Előfizetői tartalom

Ezt három éve nagyon alulbecsültük - Most vajon bejön a 2020-as ingatlanpiaci jóslat?

Portfolio
Amikor 3 és fél évvel ezelőtt bevezették az új lakásokra vonatkozó 5 százalékos áfát, abban biztosan egyetértés volt, hogy minden piaci szereplő számára (vásárlók, szakmunkások, kivitelezők, fejlesztők, kormányzat, stb.) kedvező hatásokat fog eredményezni. Arra viszont csak erős becslések voltak, hogy milyen mozgásokat fog az intézkedés az új és a használt lakások piacán okozni. A legtöbb várt hatás jóval magasabb, erősebb lett mint, amire elsőre számítani lehetett. Mivel 2020-tól a jelenlegi helyzet alapján, újra 27 százalékos lesz az áfa, fontos, hogy ismét foglalkozzunk a várt hatásokkal. A kérdések adottak, vajon mi lesz a lakásépítésekkel, az árakkal, a költségvetési bevételekkel, a kereslettel és az építőipari kapacitásokkal?

2016-ban a kedvezményes áfa bejelentésével a kormányzat arra számított, hogy az akkoriban épülő 8-9 ezer új lakás akár 3-5 ezerrel is bővülhet, ami már a kisebb áfakulcs utáni bevétel-kiesést kompenzálhatja. Ezt az óvatos számítást jócskán felülmúlta a piac, tavaly mintegy 20-25 ezer új lakás épült országszerte. A szakemberek arra már 3-4 éve is számítottak, hogy...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés