Száguld a lakáspiac, de vajon hol áll meg?
Ingatlan

Száguld a lakáspiac, de vajon hol áll meg?

Portfolio
A legfrissebb mérés szerint a lakásárak drágulása tovább folytatódott. Az FHB Lakásárindex elemzése szerint az első negyedévhez képest 2,9 százalékos volt az árak emelkedésének szintje nominálisan a második negyedévben. A 2014. második negyedéve óta tartó felívelés során az index értéke nominálisan közel 62 százalékkal, míg reál értelemben közel 59 százalékkal emelkedett. 2017 első félévében Magyarország minden régiójában emelkedtek az árak, a drágulásban ismét a Közép-Magyarország régió állt az élen. A különböző településtípusok közül továbbra is Budapestet jellemzi a legnagyobb drágulás, de a megyeszékhelyek elmaradása a lakásár-emelkedésben a fővárositól már nem jelentős.
Az FHB Lakásárindex 2017. II. negyedévében, a korábbi 242,34-ről 249,30-ra változott. A drágulás tehát tovább folytatódott a hazai lakáspiacon, 2017. II. negyedévében a lakóingatlanokért átlagosan 2,9 százalékkal kellett többet fizetni, mint az előző negyedévben. Az FHB Lakásárindex jelenleg a válság előtti maximumhoz képest több mint 24 százalékkal magasabb szinten áll, vagyis lassan közel negyedével kell többet fizetnie a lakásvásárlóknak az ingatlanokért, mint 2008 első negyedévében. Reál értelemben ugyanakkor továbbra is a 2008 eleji szinten mozognak az árak.

Száguld a lakáspiac, de vajon hol áll meg?
2017. II. negyedévében 2,9 százalékkal növekedtek a lakásárak az első negyedévhez képest hazánkban, és reál értelemben is közel ekkora volt a változás (2,8%). A drágulás tehát stabilan tartja magát, bár valamelyest elmarad az előző két negyedévben tapasztalttól, jelentős különbségről azonban nem lehet beszélni.

2017 második negyedévének végén összesen 13 százalékkal kellett többet fizetni a lakóingatlanokért, mint 2016 azonos időszakában, míg 2015 második negyedévével összehasonlítva a különbség 32 százalékos. Reál értelemben ennél valamivel kisebb volt a lakásár-emelkedés, 1 évre visszatekintve 11, míg 2 éves időtávon 29,8 százalékos volt a lakások reál felértékelődése. A 2014. második negyedéve óta tartó felívelés során az index értéke nominálisan közel 62 százalékkal, míg a reál emelkedés közel 59 százalékos volt.

Száguld a lakáspiac, de vajon hol áll meg?

A Közép-Magyarország régió továbbra is vezet az áremelkedésben

2017 első félévében tovább növekedetek a lakásárak Magyarország minden régiójában. A drágulásban ismét a Közép-Magyarország régió áll az élen, itt 2016 átlagos lakásáraihoz képest közel 12 százalékkal növekedtek az árak. A második és harmadik helyen az áremelkedést illetően a Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl régió szerepel 9-10 százalék közötti drágulásával, míg a legkevésbé Észak-Magyarországon emelkedtek az árak, ahol a növekedés 6 százalék alatt maradt.

Száguld a lakáspiac, de vajon hol áll meg?
A különböző településtípusok közül továbbra is Budapestet jellemzi a legnagyobb drágulás, 2016 átlagos értékeihez képest közel 12 százalékos volt a növekedés mértéke. A megyeszékhelyek elmaradása a lakásár-emelkedésben a fővárositól nem jelentős, 10 százalékkal növekedtek itt az árak 2017 első felére 2016 átlagos szintjéhez képest. A legkisebb változás a községeket jellemezte, ahol mindössze 1,6 százalékkal mentek fel az árak. Továbbra is igaz azonban, hogy az egyes településtípusokon belül az ország különböző tájegységei között jelentős különbségek vannak az árak alakulását illetően.


Száguld a lakáspiac, de vajon hol áll meg?
Tobias Adrian - IMF
GettyImages-502905714
Pillar_irodaház
GettyImages-500406320
GettyImages-1181803301
D_MTZ20191209005
NYSE, trader, broker, válság
Frankfurti Tőzsde
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Értékpapír üzletkötő

Értékpapír üzletkötő
Esti szeminárium
A legegyszerűbb módszer, hogy a valószínűségeket saját oldaladra állítsd.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Pillar_irodaház