Ingatlan

Államosítanák a Hungexpot

Portfolio
Államosítanák a Hungexpot tulajdonló céget, a közel 100 százalékos új tulajdonos a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. lenne.
Egy tegnapi kormányrendelet szerint a Hungexpo Budapesti Vásárváros tulajdonosa a Fontciére Polygone Hungária Kft. 99,9934169 százalékos társasági részesedése kerülnek az állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-hez. A cég jelenlegi tulajdonosa a francia GL Events cégcsoporthoz köthető Fonciere Polygone SAS. A Foncière Polygone Hungária Kft. 2010 és 2014 között évente 1-1,1 milliárd forintos nettó árbevételt produkált, melyből több száz millió forint volt a nyeresége. A francia GL Events 2005-ben privatizálta a Hungexpót, és vállalta a vásárközpont fejlesztését.

Az Olimpia megvalósíthatósági tanulmánya szerint a játékokhoz köthetően a Városközpont Klaszter kapna helyet a Hungexpon. Itt bonyolítanák le a tollaslabda, az ökölvívás, a cselgáncs, a taekwando és a birkózás eseményeit. A versenyekhez egy már meglévő csarnokot használnának, illetve további kettőt építenének fel. Ez utóbbiakon kívül néhány ideiglenes létesítményt is építenének köré a bemelegítő területnek.
Frankfurti tőzsde
forintdevizaárfolyam
bigben
factory worker gyári munkás hegesztés
vargamihály
Benzinkút
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
Esti webinárium
Közérthető előadás kezdőknek.
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Óbuda Gázgyár