok 2024 áprilisa óta a legalacsonyabbnak számítanak az oroszok számára.
- Moszkva továbbra is intenzíven támadja Pokrovszk városát, ahol rengeteg veszteséget szenved. Ez jelenleg a háború legintenzívebb szakasza, a korábbi logisztikai központ külső területeire már benyomultak a támadók, de egyes jelenések szerint már a belvárost is elérték. A környéken szintén heves harcok dúlnak, Rodinszke bevételével próbálkozik Moszkva.
- Pokrovszk továbbra is prioritást élvez az orosz tervekben, ezt mutatják a térségben elkövetett napi támadások számai is, amelyek jóval magasabbak, mint a frontvonal más szakaszain tapasztaltak.
Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine - 04 November 2025. Find out more about Defence Intelligence's use of language: https://t.co/RrBz0SZFyc #StandWithUkraine pic.twitter.com/BCE9VRxONh https://t.co/RrBz0SZFyc
— Ministry of Defence (@DefenceHQ) November 4, 2025
Meg kell jegyezni, hogy a brit védelmi minisztérium az ukrán hadvezetés adatait használja, amelyet érdemes óvatosan kezelni.
Címlapkép forrása: Yan Dobronosov/Global Images Ukraine via Getty Images
Mindent egy lapra feltéve próbálja elfoglalni Oroszország az ukrán erődvárost
Koncentrált támadással igyekeznek áttörni a frontot.
Egykori terrorista vezető járt titokban a Fehér Házban: Trump zárt ajtók mögött tárgyalt vele
A protokoll szokatlanul visszafogott volt.
Keményen üzent Zelenszkij az ukrán korrupciós botrány érintettjeinek
Határozott lépéseket ígért.
Kitiltaná a Huaweit az Unióból az Európai Bizottság
Donald Trump példáját követné Brüsszel.
Történelmi fordulat a világgazdaságban: olyan dolog történik az inflációval, amire 35 éve nem volt példa
Szakértők szerint komoly kötvénypiaci ralira van kilátás.
Most éri meg lecserélni a drága hiteleket: Spórolj akár százezreket személyi kölcsönnel!
A személyi kölcsönök kamatai Magyarországon 2024 végétől csökkenő pályára álltak, így aki korábban drágábban vett fel hitelt, annak elérkezett a hitelkiváltás időszaka. Mutatjuk, kinek
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Indul a Demján Sándor 1+1 Program 2. üteme
A hazai kkv-k beruházásait célzó Demján Sándor 1+1 Program új szakasza elindult. A 2. ütem kifejezetten vidéki vállalkozások eszközfejlesztéseit támogatja vissza nem térítendő forrással,
Brazília ellentmondásos zöldátmenete
Brazília zöldátmenetét számos paradoxon jellemzi. Villamosenergia-termelésének 90%-a megújuló erőforrásokból származik, ez pedig jelentős előnyt biztosít számára a jelenlegi dekarbonizác
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.
Préda: Ellopták tőlem, ami nem is az enyém
Egy adathalász támadás áldozata meséli el élete egyik legrosszabb döntését.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

