Hogyan tud ma egy fiatal lakáshoz jutni?
Ingatlan

Hogyan tud ma egy fiatal lakáshoz jutni?

Portfolio
Az elmúlt évek lakáspiaci változásai nehéz helyzetbe hozták azokat a fiatalokat, köztük egyetemistákat, pályakezdőket, akik az első lakásuk megvásárlását tervezik. Ha nincsen saját lakásuk és a családtól sem kaphatnak többmilliós segítséget, akkor a lakásvásárláshoz szükséges hitel önrészének előteremtése is nehézkes. Az ingatlan.com legfrissebb elemzésében azt vizsgálta, hogy egy fiatal vagy egy fiatal pár mennyi idő alatt takaríthat meg akkora összeget, amellyel már belevághatnak egy kis - maximum 40 négyzetméteres - lakás megvásárlásába. A jelenlegi szabályok szerint az ingatlan értékének legalább 20 százalékával kell rendelkeznie annak, aki hitelre szeretne vásárolni.

Hány év kell az önrészhez?

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: “Már a 2011-es népszámlálás idején is minden harmadik 20-39 éves fiatal mamahotelben lakott, ami több mint 200 ezer embert érintett. Azóta pedig még inkább kitolódott az önállósodás átlagéletkora, ami részben a 4-5 éve tartó lakásdrágulásnak is köszönhető. A már keresettel rendelkező fiatalok a megspórolt bérleti díjból viszont összegyűjthetik a lakásvásárláshoz szükséges önrészt". Az ingatlan.com adatai szerint az olcsónak számító maximum 40 négyzetméteres kiadó lakásokért Budapesten 100 ezer forint bérleti díjat kell fizetni, a hasonló kategóriába tartozó eladó lakások átlagára pedig 21,6 millió forint volt.


Balogh László

vezető gazdasági szakértő, igazgatósági tag

ingatlan.com

Pályafutását a Deloitte Zrt. adótanácsadási osztályán kezdte, 2009-ben csatlakozott az ingatlan.com-hoz, ahol kezdetekben gazdasági és pénzügyi területen dolgozott. 2015. januárjától az ingatlan.com Zrt. igazgatósági... Tovább »

Az ingatlan.com becslése szerint Budapesten átlagosan, a feltételezett 10 százalékos éves lakás- és bérleti díj emelkedést is figyelembe véve 43 havi bérleti díj megtakarításával jöhet össze egy olcsóbb garzonhoz szükséges önrész. Tehát legalább 3,5-4 év szükséges a fővárosban élő fiataloknak az önállósodáshoz, ha az el nem költött lakbér összegét félre tudják tenni. Ha egy fiatal párról van szó és az egyik szülőnél laknak a lakásvásárlásig, akkor a takarékoskodásra fordított idő akár a felére is csökkenthető. Akik pedig házasságot és gyermekvállalást terveznek, azok az állami támogatások kihasználásával juthatnak könnyebben lakáshoz. A többi nagyvárosban is hasonló a helyzet: Debrecenben és Szegeden 5 évnyi, Győrben és Veszprémben 4 évnyi, Pécsen és Miskolcon pedig kevesebb mint 3 évnyi olcsóbb lakbért kell félretenni egy olcsóbb garzon lakáshiteléhez szükséges önerőhöz.


Hogyan tud ma egy fiatal lakáshoz jutni?
Részletekért kattints ide!

Az önrész megszerzéséhez szükséges 3-5 év ugyan nem tűnik soknak, de ez a leendő lakás vételárának mindössze 20 százalékát jelenti. A kérdés az, hogy a fennmaradó 80 százalékhoz szükséges hitel törlesztését mennyi idő alatt tudja kifizetni egy fiatal. Ha a lakbérként említett havi 100 ezer forintot szánja valaki a hitel törlesztésére, akkor egy 25 milliós lakáshoz felvett 20 millió forintot - az OTP konstrukciói esetében - nagyságrendileg 30 év alatt tudja visszafizetni, ha pedig párként ennek a dupláját, vagyis 200 ezer forintot tudnak havonta törleszteni, akkor akár fix kamatokkal is 15-16 év alatt sikerülhet ugyanez. A fiatal házasok számára bevezetésre kerülő kedvezményes hitel segíthet ezen, akárcsak a CSOK leendő konstrukciói, bár hozzá kell tenni, hogy gyermekes családok esetén feltehetően már nem elég a 25 millió forint egy megfelelő méretű budapesti lakás megvásárlásához.

chips
2019 év vége 2020
ott_one_2019_1500x844
új lakások
varga mihály
dolgozó hegesztés
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Értékpapír üzletkötő

Értékpapír üzletkötő
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
új lakások