Előfizetői tartalom

Így gazdagodj meg a lakásvásárlásból!

Portfolio
A rövid távú lakáskiadás jelentős növekedésen van túl az elmúlt egy-két évben, befektetők tömegei választották a hosszú távú bérbeadás helyett. Ugyanakkor a jövőben többen ismét visszatérhetnek ez utóbbi piacra, mivel a fokozódó versenyben nehezebbé vált boldogulni a lakásszállodák tulajdonosainak. A következő időszakban egyfajta minőségi csere várható a rövid távra kiadott lakások körében, és megnövekedhet a vállalkozásszerűen vagy üzemeltető segítségével kiadott ingatlanok száma. Bár az elérhető hozamok jelentősen csökkentek az emelkedő lakásárak miatt az elmúlt egy évben, még most is kecsegetőnek számítanak az alacsony kamatkörnyezet miatt. Az elérhető nyereségben ugyanakkor jelentős különbségek lehetnek területileg és lakástípus szerint is, a drágább, már korábban is jelentős dráguláson túl esett környékeken alacsonyabb hozamokat, míg a továbbiakban is dráguló, kicsit olcsóbb helyszíneken magasabb hozamokat remélhetnek a befektetők.

Budapesten is hódít az Airbnb, mely 2010 óta van jelen a fővárosban. Míg 2013-ban még csak kevesen kacérkodtak a rövid távú szálláshely kiadással, addig tavaly igazán robbant a lakásszállodák száma. 2016-ban több mint 7000 vendégférőhelyek kínáltak a rendszeren keresztül. Az AIRDNA adatai szerint 2016 áprilisában a fenti szálláshelyek közül 4574 volt aktív. Arról megoszlanak...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés