GettyImages-181426459
Ingatlan

Fontos változás jön a budapesti tömegközlekedésben

MTI
Elkezdődhet az M3-as metróvonal középső szakaszán lévő megállók felújítása, miután szerdán aláírták az erről szóló szerződést - közölte a BKV Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a szerződés nettó értéke 90,9 milliárd forint, a kivitelező a Swietelsky Építő Korlátolt Felelősségű Társaság lesz, és a teljesítési határidő 2022 vége. A középső vonalszakasz rekonstrukciója már a déli szakasz átadása előtt elkezdődik - tették hozzá. A tervek szerint 2020 márciusától az Arany János utca és a Ferenciek tere, 2020 júliusától pedig a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák metróállomásokon is elindul a korszerűsítés. Az említett megállóhelyeken - az utastérben zajló munkálatok idején - a metrószerelvények megállás nélkül haladnak át.        

A Nyugati pályaudvar és a Semmelweis Klinikák állomások közötti szakasz teljes lezárása a déli szakasz forgalomba helyezése után, 2020 végén várható. A Nagyvárad tér és a Lehel tér állomások felújítása az utolsó ütemben, 2022-ben valósul meg.

Címlapkép forrása: Getty Images

újszülött kisbaba kóráhz
hologram vezető asszisztens
orban viktor uj kozep-europa
élelmiszer étel getty
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
dpd csarnokepulet market epito