Ingatlan

A pátyi vita folytatódik - Bemutatta terveit a beruházó

Portfolio
Sajtótájékoztatót tartott ma az elhíresült pátyi beruházást tervező Grupo Milton és Bognár András, Páty polgármestere. A tájékoztatón a cég vezérigazgatója, Mervó József bemutatta a terveiket és reagált a projekt ellenzőinek állításaira is.
Mervó József a tájékoztatón elmondta, hogy a beruházást ellenző Telki önkormányzata gazdasági ellenfele a közvetlenül a határába tervezett projektnek. A Grupo Milton vezérigazgatója ugyanakkor tagadta, hogy 30 méteres maximális épületmagasságot terveznének. Mint elmondta, a maximális építménymagasság 15 méter lesz a területen. Elismerte ugyanakkor, hogy a terület szabályozásának módosítása folyamatban van.

Bognár András, Páty polgármestere elmondta, hogy a projektről népszavazást írtak ki február 14.-re. A népszavazás pontos kérdését nem tudta felidézni a polgármester. Mervó József újságírói kérdésre elmondta, hogy egy esetleges elutasító népszavazási eredmény esetén is megépítik a projektet, bár ebben az esetben kevesebb fejlesztés valósulhat meg. Ezt azzal indokolta, hogy jelenleg is van lehetőségük a terület bizonyos fokú beépítésére.

Mervó József elmondta azt is, hogy a 130 hektáros terület két magánszemély tulajdonában van, a Grupo Miltonnak azonban előszerződése van a telkek megvásárlására. A sajtótájékoztatón a Grupo Milton vezetője ismertette terveiket is. Mint elmondta, első körben az elkerülő utakat építenék meg, illetve az elkerülő utakat bekötnék az autópályába. Az útépítési beruházásokat 2 év alatt "mintegy 3 milliárd forintos" beruházásból valósítanák meg.

A Grupo Milton emellett 18 lyukú golfpályát, wellness-központot, "emberi léptékű" (8 ezer nm-es) bevásárlóközpontot, hotelt, oktatási centrumot és 12 év alatt összesen 1800 új lakást építene Páty határain belül.

Mit mondanak az ellenzők?

A pátyi projektet ellenző civilek közleményben fejtették ki ma nézetüket a beruházásról. Számításaik szerint a Grupo Milton által említett lakásszám legalább 6 ezer ember betelepülését jelenti Pátyra, ha családonként 3 fővel számolnak. Az ellenzők szerint azonban a térség településein a szokásos családmodell nem 3, hanem 6 fő, azaz szerintük a "7000-es szám még alábecsült is lehet." (Páty lakossága a Wikipedia adatai szerint jelenleg valamivel több, mint 6500 fő.) A civil tiltakozók szerint a projekt mindenképpen forgalomnövekedéssel jár majd, melyet a bekötőutak megépítése nem lesz képes ellensúlyozni. A Portfólióhoz is eljuttatott közleményükben az ellenzők kifejtik, hogy "a dokumentumok alapján megvalósuló beruházás mindenkinek rossz, kivéve a beruházót."
zöld környezet levél
DSZZS20200216016
zöld park shutter
orbán viktor évértékelő
koronavirus
BullvsBear
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Alapoktól a kereskedési, befektetési stratégiákig.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Junior portfóliókezelő

Junior portfóliókezelő

Adótanácsadó

Adótanácsadó

Rendezvényszervező

Rendezvényszervező
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
B1013953