Ingatlan

Kiszivárgott: jönnek a nemzeti italboltok

Portfolio
A dohány után a következő évtől az alkoholkereskedelem is állami felügyelet alá kerül - értesült a Napi Gazdaság kormányközeli forrásból. A nemzeti dohányboltok mintájára ugyanis jönnek a nemzeti italboltok.
A lap úgy tudja, hogy a koncepciót már véglegesítették és megkezdődtek az egyeztetések a piac szereplőivel.

A napilap szerint a kormány törvényi szinten rögzíti a szeszes italok árusításának szabályait.

Az új rendszerben a kizárólag erre létrehozott, az állam által előzetesen engedélyezett üzletekben lehet majd alkoholt venni.

A Pénzcentrum értesülései szerint több, Magyarországon meghatározó üzletlánc is kimaradt azokból az egyeztetésekből, amelyek a Nemzeti Italboltok 2015-ös elindításáról szóltak. Laptársunk úgy tudja, nyáron a kormány több koncepciót is tárgyalt, leginkább azon folyt vita, hogy csak a "tömény" (25% alkoholfok feletti) szeszeket árusítsák az italboltok, vagy a söröket, borokat is csak itt lehessen megvenni.

További részleteket ide kattintva olvashatnak.

Korábban is felmerült már a nemzeti italboltok terve, erről itt írtunk bővebben:
elektromosroller
Westminster brexit brit kilepes tortenelmi dontes
Brexit london tuntetes1500
GettyImages-1167008922
Furjes Balazs Budapest Liget projekt1500
100 forint shutter
onlinevásárláse-kereskedelem
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
2019. november 7.
Energy Investment Forum 2019
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Junior elemző/elemző

Junior elemző/elemző

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Online előadás
Befektetési termékek a magas hozam reményében.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Furjes Balazs Budapest Liget projekt1500