Előfizetői tartalom

Mégsem leszünk akkora nyertesek?

A hazai ingatlanpiac legfontosabb szereplői közül sikerült nem kevés befolyásos vezetőt egy úgynevezett "Investment Breakfast"-re összeszerveznie a CBRE hazai csapatának, ahol egy átfogó előadás és panelbeszélgetés keretében mutatták be a globális, a régiós, és a hazai ingatlanpiac jövőjét egy világszintű felmérés és a helyszínen megjelent szakértők válaszai segítségével. Kiderült többek között, hogy Észak-Amerikát egyre többen preferálják (54%) az ingatlanbefektetők közül, míg Európa komolyan veszített a tavalyi pozíciójából. 42%-ról 29%-ra esett vissza. Ennyit a Trump-kártyáról. De ha ez nem lenne elég, akkor az is kiderült, hogy a Brexit sem tudta kigáncsolni Londont, hiszen a brit központ továbbra is a legvonzóbb célpont az ingatlanpiaci befektetést kereső tőke számára Európában.
Míg 2014-ben a befektetők 60%-a több pénzt kívánt költeni, és csak 7% kevesebbet a világ ingatlanpiacain, addig 2017-re a többet költők aránya 40%-ra csökkent, míg a kevesebbet költőké 16%-ra nőtt. Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy tavaly 18% volt ez a mutató, szóval hibahatáron belül, mondhatni, hogy stagnál ez az érték. De az tagadhatatlan, hogy egyre drágább...

Tisztelt felhasználónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük, lépjen be az alábbi űrlapon:

 

Cikkarchívum előfizetés

1 543 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái