Tarlós: teljesült számomra a legfontosabb feltétel
Ingatlan

Tarlós: teljesült számomra a legfontosabb feltétel

Portfolio
"Mi a teendő? Mit várhatunk a város jövőjétől? A városépítésnek a múlt által megszabott keretében kell kielégíteni a jelenkor igényeit" - mondta Tarlós István Főpolgármester a Budapest 2030 Konferencia nyitóelőadásának elején. A főpolgármester elmondta, hogy eddig forráshiány miatt nem megvalósuló projekteket is a Budapesti Közfejlesztési Tanácsa elé fog vinni, többek között a 3-as metró középső szakaszának építését, valamint a Káposztásmegyerig való meghosszabbítását.
Tarlós István Főpolgármester nyitóbeszédében a Budapesti Közfejlesztési Tanács feladatairól, működéséről, illetve azokról a várost érintő beruházásokról beszélt, amelyeket a következő időszakban a tanács elé szeretne terjeszteni. Mivel a városok folyamatosan terjeszkednek, nemcsak a várost, de a környező részeket, az agglomerációt, valamint szociológiai szempontokat is figyelembe kell venni a városfejlesztésnél.

A fejlesztésnek ki kell lépnie a politika keretéből, ezért határoztuk el, hogy létrehozunk egy olyan irányadó testületet, ami a politikán kívüli szakértőkkel képes előrelátással elkészíteni a terveket és összegyűjteni a projekteket, preferenciasorrend összeállításával. A fejlesztési tanács a korábbi Fővárosi Közmunkák Tanácsa példájára kíván működni.



Az egyes elhatározásokat a kormánynak és a fővárosnak is jóvá kell hagynia, minden döntés konszenzussal kerül meghozásra, a főpolgármester pedig vétójoggal fog rendelkezni. Tarlós István elmondta, hogy a fejlesztési tanácsnak összesen 5 városi tagja és 5 kormánytagja lesz, előbbibe a XIII. kerület szocialista polgármestere Dr. Tóth József is beletartozik, ami bizonyítja, hogy nem politikai, hanem városfejlesztési céljaik vannak.

A fővárosnak eddig is voltak olyan projektjei, amelyek forráshiány miatt nem valósultak meg, a tanács elé került ügyek azonban már az állam projektjei is lesznek. A főpolgármester előadásában elmondta, hogy:

"A fejlesztési tanács elé kívánom vinni, a 3-as metró középső szakaszának rekonstrukcióját, valamint a Káposztásmegyerig való meghosszabbítását. Továbbá a fogaskerekű fejlesztését, a BKV járműállomány megújítását és az Aquincumi híd építését."



Tarlós: teljesült számomra a legfontosabb feltétel

Budapestben óriási a potenciál a turizmus terén

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a város turisztikai erejéről és arról beszélt, hogy Budapestben óriási a potenciál, hogy egy világszínvonalú hely legyen.

A főváros minden fronton rekordot dönt, 2017-ben 7,4%-kal nőtt a budapesti turizmus, ez más városokban átlagosan 3-5%. Nemcsak az európai látogatóknak vonzó, hanem globálisan is érkeznek turisták. Pár éve kialakult egy Prága fétis, de most már Budapest is népszerű célponttá vált, véleményem szerint hamarosan megelőzhetjük a cseh főváros körülbelül évi 15 millió fős átszálló, illetve érkező utasforgalmát.

A Malév 2012-es csődje után a Budapest Airport üzleti stratégiája átrendeződött, akkor 8 millió fő volt az átutazó és érkező forgalma. 2017-ben ez 13 millió volt, idén pedig a 15 milliót is elérheti. Ilyen növekedést sehol nem tapasztaltak. Az átlagos 4%-os növekedéshez képest a budapesti mintegy 7% azt is eredményezheti, hogy 2030-ra az utasforgalom eléri a 30 millió főt. Váradi József azt is hozzátette, hogy a magyar lakosság részéről is bőven van még potenciál, hogy tovább emelkedjen ez a szám, ugyanis

a magyar lakosság 80%-a még nem utazott repülővel.

Ez a nyugati városokban körülbelül 40-50%. Az új távlatok között a Wizz Air részéről tehát a magyar lakosság bevonása is szerepel, valamint szeretnék, ha a távolabbi célpontok, pl. New York is közvetlenül elérhető lenne Budapestről a járataikkal.

Tarlós: teljesült számomra a legfontosabb feltétel

Kötöttpályás közlekedés fejlesztési tervek és azok hatásai Budapestre

Ha elsőre nem is tűnik úgy, a vasúttársaságnak mégis helye van Budapest életében. Mind a vasút, mind a főváros élete összefonódott az elmúlt több mint 100 évben. Ide érkezik és innen indul a legtöbb vasútvonal, itt vannak a fejpályaudvarok, amelyek építészeti, műemléki szempontból is nagy értéket képviselnek, így nem mindegy, hogy hogyan gazdálkodunk ezzel az örökséggel - mondta el Homolya Róbert, a MÁV Zrt. vezérigazgatója.

Tarlós: teljesült számomra a legfontosabb feltétel
A budapesti kötöttpályás közlekedés vasútvonalai (MÁV és HÉV) mintegy 170 ezer utast szolgálnak ki naponta, a menetrendszerűség pedig 86,55 százalék. Ez a forgalom azonban 40-50 éves pályákon és hasonló korú gördülőállomány használatával zajlik, így a korszerűsítés elengedhetetlen.

Ennek érdekében kidolgoztunk egy teljes rekonstrukciós programot, amely pályafelújítást és a gördülő állomány teljes felújítását tartalmazza 2030-ig, melyben terveink szerint EU-s forrásokat is fogunk találni. A felújítások mellett viszont olyan további fejlesztési lehetőségekről is beszélni kell, mint:
  • a fejpályaudvarok rekonstrukciója
  • a fejpályaudvarok kapacitásának bővítése
  • alagút a déli és a nyugati között, 2-4 vágányú villamosított pályával, metrószintű megállóhelyekkel
  • a H7-es HÉV vonalának alagúton keresztül a Kálvin térig történő meghosszabbítása 2030-ig
  • déli összekötő vasúti híd átépítése
  • állomások és megállóhelyek szerkezeti korszerűsítése
  • közvetlen kötöttpályás kapcsolat Ferihegy és a belváros között
  • utastájékoztatási fejlesztések
  • országos szinten pedig a Budapest-Belgrád vasútvonal projektje
Frankfurt Stock Exchange
Thomas Cook
Thomas Cook
shutterstock_564998512
HUNGARY - NOVEMBER 17:  Hungarian Forint notes of differing denominations (Photo by Balint Porneczi/Bloomberg via Getty Images)
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
shutterstock_511583062_esztétika és funkció_1500x848