Újabb segítséget kaphatnak az új lakást vásárlók?
Ingatlan

Újabb segítséget kaphatnak az új lakást vásárlók?

Portfolio
Visszaigényelhetővé tenné a kedvezményes, 5 százalékos lakásáfa és a normál, 27 százalékos áfakulcs közötti különbséget az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége — írta meg a Magyar Nemzet. A szabályozás fontos eleme lenne, hogy kizárólag saját célú vásárlásról, vagyis életvitelszerű ottlakásról lehetne szó, kizárva a kedvezmény megszűnését indokló befektetői vásárlásokat.
A jelenlegi szabályozás alapján a tavaly november 1-ig bezárólag építési engedéllyel vagy bejelentéssel rendelkező ingatlanoknál 2023 végéig érvényes az új lakások áfakedvezménye, a többi újonnan készülő ingatlannál viszont csak 2019 végéig. Ez az intézkedés leginkább a piacon lévő csúszásokra reflektált, de nem jelent megoldást arra, hogy az új fejlesztések nem tudnak elindulni abból fakadóan, hogy fejlesztők egyszerűen nem látják, hogy a vásárlók ki tudnák gazdálkodni a 22 százalékpontos emelkedést. Ennélfogva a mostani több tízezres újlakás-piaci volumen, akár a korábbi pár ezres nagyságrendre is visszazuhanhat 2024-2025-től.



Portfolio Ingatlan Adatbázis


Budai Walzer I. ütem

Budai Walzer I. ütem

1117 Budapest, Budafoki út 215.
260 db lakás
28 - 91 m2 alapterület
Átadás:
2021. máj
27 - 82.3 M Ft
Ajánlatot kérek


Lényeges elem az ÉVOSZ javaslatában, hogy a visszatérítés csak abban az esetben járna, ha az ingatlan a visszaigénylő magánszemély állandó lakhatását szolgálja, ráadásul a visszaigénylést öt éven belül csak egy alkalommal kérhetné a feltételeknek megfelelő lakástulajdonos. Lényeges rész az is, hogy az építési engedély megszerzésének vagy az egyszerű bejelentés megtételének időpontjától és a lakás kivitelezésének módjától függetlenül lehetne a visszaigényléssel élni.

A kedvezményes 5 százalékos áfa bevezetése hatalmas lökést adott a piacnak, és bár mindenki tudta, hogy egy átmeneti időszakra vonatkozó kedvezményről van szó, az látható, hogy a nagy áremelkedés után is, a visszaálló áfával összeomlana a piac. Éppen emiatt egyre több szervezet hangoztatja, hogy célszerű lenne újragondolni a döntést, a kormány részéről pedig egyértelmű, hogy bármilyen módosításról is lenne szó, azzal a családokat szeretné támogatni és nem kizárólag a befektetési céllal vásárlókat. Az ÉVOSZ javaslatai, illetve a LITT megalakulása és tanácskozásai egyaránt azt mutatják, hogy a piaci szerepelők szerint is szükséges további értekezés a kérdésben, aminek a sajtóban és a szakmában is egyre jobban megágyaznak. Azon sem lepődnénk meg, ha még az idén szó lenne egy új törvénymódosításról az áfa-kérdés kapcsán.


Portfolio Ingatlan Adatbázis


BB Házak

BB Házak

1094 Budapest, Balázs Béla utca 20.
58 db lakás
30 - 94 m2 alapterület
Átadás:
2020 Q4
25 - 75 M Ft
Ajánlatot kérek
Katona Bence Hiventures
Vörös Tamás
Frankfurti tőzsde
HiVentures-Portfolio elso panelbeszelgetes generaciovaltas
borisjohnson
Bika
erzsébet-utalvány-cafeteria
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
2019. október 17.
Hiventures - Portfolio KKV Tőkefinanszírozás 2019
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
2019. november 7.
Energy Investment Forum 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Délutáni webinárium MA
Praktikus tanácsok online tőzsdézéshez és kockázatkezeléshez.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
STA_3979_2040